Don
2013. január 12. írta: fofilozofus

Don

Már régóta készülök megírni ezt a bejegyzést. A 70. évforduló most alkalmas is erre. Mielőtt bárki is kiforgatná a szavaimat: tisztelet a hősöknek. Mikor esténként a Körtéren -5 fokban hazafelé tartottam a szórakozásból, mindig mondogattam a barátaimnak: ha ez ilyen hideg, akkor milyen lehetett a Don-kanyar! És akkor ott még lőttek is.

Háborútól és helyszíntől független ez a borzalom. Ha alaki csak egy kicsit is meg akarja érteni, akkor ajánlom ezt az olasz frontról, még az elsőből: http://nagyhaboru.blog.hu/2012/05/28/dr_kemeny_gyula_naploja_12_resz

De nem fogok mentegetőzni, én tudom, hogy mit szenvedtek ők, milyen volt a hadifogság, hányan vesztek oda. Tessék sokat olvasni, érdemes!

De!

Valójában a mai magyar sajtóban a Doni-megemlékezések általában nem a megemlékezésről szólnak:

"A doni katasztrófa a magyar hadtörténet legnagyobb veresége" (mandi)

"Egy szál puskával a tankok ellen" "Fegyvertelen magyar katonák, páncélosok nélkül" (origo)

200 ezer áldozat, stb.

De fölösleges folytatni. Sajnos "visszaemlékezés" címén a szokásos nemzetgyalázást végzik. Mert a gyengeségek "reális" felsorolása szembetűnően sokszor történik meg, dicsérni meg nem illik magunkat, ugye?

Nézzük meg, hogy mi is történt pontosan! Ami történt, annak nagyjából két oka volt: egy általános és egy konkrét. A konkrét ok az első világháborús, pontosabban trianoni tapasztalat. Mindenki meg volt győződve az országban róla, hogy Trianon azért következett be, mert a háborúban elpazaroltuk a legjobb erőinket, és a végére, mikor a döntő lépések megtörténtek, nem maradt se emberünk, se akaratunk, se anyagunk. Ezért az volt az elv, hogy őrizzük meg erőinket a fegyveres konfliktus végére. Ezért is volt, hogy nem összpontosítottunk annyira a frontra, tartalékoltunk. Nem küldtünk ki minden szállítójárművel (emiatt nem volt rendes téli felszerelés), nem küldtünk ki elegendő páncélost stb. Lehet ezt úgy értelmezni, hogy cserbenhagytuk azokat a katonákat, de mindenki ismeri a háború természetét: az országnak kell nyerni, nem az egyes csapatrészeknek. Gondoljunk csak az utóvédekre, akik általában meg szoktak halni. Cserében megmenekül egy sokkal nagyobb egység. Ugye milyen kegyetlen? Mint az élet. A kérdés, hogy egyénben vagy társadalomban gondolkozunk. A mai magyar közgondolkodás teljesen individualista, egyáltalán nem érti meg, de mondjuk egy japán ember igen. A képlet egyszerű: visszakaptuk az országunkat a németektől, cserében megpróbáltunk minél kisebb segítséget adni nekik, aztán reménykedni, hogy ők nyernek. Most őszintén! Mi lett volna, ha Magyarország minden erejét 100%-osan a doni frontra irányítja, a legkorszerűbb technikát, embereket, mindent? Semmit. Az oroszok 1 héttel később foglalják el Berlint. Egyébként később, mikor a határainkhoz értek az oroszok, bekövetkezett ennek a technikának a felhasználása. Az ellenség jelentése szerint megtöbbszöröződött a magyarok harcértéke, de láttuk hogy ez mire volt elég. Ennyit arról, hogy egy háború tapasztalatai mit érnek a következő háborúban. Ugye emlékszünk a Maginot-vonalra? Ami bejött az elsőben, fabatkát sem ért a másodikban.

(Kitérő: egyébként volt olyan tapasztalat, ami a 2. világégésben is hasznos volt. Megfigyelték, hogy az első világháborúban az egyik legnagyobb emberveszteséget az okozta, hogy nem születtek gyerekek! Ebből okulva a 2. világháború folyamán (most itt Magyarországról beszélek) rendszeresen hazaengedték a katonákat. Meg is lett az eredménye, nem nagyon esett vissza a termékenység. Tehát a szabály: ami az egyik háborúban segít az a másikban vagy segít vagy nem :-) )

Rátérnék az általános okra. Ez egyszerűen a háború természete. Ha van két hadsereg, hihetetlenül felszerelt (mondjuk az egyik az I. világháborús német hadsereg), de kisebb, mint a másik. Az elején megy a harc, fogy mindkét oldalon az ember meg az anyag. Aztán az egyiken elfogy, mint ahogy 18-ban is történ a nyugati fronton. Kiöblösödtek az ágyúk, nem volt étel, utánpótlás stb. Máris le lehet írni "Egy szál puskával a tankok ellen". Egyszerűen, aki veszít az szétzilálódik, elfogy mindene. De nem biztos azért, mert rossz volt, hanem mert gyengébb volt. De kiemelhetünk győztes hadseregek történetéből részeket, ahol egyes ütközeteket elveszítettek. Ezekről meg aztán lehet cikket ezreit írni, ki miért, mikor mit hibázott, lehet a fejvesztve menekülő katonákról történeteket mesélni. Gallipoli, A könnyűlovasság támadása és még ki tudja hány film foglalkozott ezzel a témával. Egyszer valaki híres ember mondta: a box olyan sport, ahol a győztest is nagyon elverik. Hát a háborúság is ilyen. Azt hiszi valaki, hogy a híres szovjet hadseregben nem voltak fejvesztve menekülő csapatok, eldobált fegyverek? Még a háború vége felé is lehetett ilyen, egyszerűen lokális kisebbségbe kell kerülni. Szóval ez teljesen normális dolog (de persze a háború nem az). Ha a világ minden hadseregéről lehetne ilyen történeteket mesélni, akkor miért van az, hogy a világháborúból mi minden nap mindig csak a Don-kanyart kapjuk?

Tegyük fel máshogy is a kérdést: milyenek a magyarok a harcokban? Gyáván elfutók, szervezetlenek? Mert pontosan ezért ismétlik sokan a sajtóban, hogy ez a kép alakuljon ki az emberekben. Egyrészt a kialakítandó kisebbségi komplexus miatt, másrészt talán, hogy nehogy a magyarok eszébe jusson bármikor, hogy fegyvert ragadjanak. Az igazság az, hogy a magyarok mint katona mindig megállták a helyüket és a jobbak közé tartoztak.

A kalandozások kora egyértelmű. Mohácsig megint egyértelmű: fennmaradt a Magyar Királyság birodalomként. Ehhez nem kell magyarázat. De a legszebb példája ennek 48 és 56. 48-ban a semmiből jött létre a honvédsereg, amely ronggyá verte a híres birodalom évszázadok óta fejlesztett hadseregét. Egyedül az oroszok óriási túlerejével együtt sikerült csak leverni a szabadságharcot. És 56-ban sem futamodtunk meg, ahogy a Doberdón vagy Gorlicénél sem. A magyar katona igenis a legjobbak között van, össze sem hasonlítható más népek katonáival. Érdemes a háborús visszaemlékezéseket olvasgatni az olasz vagy román hadsereg harcértékéről. (Bocs, hogy I. vh-s példákat hozok, de azokat jobban ismerem. Bár ezek a visszaemlékezések nem elfogulatlanok, de pl. a szerb haderőről többnyire elismerően nyilatkoznak, tehát nem elvakultság vezeti őket. Az olaszok és a franciák is pl. fellázadtak a fronton és csak erőszakkal és ígérgetéssel (földet fognak kapni, amit természetesen később nem teljesítettek) tudták őket újból harcra kényszeríteni.)

Van azonban egy levonandó tanulság: bár a magyar az egyik legjobb katona a világon, mégsem mentünk vele sokra. Ha megnézzük, hogy a kis országok hogyan értek el "katonai" sikereket, akkor látjuk, hogy a nagyhatalmakhoz való viszonyuktól függött az eredmény 100%-ban. Ugye, senki sem gondolja, hogy Románia, aminek a GDP-je a Nagy Háború előtt a magyar huszada (!) volt képes lett volna elfoglalni hazánkat! Vagy a nem is létező Csehszlovákia. Az az igazság, hogy a politikáé a vezető szerep, ott kell ügyesnek lenni (Lásd pl. a zseniális Mannerheim tábornokot.) A kiugrási kísérlet sikertelensége nagyobb csapás volt az országra nézve, mint a Don-kanyar. Ha az sikerül, talán nem lett volna málenkij robot, Budapest elnyúlt ostroma stb.

A fenti fejtegetés természetesen nem vonatkozik azokra -pl. Sára Sándor-, akiket TÉNYLEG a katonák sorsának bemutatása vezérelt, és nem volt mögötte piszkos szándék.

Kedves Nemzetromboló Lakótársaink!

Ne használjátok szegény magyar katonák sorsát arra, hogy minket lejárassatok, elkeserítsetek! El a kezekkel a 2. magyar hadseregtől!

Emlékezésül hallgassuk meg Karády Katalin dalát, ami a katonákban tartotta akkoriban a lelket: hogy egyszer talán hazatérnek.

http://www.youtube.com/watch?v=KsNIW-eZ0b8

A bejegyzés trackback címe:

https://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/api/trackback/id/tr405013947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2013.01.13. 09:49:13

Köszönöm. A tegnapi Index-címlapot olvasva egyre gondolunk.

"Hetven éve a Donnál a Vörös Hadsereg szétverte a fejvesztve menekülő 2. magyar hadsereget."

Szégyen ez a fajta újságírás.