Nemrég nálunk töltött több napot az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu. Mondhatjuk, hogy valamilyen szövetségesi viszonyra léptünk velük: Orbán vele, az ország (és a V4-ek) meg Izraellel. Ennek a szövetségfélének a kapcsán kezdtem el elmélkedni egy kicsit a szövetségesi viszonyról és hűségről!

Szóval meddig tart ez a hűség, meddig kell segíteni? És nem konkrétan Izraellel kapcsolatban kérdezem, hanem általában? Lengyelországgal, Oroszországgal, a V4-ekkel, mindenkivel kapcsolatban. Ha valamilyen nagyon nehéz dolgot kérnek, akkor mit tegyünk?

Alapos megfontolás után erre egy nagyon cinikus választ tudok csak adni. Azt, amit Lord Palmerston mondott: "Angliának nincsenek örök barátai, Angliának nincsenek örök ellenségei, Angliának érdekei vannak." Igen, minden országnak csak érdekei vannak. Lehet, hogy nem érdemes rövid távú előnyökért feladni az országok közötti barátságokat, de akkor is mindig csak színtiszta érdekek alapján kell dönteni. És ebben az a nehéz, hogy az emberi kapcsolatokban meg nem. Ha az egyik ember elárulja a barátját anyagi előnyökért, akkor azt szar embernek tekinthetjük. Ilyet rendes ember nem tesz. De az ország az más. Mondok kemény példát: el kellene árulni mondjuk Lengyelországot cserébe Erdélyért. Megérné-e? Én azt mondom, hogy amelyik országvezető érzelmi döntést csinál a dologból az nem csak, hogy buta, hanem bűnt követ el a nemzete ellen. Nem az a feladata, hogy a becsület dicsfényében tetszelegjen, hanem az országot kell szolgálnia.Ha szarul érzi magát, akkor szarul érzi, de meg kell tennie az országa érdekében. Biztos jó érzés becsületesnek lenni, de az utána következő 5-10 nemzedék sorsát nehezíti, rosszabb esetben pecsételi meg. Mert ő rendes. Az ilyen nem államférfi.

Ha magyar példát akarok mondani, akkor mindjárt Horthy Miklós jut eszembe (és akkor már közelítünk a románokhoz). Beszédes a róla írt könyv címe is: Becsület és kötelesség. Igazi katonaerények. Csak ő 19 után nem katona volt, hanem államférfi. És nagyon sokszor rosszul döntött: például a kiugrási kísérletnél: "a kapitány nem hagyja el a süllyedő hajót". Pedig könyörögtek neki, hogy utazzon el a megbízható hadsereghez, és ne maradjon Budapesten. Itt bővebben írtam a nem túl okos országvezetőről:

http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/2015/10/17/horthy_miklos_mint_orszagvezeto

De ő mint becsületes, szavatartó ember is úgy gondolta, hogy az addigi szövetségesét, Hitlert és főleg Németországot úgymond hátba kell szúrni. Nyilvánvalóan jó volt a döntés, csak a kivitelezés volt hitvány.

Ha akarunk olvasni arról, hogy hogyan nem szabad gondolkodni, akkor olvassuk el a jobbikosok vezérhajójának számító Kuruc.info-n a következő primitív idióta írását:

https://kuruc.info/r/6/178338/ 

Csak néhány idézet:

"Az egyik a szózat végén nyilaskeresztes karszalagot húzott elő, a másik halálfejes karszalagot, ők harcolnak tovább. A tömeg vállára emelte a két magyart!" 

"...a csendőrség, a rendőrség, a közigazgatási hatóságok mint egy ember fordultak a kormányzó nemzetárulásával szembe."

Ne is idézzünk többet, mert az egészségre ártalmas. És a jobbikosoknak ez tetszik! Nem államférfiúi gondolkodás, maradjunk ennyiben.

De a lényeg: van egy vicc, amire már nem emlékszem, de az a vége, hogy a románok a végén úgyis átállnak a győztes oldalra. Nem a szívem csücskei a románok, de akkor tisztázzunk valamit:

mi is át akarunk állni, csak nekünk nem sikerült!

Úgyhogy a románokat ez ügyben nem illik sározni.