Bajnai esélye
2012. november 10. írta: fofilozofus

Bajnai esélye

Most tekintsünk el attól, hogy ki ez az ember, meg milyen idegen hatalom küldi vagy nem küldi. Csak szimplán választásmatematikailag nézzük a dolgokat. (Persze a jövőbe nem lehet látni!)

Régi mániám, hogy a jobboldal minden választáson UGYANANNYI szavazatot kap. 98-tól összeadtam az adatokat. (Érdekes, hogy volt külön MDF, Fkgp, KDNP, MDNP, MIÉP stb.) A lényeg, hogy gondosan ügyelve arra, hogy ha egy kicsit is Fidesz-ellenes, jobboldalellenes éle volt egy pártnak, akkor már az ellenfélhez kellett számolni. A lényeg: minden választáson pontosan 2,2 millió szavazatot kaptunk. Volt, hogy több részletben, volt, hogy még többen, de a szám mindig fix volt. (Most tekintsünk el 2010-től, az különleges alkalom volt, nincs sok ilyen egy ország életében. Az a sok pluszszavazó szépen le is fog morzsolódni (vagy ez már megtörtént)). Ezzel a Fidesz mindig kisebbség volt. Na, nem sokkal, de alatta volt az 50%-nak. 98-ban egyszerűen nem mentek el sokan a baloldalról, azaz hagyták nyerni a Fideszt, de mellette nem álltak. Ha MINDENKI összefog ellene (lásd 2002), akkor nem nyerhet.Erre a legjobb példa Esztergom, ahol a hölgyért összefogott az ÖSSZES párt, beleértve a Jobbikot is. Meg is nyerték a polgármesteri tisztséget. De képviselői szinten nem fogtak össze, ott MINDEN heylet a Fidesz vitt el a kb. 40%-kal.  Ez van az országban is.

Akkor nézzük pontosan, hogy mi változott a választási rendszerben és az életben, ami miatt nyugodtan sok sikert kívánhatok Lúdmilláéknak, álljon bár mögöttük a fél USA.

1. Egy fordulós választás.

Nincs trükk, hogy első fordulóban az SZDSZ-re szavazok, besöpröm a kompenzációs listás szavazatokat, aztán meg egyéniben az MSZP-re. Így elég sok plusz szavazatot nyertek.

2.. Reálisabb választókerületek

Óriási aránytalanságok voltak a rendszerben. Mivel sokan kiköltöztek Budapestről 90 óta (akkor volt a körzetek rögzítése tudomásom szerint), a közismerten baloldali városban egy választópolgárnak nagyobb szava volt az ország többi lakosához képest. Ráadásul most úgy vannak elosztva a körzetek, hogy egy városi körzethez lehetőleg a mellette lévő faluk is belekerültek. Nem magának csinálta a Fidesz, csak neki jó :-).

3. Külföldi szavazatok.

A most állampolgárságot kapottak körében a Fidesz 85%-on áll. Igaz, tudom, csak listás szavazatokat adhatnak le, de 2002-ben annyi sokat segített volna. Egyébként a nemzetközi tapasztalatok (pl. Horváto.) azt mutatják, ez idővel kieegyenlítődik. Annyi hatása lesz "csak", hogy minden pár fogja a külföldi szavazókat figyelni. Igen, majd az MSZP is rájön erre.

4. Regisztráció.

Nagy dobás volt. Nem a megvásárolt szavazókat szűri ez ki, azok most is ott lesznek, hanem azokat, akik egy jól bedobott szlogen miatt utolsó nap elhatározzák, hogy mégis kell nekik a 19 500 Ft. Egyébként teljességel jogos: akik nem szán rá négy évente az életéből 20 percet a regisztrációra, az valószínűleg nem követi a politikai eseményeket. Nem baj, ha ezek nem szavaznak.

5. Most jön a lényeg: a Jobbik.

Hol erős a Jobbik? Dunántúl, XII kerület? Nem: Miskolc meg Tiszaújváros. A prolikat szívja föl ez a párt, ott erős, ahol az MSZP pár éve az volt. Érdekes egyébként, hogy a vezető réteg igazi jobbos nemzeti ember, de a szavazók meg az előbb kifejtettek.

Szóval: képzeljük el a 2002-es választást, ahol a baloldalból levonhatunk 17%-ot! Ugye, nem kell annyira félni!

A külföldi titkosszolgálatok mesterkedéséhez meg annyit: ezek nem ismerik a magyar történelmet?

A magyarok sokszor mélyen hallgattak, szolgaian cselekedtek, nem pofáztak. De ha egyszer kiakadtak, akkor soha, egyszer sem tudott semelyik király meg egyéb úr beleszólni. Csak egy mód maradt: a katonaság.   Csak fegyverrel lehet ezeket a "tuskó" magyarokat megtörni. A nem fegyverrel jövő külföldi beavatkozásokon max. jót röhögünk.

Hogy mondta Virág elvtárs:  "na, ők pórul jártak, nem lennék a helyükben" :-)

 

 Update:

 

Basszus, kihagytam a legfontosabbat!

Orbán beszédét mindig figyelni kell. Ugyanis mindig elmondja a lényeget, de persze meg kell érteni. Szóval: az évértékelőben volt pár szó a nyugdíjasokról. nyerni csak többséggel lehet. A tűzoltók, rendőrök, magánnyugdíjpénztári tagok, segélyesek, három csapásosok családostul stb. vesztesei a rendszernek (legalábbis rövidtávon). Akkor kikkel lesz többség? A nyugdíjasokkal. Ezért van inflációkövető nyugdíj, visszamenőleges nyugdíjemelés stb. Tudom, hogy ez nem mindenkinek tetszik, de gondoljunk bele: a többséghez emberek kellenek. És ha választunk valakit, akkor a nyugdíjasok tkp. meg is érdemlik: ők tényleg dolgoztak ezért országért. Lehetett volna  a fentebb említett csoportokat is választani, pl. a segélyeseket. Szerintem erkölcsileg a legmegfelelőbbet választották.

És hogy mennyi jönne be a 65 év felettiek utazási kedvezményének megszüntetéséből? Mint a többi IMF-es marhaságból: fillérek.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/api/trackback/id/tr654562915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.12.05. 20:01:48

Gyönyörű, köszönjük szépen az ajánlót.