MNB: Stop kifosztás
2013. április 09. írta: fofilozofus

MNB: Stop kifosztás

Mindig sejtettem, hogy miért sipákolnak a jegybank "függetlensége" mellett, de azt hiszem, ma egy jó bizonyítékot kaptunk. Ehhez el kell olvasni előtte Patai Mihály mai nyilatkozatát:

"Patai Mihály azzal kapcsolatban, hogy a jegybank vezetősége a mostani 4500 milliárd forintra rúgó kéthetes jegybanki hitelállományt le akarja vinni 3600 milliárd forintra, megjegyezte: ezt úgy is el lehetne érni, ha a monetáris tanács úgy döntene, hogy csak azok a bankok vehessenek kéthetes jegybanki kötvényt, amelyek Magyarországon tevékenykednek, illetve Magyarországon kockázatot vállalnak tevékenységük révén.

Kiemelte: egyes becslések szerint több mint 1000 milliárd forint, vagy még ennél is nagyobb összegű kéthetes MNB-kötvény van olyan bankok kezében, amelyek semmilyen kockázatot nem vállalnak Magyarországon, tevékenységük után nem fizetnek például bankadót"

(Innen:http://hvg.hu/gazdasag/20130408_patai_bankszovetseg_hitelprogram)

Miről is van szó???

A két hetes jegybanki betét olyan állatfajta, amelyet a magyarországi kereskedelmi bankok helyezhetnek el az MNB-nél. Erre az összegre megkapják a mindenkori jegybanki alapkamatot.

Miért jó ez nekünk?

Ez elvileg egy szabályzó. Ha az inflációt csökkenteni akarja a jegybank, mert úgy gondolja, hogy túlfűtött a gazdaság, akkor megemeli az alapkamatot. Az emberek/vállalkozások a nagyobb kamat miatt inkább nem költik el a pénzüket, beteszik a bankokba ui. nagyobb kamatot kapnak érte. Ezáltal csökken az infláció. Andersen is megirigyelhetné. Mármint a meseíró. Ez megy az ovis közgáztankönyvekben.

Mert mi is a baj?

Három alapvető baj van ezzel.

1. Az infláció nem azért van Magyarországon (bár már egyre kisebb), mert annyira túlfűtött a gazdaság, hanem mert a kormány úgy gondolja, hogy a magyarok NEM SZERETIK a jövedelemadókat, ezért a fogyasztási adók felé csoportosította a bevételeit. (ÁFA, tranz. adó, telefonadó stb.). Ezáltal nő az infláció, de emiatt nem érdemes magasan tartani az alapkamatot, nem fog miatta csökkenni az ÁFA.

2. A fenti okoskodás elvileg igaz lehetne, de olyan, mintha tízezresekkel szárítanánk fel a padlót: érdekes, de inkább fájdalmas. (Kösz, Ford Fairlane). Ha annyira csökkenteni akarnák a nagyságos pénzügyi szervezetek az inflációt, annak lenne más módja is, csak az ugye nem hoz annyit a konyhára.

3. Igaz lehet ez egy zárt gazdaságban, de nem a magyarban, ahol korlátlanul ki-besétálhatnak a határon a pénzek. Őszintén, melyik a valószínűbb: ha baromi nagy kamatot adunk, akkor csökkenni fog a pénz mennyisége a gazdaságban vagy inkább külföldről hoznak be tőkét és azt fialtatják jó áron?

Mert ez történt itt kérem szépen, már régóta.Feltűnt már egy ideje, pedig nem vagyok pénzügyi guru, hogy mikor csökkent az alapkamat, akkor mindig csökkent a magyar állampapírok kamata. Ezt elég hosszú ideig megfigyelhettük a közelmúltban. ??? Miért is? Hiszen azért nagy a magyar államkötvények kamata, mert a csúnya rossz orbánviktorok bizonytalan gazdasági környezetet teremtettek és emiatt kockázatos az ország, ezért drágábban tudjuk eladni a papírjainkat. De akkor miért csökken rendre a papírok hozama a jegybaki alapkamat-csökkentésekkel párhuzamosan. Csak nem betették a külföldiek az általuk alapított kamubankokon keresztül a sok lóvét az MNB-be? Aztán ennél sokkal olcsóbban persze nem akaródzott megvenni a magyar állampapírokat. Aztán ha a jegybanki alapkamat csökkent, akkor persze ezt követték az állampapírpiacon is.

De mi a legszebb az egészben?

Az MNB-nek kötelező tartalékokat képeznie arra az esetre, ha véletlenül a nála tartott pénzeket hrtelen, nagy mennyiségben ki szeretné valaki venni. És azt miben tarthatja? Csak kockázatmentes német, svájci állampapírokban, készpénzben és hasonló likvid eszközökben. Ezeknek mind híresen nagy a kamata! Mondjuk 0. Tehát berakjánk hozzánk a pénzüket 7%-ra, mi meg veszünk a visszafizetés biztosítására 0,2%-os állampapírokat. Az évszázad üzlete.

Majd megszakad a szívem a szegény jegybanki függetlenségért.

Küldeném szeretettel az IMF-nek és társainak nagy költőnk, Petőfi híres sorait:

Ha pediglen nem fizetünk,
Aszondja, hogy jaj minekünk,
Háborút küld a magyarra,
Országunkat elfoglalja.

Foglalod a kurvanyádat,
De nem ám a mi hazánkat!...

Update:

Tegnap a mostanság szokásos történelmi mélyponton adtunk el rövid állampapírokat,de most szokatlanul nagyot esett a hozam. Jönnek át a kéthetesből a "befektetők" az állampapírpiacra?

(http://www.portfolio.hu/deviza_kotveny/akk/melybe_kuldtek_a_3_honapos_kincstarjegy_aukcios_hozamat.182372.html)

A bejegyzés trackback címe:

https://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/api/trackback/id/tr595214240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.