vitéz nagybányai Horthy Miklós bácsi
2015. október 17. írta: fofilozofus

vitéz nagybányai Horthy Miklós bácsi

Sok vita van az ún. Horthy-korszak körül, még az elnevezésen is vitáznak, hogy létezett-e egyáltalán ilyen? Nemrég volt egy interjú a Mandineren ifj. Horthy Sharif Istvánnal (igen, aki áttért a mohamedán hitre, http://mandiner.hu/cikk/20151014_horthy_istvan_sharif_interju_valojaban_o_volt_az_apam). Ebben az interjúban is előjöttek a Horthy család tulajdonságai, amelyek a nagypapában is megvoltak és ezek meghatározták egy egész ország történelmét. Most kritikus jobboldaliként hadd mondjam el a véleményemet!

Teszek egy állítást: Horthy Miklós teljesen alkalmatlan volt az ország vezetésére, többször is nagyon rossz, főleg érzelemalapú döntéseket hozott, amelyek főleg katonai neveltetéséből, becsületességéből adódtak, valamint teljesen középszerű átlagember volt. Boncolgassuk kicsit!

Előre kell bocsátanom, hogy elolvastam a (http://www.libri.hu/konyv/grof_edelsheim_gyulai_ilona.becsulet-es-kotelesseg-1-1918-1944.html) menye könyvét, és a saját visszaemlékezéseit is (http://www.libri.hu/konyv/horthy_miklos.emlekirataim-2.html), ezen kívül természetesen ismerem a háború, és főleg a kiugrás történéseit.

Mint már mondtam, az egyik legfőbb gondom az úri becsületességgel van. Ez általában azt jelenti, hogy MINDEN körülmény között elvetem a cél szentesíti az eszközt elvét. Vegyük csak az egyik könyv címét: Becsület és kötelesség. Nem véletlenül választotta ezt címnek az író, vélhetően az egyik legfontosabb vezérelv volt a családban. Csak egy sztori: fiatal tengerésztisztként Indiában (már régen olvastam a könyveket, lehet, hogy egy-két pontatlanság van bennük, tehát lehet, hogy nem India, de mindegy, a lényegre azért még emlékszem) valahogy kisebb adósságot hagytak (tiszttársaival) egy kereskedőnél, de a szavukat adták, hogy az első adandó alkalommal visszafizetik. Persze, gondolta a boltos, aztán tényleg így tettek. Mert a szavukat adták. Igen, a Monarchia tisztjeként kötötte őt a becsületszó. Nem járathatta le a vezetőit, a királyt. Egy magyar tiszt. Természetesen mikor egy ország sorsáról van szó, a nem szabad hazudni teljesen más értelmet kap. Vegyük pl. a múltkori esetet, mikor Viktor egy zártkörű beszédében elárulta, hogy az IMF-et hogy vertük át, mikor órákra volt az államcsőd. :-) Igen, hazudott, de az ország járt jól. Ilyenkor rohadtul senkit sem érdekel az úriemberség. A vasutasnál fontos, hogy pontos legyen, a testneveléstanárnál, hogy jól fusson,a politikusnál, meg csak egy van: az ország sikeres legyen. Csak ez alapján ítélnek meg. Ki tudja már, hogy Grant tábornok mekkora mészárlásokat vitt végbe saját emberei között a rossz hadvezetésével? Nyert és kész. Ha az orosz tömegek nem másztak volna rá nagyanyáinkra meg nagyapáink közül a fele hazajött volna a frontról, senkit sem érdekelne, hogy becstelen volt. Ugye az egyik ilyen katasztrofális döntése volt, hogy a kiugrási kísérletkor nem ment ki a frontra a hozzá hű hadsereghez, hanem a várban maradt, mert "a kapitány nem hagyja ott a süllyedő hajót". Plusz százezer halott magyar katona, de nem baj, mert a méltóságán nem esett csorba. Akkor vegyük Istvánt! Ő kormányzóhelyettes volt, de kiment a frontra lövöldözni. Mert otthon támadták, hogy fiatal férfi, de míg mások harcolnak, ő GYÁVA, otthon kuksol. De, én nem vagyok gyáva, megmutatom, hogy becsületes vagyok. Aztán lezuhant a fronton. Most őszintén? Méltó ez egy országvezetőhöz? Utoljára 3. általánosban vettem be ezt a dumát, hogy NEM MERED a nálad kétszer nagyobb Pistikét szájba verni. Persze kaptam egy jó nagy sallert. Több dolog miatt volt ez nagy tragédia: többen is elismerték, hogy Horthy öreg volt már a kiugráskor, ez is az oka lehetett, hogy nem sikerült. Ha István él, sok minden máshogy alakulhatott volna. A másik, hogy mikor Miklós fiát elrabolták, nem maradt volna élő utódja, ha meghal. (Vagy csak fiúutódja, ezt most nem tudom hirtelen.) Ja, hogy ment ki a várból, mikor szigorúan meg volt tiltva, hogy a családból SENKI sem mehet ki? Megkérdezte a papát, hogy van egy találkozója emberekkel, megtarthatja-e? Mire a papa igent mondott. De nem mondta, hogy ez a várom kívül van, a kormányzó meg ezt hitte. Az eszem megáll, ő is hősködött.  ( "Nicky bácsi, a valódi arisztokrata. Nagy bálok, jó nők..." - mondta róla Sharif.) Azt azért tegyük hozzá, hogy Kállaynak több esze volt, ő mindig ellenezte, hogy István kimenjen a frontra, de a papa, igen, a jó hírnév nem csorbulhat, ő lovagias kötelességnek érezte. Aztán Kállay lépett: a kormányzó háta mögött mint miniszterelnök hazarendelte Istvánt. Ő megkapta a parancsot, de akkor már valahogy nem volt fontos a katonai fegyelem, még egyszer felszállt... Vajon mi a politikus feladata? Mikor tesz jót Viktor? Ha kimegy a szerb határra és könnygázzal oszlatja az ostromlókat vagy megszervezi, hogy legyen ott ember, könnygáz, pénz? Na ugye. De vegyük a koronatanácsban történteket (a kiugráskor): az ülés nagy része ALKOTMÁNYJOGÁSZKODÁSSAL telt, azon vitatkoztak, hogy van-e jogi alapja a kiugrásnak és hasonló fontos dolgok. Akkor nézzük meg, hogy egy kiugrást hogyan kell csinálni: (http://www.origo.hu/tudomany/tortenelem/20150823-masodik-vilaghaboru-i-mihaly-kiraly-roman-atallas-wehrmacht-voros-hadsereg-horthy-miklos.html)

 "Augusztus 23. fülledten meleg délutánján Ion Antonescu – akit Adolf Hitler a Harmadik Birodalommal szövetséges országok vezetői közül egyedüliként tüntetett ki bizalmas barátságával –, hatalma teljes tudatában és mit sem sejtve érkezett meg a bukaresti királyi palotához. I. Mihály azonnal, négyszemközti megbeszélésen fogadta a dolgozószobájában Románia teljhatalmú urát. A fiatal király nem sokat teketóriázott, hanem egyből a „kondukátornak” szegezte a kérdést, hajlandó-e elfogadni Románia megmentése érdekében a szövetségesekhez intézett fegyverszüneti kérelmet. A megdöbbent Antonescu elvörösödve pattant fel, és kijelentette, hogy amit a király kér, az nyílt árulás. Az ekként rövidre sikeredett audiencia után Antonescu sarkon fordult, és sietősen távozni akart a palotából. A lépcsőházban azonban Ion Stricea tábornok, a királyi testőrség parancsnoka toppant elé egy szakasz felfegyverzett katonával, és közölte, hogy a király nevében letartóztatják. A „kondukátor” 1940. szeptember 4-től tartó teljhatalma ezzel véget ért. " Azt hiszem, ehhez nem sokat kell hozzátenni.

A romantikus-becsületes vonalhoz hozzá tartozik, hogy  Habsburg Ottó szemre hányóan  mesélte egy interjúban, hogy Horthy hitszegő, mert megígérte az édesapjának, hogy visszaadja neki a trónt, de nem tette. De nem az a lényeg: Horthy azzal védekezett (időben ez régebben volt, mint az interjú, de ez a történet évtizedeken keresztül, még az emigrációban is folyamatosan napirenden volt, így lehetséges, hogy a védekezés korábbi, mint az interjú), hogy ő visszaadta volna, csak a Kis-Antant nyomására nem tudta. Persze nem tudjuk, hogy ez csak kifogás vagy igaz-e, de az előbbiek fényében volt akkora marha, hogy a BECSÜLETSZÓ miatt az országot újfent odadobja a Habsburgoknak. (Mellesleg jegyzem meg: mindenki tud az Árpád-ház kihalásáról, mert nem volt fiúági örökös. De ilyen erővel Mária Teréziával a Habsburgok is kihaltak, Lotharingiai háznak kellene hívni. Nem tudom, hogy miért van ez így, de marketingnek biztos jó.) Ne feledjük, hogy ő sokáig Ferenc József szárnysegédje volt!

Na jó, a kiugrás nem sikerült, a trónt lehet, hogy visszaadta volna, de azért az I. Világháború végén nagyot alkotott. De valójában mit is csinált? (https://hu.wikipedia.org/wiki/Horthy_Mikl%C3%B3s_%28korm%C3%A1nyz%C3%B3%29#Az_ellenforradalom_.C3.A9l.C3.A9n)

(A Wikiről idézem):

- 1918. február 27-én ellentengernaggyá és több, rangban felette álló sorhajókapitányt és tengernagyot megelőzve a császári és királyi flotta parancsnokává nevezték ki.

- Horthyról, mint tengerésztisztről a szövetséges és ellenséges erők tisztjei egyaránt nagyon jó véleménnyel voltak, több megemlékezésben kiemelték „lovagiasságát".

- 1919. július 13-án fővezéri kinevezést kapott,[16] amellyel a Nemzeti Hadsereg élére állt  (az alakulat létrehozását még Horthy hadügyminisztersége előtt kezdte meg Gömbös Gyula honvédelmi államtitkár kommunistaellenes tiszti különítményekből)

- A Tanácsköztársaság bukása idején, 1919 augusztusának elején József főherceg vette át a kormányzást, ám hamarosan le kellett mondania a tisztségről, mert az antant-hatalmak nem nézték jó szemmel a Habsburg-család bármely tagjának politikai szereplését. Horthy Miklós 1919. augusztus 18-án a Szövetséges Katonai Misszió előtt jelentette be, hogy amint arra engedélyt kap, négy napon belül tényleges haderővel rendelkezik, és helyreállítja a rendet Magyarországon

-Csapataival az antant engedélyének birtokában a Dunántúlra vonult, főhadiszállását pedig Siófokon rendezte be.

-George Russel Clerk brit diplomata végül vele állapodott meg arról, hogy a román kivonulás után a Nemzeti Hadsereg vegye át az ellenőrzést Budapesten.

-1920. március 1-jén előzetes tárgyalások után a Nemzetgyűlés Magyarország kormányzójává választotta Horthy Miklóst (1920. évi II. törvénycikk).

Foglaljam össze? Semmi különöset nem tett, csak ahogy jó katonához illik, ment fölfelé a ranglétrán, és a végén az ANTANT eldöntötte, hogy ő legyen az új főnök. És ki volt az Antant? A románok. Na jó franciák, angolok, de állítom, hogy a románoknak is volt beleszólásuk, sőt, lehet, hogy ők adták a fegyvereket Horthyéknak. Persze a lovagiassága most is sokat számított, meg ő volt a legnagyobb rangú katona az országban. Ennyi.

 Akkor nézzük, hogy hogy is kell ezt valójában csinálni:

(https://hu.wikipedia.org/wiki/Mustafa_Kemal_Atat%C3%BCrk#A_modern_T.C3.B6r.C3.B6korsz.C3.A1g_megteremt.C3.A9se)

"A háború után, 1918. november 13-án Kemal állást kapott a hadügyminisztériumban, majd a szultáni kormányzattal szembeszállva felhívást intézett a törökökhöz a nemzeti függetlenség megvédésére, mivel nem egyezett bele az Oszmán Birodalom tervezett felosztásába (1919). Így esett meg, hogy míg a szultáni rezsim 1920-ban Sèvres-ben aláírta a békét, melyben vállalta, hogy egyes anatóliai területeket átad a görögöknek, Kemal Ankarában saját kormányt hozott létre. Miután a görögöket a török szabadságharc során a különféle fegyveres csoportok egybekovácsolásával megverték előbb Sakaryánál (1921 augusztus), majd Dumlupınarnál (1922 augusztus), İzmir is Kemal ellenőrzése alá került. A lausanne-i békeszerződést követően, 1923. október 29-én kikiáltották a köztársaságot, melynek első elnökévé Musztafa Kemalt választották.
Köztársasági elnök 1923–1938 "

A Sèvres-i békeszerződés LETT VOLNA a törökök Trianonja, ...

 

 de helyette jött a lausanne-i békeszerződés, ami a mai Törökország nagyjából. Ezt nevezem én államférfinak, nem azt aki a hivatali előmeneteli rendszer és némi szerencse segítségével 25 évig uralkodhat. Nem szeretném sokáig nyújtani a témát, mert ott van Trianon revíziója, ami részben az ő nevéhez köthető, de akkoriban az egész ország ezt követelte (még az MKP programjában is benne volt, noha szemérmesen hallgattak róla), és azért voltak miniszterelnökök is a történetben. Egy "elnök" (a kormányzó kb. ezt a posztot testesíti meg a mai jogrendszerünkben) általában nem csinál semmi fontosat: jó vacsorák közben jópofizik a többi állam vezetőivel, esetleg kapcsolatokat épít. De a sorsfordító időkben rajta van a teher, akkor kell észnél lenni. Mint a fentiekből kiderül, neki pont olyankor nem ment. A filmhíradókban szépen lovagol, meg jó beszédeket mond, de ez nem elég.

 

Összefoglalva: az egész Horthy család ismert történetét át- meg átszövi  a romantikus életszemlélet és becsületesség, hatalomra a szerencse által került, különlegesen zseniális húzása nem nagyon volt. Mivel ő helyettesítette a király személyét, nem csoda, hogy rajongással figyelték, ami a mai napig ráragadt. De én inkább átlagpolitikusnak nevezném. Nekem inkább Horthy bácsi (tata), mint kormányzó úr.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/api/trackback/id/tr157985157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.11.16. 12:27:43

Összevissza beszéd.

Ha valóban százezer katona halála szárad a lelkén, akkor nem "bácsi", hanem egy tehetségtelen barom, és még szépen lett mondva.

Ha "átlagpolitkus" lett volna, akkor fölismeri határait és lemond. De nem mondott le, mert bálok meg nők. Közben meg 6 millió zsellér volt az országban.

Arra mindenki képes hogy az erkélyről integessen, meg fergeteges bulikat és vadászatokat rendezzen. A csöpögős beszédeket is meg lehet tanulni, ez semmi.

Horthy teljesen alkalmatlan volt Magyarországot vezetni. A trianoni területek egy részét Hitler jóvoltából kaptuk vissza. Horthy politikailag egy senki volt. A szerencse juttatta oda, ahova.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2015.11.21. 14:25:02

@Nemzetstratégia:
"De nem mondott le, mert bálok meg nők". Ugye az össze-vissza beszéd az ez. Ha figyelmesen olvasta volna, akkor kiderült volna, hogy az unoka nem a kormányzóról beszélt, hanem a nagybácsiról. Ugye a nagyapjáról nem mondja, hogy Nicky bácsi. :-)

"Horthy politikailag egy senki volt. A szerencse juttatta oda, ahova. " - igen nagyjából egyet értek, azt hiszem ezt próbáltam megvilágítani.

"Horthy teljesen alkalmatlan volt Magyarországot vezetni." - ez az amiről írtam. Nem az a normális, hogy az ország vezetője zseni, hanem az, hogy átlagember. Ha megnézzük most Merkelt, Hollande-t stb. ugyanezt látjuk. Az alkalmatlanságot ezért nem mondanám, inkább azt, hogy ilyen az élet, a nehéz időkben is csak a szerencse dönti el, hogy egy országnak milyen vezetői vannak. A norma az átlagember, a zseni meg a kivétel. Nem követelhetjük meg mindenkitől, hogy kivétel legyen.

"Ha valóban százezer katona halála szárad a lelkén, akkor nem "bácsi",". De azért bácsi, mert olyan kvalitásai vannak, mint a piacon a krumpliárus bácsinak. Ezért bácsi.

"Ha valóban százezer katona halála szárad a lelkén"

Jó kérdés. Churchillnek, Rooseveltnek, a győztes hatalmak vezetőinek mennyi katona szárad a lelkén? Nem szép dolog egyiket kiemelni közölük, főleg olyat, akinek a mozgástere rendkívül beszűkült volt. Nézzünk már a térképre! Frankonak sikerült kimaradnia, de ő a szélén volt, nekünk meg esélyünk sem volt. Ezt csak a baloldali propagandatörténészek mondogatják.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2016.01.01. 23:26:38

@fofilozofus: Ha Horthy kiugrott volna, teljesen más lett volna minden. De ő egy habozó vén hülye volt már addigra. A katonák halálát is ilyen fényben kel értékelni. Sokat nyom a latban, hogy a győztesek vagy vesztesek oldalán találod magad miután vége a háborúnak.

Totya_botya 2018.01.25. 11:06:14

"Fofilozofus" - Most nem elemezném a sok baromságot, amit összehordtál itt, mert ezer más - értelmes - könyv van arról, hogy hová is helyezhető Horthy! Egyszerűen ballibant, magyargyűlölő seggfej vagy! A zsidóság minden más esetben 0-számú lenne itt! Akkor nem lehetne naponta találkozni olyan magyar zsidókkal (tisztelet a kevés számú kivételnek), akik mélységes gyűlölettel nyilatkozgatnak (még ma is) a magyarságról! Az izraeli zsidók korrekt magatartása példa lehetne, de a hazai zsidóság nagy része még mindig a gyűlölködésből él! Nevezd át magad "lumpenfilozófusnak", az jobban fémjelezne!
süti beállítások módosítása