Napok óta fontolgatom ezt az írást. Előre bocsátom, hogy nem dicséret lesz. Azonban ma megláttam. ezt a mandineren:
http://mandiner.hu/cikk/20150414_igy_gondozd_a_kulturharcodat_mindenki_kontra_vidnyanszky
És ettől egy kicsit visszarettentem. Mert ugye jó dolog a bírálat békében, de háborúban össze kell zárni, nix ugribugri. És a jelzett cikkből kiderül, hogy milyen fontos missziót teljesít a Nemzeti igazgatója. Ismerek művészembereket, nem a politikusság a legfőbb ismertető jegyük, azaz nem képesek politikusan hallgatni, pedig egy ilyen vitában, ami nem is vita, hanem egy politikai játszma egy lépése, okosan kell lépkedni a sakkbábukkal. És ő az olvasottak alapján megtette ezt, külön tisztelet érte.
Mikszáth egyik könyvének (Sipsirica) jegyzetei között van egy idézet, amit a neten sajnos nem találtam meg.(Lehet, hogy majd megkeresem a könyvben.) Ő írta 1909-10 körül (azaz az élete vége felé), hogy egy hazánk van, és ha ezt elveszítjük, mi leszünk a legnyomorultabb földönfutók a földön. És maga a regény is negatív hangvételű, amihez nem szoktunk. Valahogy megérezte, hogy annak a rendszernek, amiben képviselősködött és anekdotázgatott, nem lesz jó vége, konkrétan Trianont is bele lehet érteni. Azért írom ezt, mert egy hazánk van, és azért nagyon, de nagyon okosan kell kiállni, nem elefánt a porcelánboltban hozzáállással, mint mondjuk a Jobbik. (Ezt nyilván Vidnyánszky okos szereplésére írtam.)
Szóval Körhinta. Már a jegyek megrendelése előtt is merengett a távoli múltból, hogy ez valami kommunista darab, de a barátom szerint nem ez a lényeg, nagyon jó, menjek el. OK, elmentem. Mivel nem vagyok műkritikus, tényleg nem szeretném esztétikailag elemezni a művet, de persze pár szót azért ejtek róla ebből a szempontból is. Alapvetően egy teljesen átírt művet láthatunk, ahol a Nemzeti Táncszínház tagjai a tömeg és a valódi színészek csak páran vannak, és a lényeg a zene és a tánc. Persze az alapkonfliktus, azaz a szegény paraszt és a gazdag paraszt lány szerelme, akinek az apja a gazdag legényhez akarja adni feleségül megmaradt.Tényleg felemelő és a végén még az embernek kedve támad énekelni a szereplőkkel ( be is vallották a végén a közönségbeszélgetésen, hogy ezt szerették volna).:
Jaj de széles, jaj de hosszú ez az út
Amelyiken a szeretőm elindult
/: Régi babám térj vissza a hosszú utadról
Emlékezz a szombat esti szavadról. :/
Hosszú útról vissza térni nem lehet
A szerelmet eltitkolni nem lehet
/: A szerelem szélesebb a tenger vizénél,
Árvább vagyok a lehulló levélnél.:/
(https://www.youtube.com/watch?v=irRauVqz_rE)
Szóval az érzelmekre akar hatni, és ez sikerül is. Ráadásul személy szerint is szeretem a népzenét, de úgy vettem észre, hogy sokan jöttek megnézni a darabot a néptáncos világból. Siker lesz több tényező miatt is.
Azonban nekem valahogy nem volt kedvem vidáman szórakozni. Valahogy nem ment ki a fejemből a mű eredeti célja és a történelem. Sarkadi Imre ugyanis ezt az írást 1953-ban vetette papírra. Igen, nem tévedés, a legsötétebb kommunista terroridőszakban, ahol fizikailag is meg akarták semmisíteni a parasztságot. Konkrétan agyonvertek embereket, kitelepítettek családokat. És ugye egy háborúban is az ellenség erkölcsi megsemmisítése az első feladata a propagandistáknak, hiszen miért ölnénk meg egy másik embert jószántunkból? Semmiért, de ha ott lebeg a szemünk előtt a leölt gyerekek látványa vagy egyéb ellenségről terjesztett kép, akkor már könnyebb. És ez a mű pontosan az erkölcsi megsemmisítést vállalta magára. Tovább süllyedt a szememben a történet, mikor a wikipédián a rövid összefoglalóját is elolvastam a filmváltozatnak, amiből kiderül, hogy a lány a TSZ-ben (most sírjak vagy nevessek) ismerkedik meg Mátéval, az apja is TSZ-tag, de ki akar lépni és Marit egy egyéni gazdához akarja feleségül adni. Ja, és az író egy évvel később Kossuth-díjat kapott. Sajnos nem érzek már dühöt a komcsikkal szemben, de az eszemmel tudom, hogy a nagyszüleimék nemzedékét (és konkrétan nagymamáékat is) kisemmizték. És ha nem is utálom a kommunistákat ezért, de a felmenőimre való tekintettel nem szórakozok egy ilyen darabon. Olyan ez, mint temetésen táncolni.
Az említett közönségtalálkozón több dologra is fény derült. Az egyik információ, hogy tudatosan írták át a művet ilyen nagy mértékben. Pl. Máté nem elvinni akarja a faluból, a "sárból" a lányt, hanem ott teremteni jó életet (a filmben pont fordítva van), kivették a TSZ-es részeket, mert a szerelmi történet a lényeg. Értem én, de a szar szar marad, ha cukorral ízesítjük, akkor is. A végén, mikor Máté azt mondja, hogy "és most új világ jön", nekem egy vörös csillag villogott a szemem előtt, a hátamon meg felállt a szőr. Kommunista propagandaalkotás ez akárhogy nézzük. Kínomban zokogtam, hogy milyen bűnt követtem el, hogy 2015-ben az elvileg jobboldali rendező által vezetett Nemzeti Színházban ilyet kell néznem. Azt hittem már sosem jön el többé. Mint gyerekkoromban, mikor május elsején fel kellett vonulni és jó pofát vágni hozzá.
De miért választotta Vidnyánszky akkor ezt az alapot? Csodálatos szerelmes alkotás? Most komolyan, melyik darab nem a szerelemről szól? A világirodalomban legalább százmillió mű közül választhatott volna. Azonban a közönségtalálkozó szerintem választ adott erre a kérdésre. Kiderült, hogy nézők millióinak meghatározó és kedves gyerek- vagy fiatalkori élménye ez a film. Olyan átéléssel beszéltek róla, érdekes volt látni. Szóval olcsó poén és biztos siker reményében választották.
Persze sokaknak elmondtam ezt a véleményem, de csak azt felelték rá, hogy el kell tekinteni az eredeti tartalomtól és a szerelmi szálat kell nézni. Akkor vegyünk egy párhuzamot! Mondjuk a harmincas évek Németországában készült volna egy propagandaalkotás, ahol a negatív zsidó szereplő valami csúnya dolgot csinál, de gyönyörű ám benne a szerelmi szál! Gondolom simán bemutathatnák itthon. :-) Miközben ez is erkölcsi megalapozása egy népirtásnak. Hát nem lehetne bemutatni, jogosan. De akkor ez miért nem tűnik fel csak nekem??? Sajnos a bemutató utáni közönségtalálkozón a rendező nem volt jelen, de bizony isten megkérdeztem volna tőle:
-Attila, megérte?
