Orbán brutális őszintesége
2015. február 18. írta: fofilozofus

Orbán brutális őszintesége

Van, ugye, ez a diplomáciai nyelv. Ahol semmit sem neveznek a nevén, csak kis utalásokat tesznek, de mindenki érti. És igen, Orbán is szokott így beszélni. Érezzük, hogy nem fejti ki az igazság minden részletét, és éppen jelenlegi tárgyalópartnerének bókol.

 

Ezek után tart egy sajtóbeszélgetést ma, ahol sok mindenre kitér részletesen. Érdemes elolvasni:

http://www.origo.hu/itthon/20150218-orban-viktor-barmikor-felhivhat-vlagyimir-putyin.html

De kiemelek egy részt, amiről nem minden sajtótermék számol be, bár nagyjából mindegyik ugyanazt írja. Ízlelgessük:

„Ma csak azt lehet nekik mondani, hogy 'yes, sir', de ez, főleg az amerikaiak közel-keleten tapasztalt válságkezelése alapján, egyre nehezebb” – mondta Orbán, aki szerint „most jobban állnak a dolgok a kormány félreállítását tekintve”.

Nem is tudom, hogy kell-e ehhez bármi további elemzés, magyarázat. Persze nem értem, hogy ilyeneket megengedhetünk-e magunknak? De Orbánnal kapcsolatban sokszor mondogatom magamban: "remélem, tudja, mit csinál, mert én nem!" Mondjuk eddig még mindig bejött neki. Nem értem egyébként, hogy ezt miért nem kapta fel a sajtó? Hiszen szenzáció a javából.

 

A putyini látogatásról meg sok minden eszembe jut, és persze pontosan nem tudom, mi történt a színfalak mögött, de nagyjából a következők körvonalazódnak:

1. Ha a magyar történelmet megnézzük, akkor mi mindig is megpróbáltunk viszonylag nagyobb szabadságot, mozgásteret kiharcolni. Ez pedig hol lehetséges? Hát a kisebb hatalom mellett. Ezért választottuk az erős görög helyett a (akkor még gyengébb) római kereszténységet, Mátyás a gyengébb Medicieket a Fuggerek helyett. Történelmi ismereteim nem olyan széles körűek, hogy esetleg a török időkben történt lavírozásokról vagy más korszakokról tudnék, de az látszik, hogy van egyfajta vonzódásunk a gyengébb erősek felé. Ha így tekintjük, már egyáltalán nem meglepő az orosz kapcsolat.

 2.  USA-nak óriási nem hagyományos ("palagáz", de ez pontatlan elnevezés) földgáztartaléka van. Ez viszonylag új helyzet, amit egy új technológia bevezetése tett lehetővé. Ha ezt cseppfolyósítja (nem egyszerű feladat ám, -197 C fok és egy "picike" nyomás kell még hozzá), szállítható lesz. Már hozhatja is Európába. Csakhogy sokkal drágább, mint az olcsó orosz földgáz. De mondjuk, ha véletlenül az ukránok jó nagy szállítási díjat tennének a gázra ( azaz "elzárnák"), akkor "megérné" ezeket megvenni. (Mert nem lenne más.) Ehhez "véletlenül" a bolgároknak ki kellett szállni a Déli Áramlatból. A híreket hallottuk, hogy az ukrán szakaszt már megvették az amerikaiak(???), konkrétan Joe Biden neve merült fel.(http://hvg.hu/kkv/20140514_Biden_fia_egy_ukran_gazceg_vezetosegenek)  Nem véletlen, hogy Orbán most szaladgál fűhöz-fához, mert az amiknak van még pár évük a LNG-terminál megépítéséhez (addig nem zárják el az ukrán csapokat), nekünk meg addig kéne a "Török Áramlatot" tető alá hozni. Ja, a németek az Északi Áramlaton (ami viszonylag kis kapacitású) keresztül kapni fognak olcsó orosz gázt, ők szarnak ránk. Lehet, hogy nem konkrétan ez az amerikaiak célja, csak Oroszország költségvetési bevételeit próbálják meg csökkenteni, hogy leépüljön az orosz katonai potenciál. Persze Kína felé még eladhatják a gázukat, de az amerikai külpolitika sosem volt valami távlatos gondolkodású, elég ha Bin Ladenre gondolunk. Ha bekövetkezne az árnövekedés, akkor GDP-nk óriási mértékben csökkenne, talán a válság körüli 6-8%-kal.

 

A fenti gondolatmenettel kapcsolatban két lehetőség van: vagy igaz vagy nem. Talán a történészek 100 év múlva okosabbak lesznek, bár mondjuk még most sem tudjuk, hogy mi történt Mayerlingben, pedig már a birodalom is megszűnt régen. ( Ferenc József levele is titkos még, amit a Vatikánba küldött, ami miatt mégis eltemették egyházi szertartással, pedig az az öngyilkosoknak nem járt, és a hivatalos verzió öngyilkosságról szólt).

 

Viszont egy nyugtalanító érzésemet hadd osszam meg!

Ha hazánk legnagyobb tragédiájára, a mohácsi vészre gondolunk, ami miatt az utolsó ötszáz évben majdnem megszűntünk létezni, és Trianont és sok mást hozott a nyakunkra, akkor vizsgáljuk meg, hogy miért történt mindez: Lajos király az akkori leghatalmasabb pénzhatalommal, a Fuggerekkel (ebből származik a fukar szavunk) húzott ujjat, a felvidéki aranybányák monopóliumát visszavette tőlük. Még a mai napig megvan a levél, amiben a törököket szépen kérik a beavatkozásra, sőt pénzelik őket. Emlékszünk, mit mondott Jézus az adófizetésre: add meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené. A pénzhatalmak hihetetlen rövidlátó és primitív (úgy mondanám: tuskó) viselkedése gondolkodás nélkül pusztulásra ítél mindent, ami éppen abban a másodpercben nagyobb pénzösszegtől fosztja meg őket. Mit érdekli őket, hogy egy magas kultúrát, gyerekeket, embereket szántanak be sóval, ha egy kis haszontól elesnek! Sőt, még a saját hasznukat sem értik meg, ha a pénzszag megcsapja az orrukat. Hiába mondta Orbán 2010-ben, hogy lesz bankadó, de cserében pár év múlva eltűnnek a devizahitelek meg a rossz adósságok, és utána beindul újból a gazdaság, és megint lesz pénzük. Nagy Feró egyik dalát idézném: "mindent akarok, de azt most rögtön, mindet akarok azonnal". Ilyenek ezek. De kockáztathatjuk-e a hazánkat csak azért, hogy ne legyünk kiszolgáltatottak és jobban éljünk mondjuk 50%-kal?  Odaadnánk-e most, utólag a Fuggereknek a szaros bányákat, hiszen nekik a pénz kell, nekünk meg az életünk, a hazánk? Add meg a császárnak, ami a császáré, ne foglalkozz vele - mondja a Mester.

Lehet húzogatni az oroszlán bajuszát, de csak addig, amíg kisebb erőfeszítésébe kerül eltűrni, mint felállni az árnyékból. Mert akkor jaj lesz.

 

Szóval, remélem, tudja Viktor, hogy meddig mehet el.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/api/trackback/id/tr807187229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.