Akkor most ki győzött tegnap?
2020. december 11. írta: fofilozofus

Akkor most ki győzött tegnap?

Olvasom a politikusok nyilatkozatait a tegnapi eseményekről. Viktor szerint piros ulti húsz száz vagy valami ilyesmi, az ellenzék szerint meg meglett a jogállamisági feltételrendszer. Akkor most mi a helyzet?

Annyi mindenesetre kiderült számomra, hogy teljesen felesleges politikusokra, és politikai szekértáborok újságíróira figyelni, mert mindegyik csak szajkózza a maga igazát. De teljesen pofátlanul, nem szolgáltatva az igazságból még  morzsákat sem. Egy gyanús tényező volt azonban, Soros cikke a mai nap. Eléggé őszintén felháborodott hangvételű, csak nyertünk mégis valamilyen csatát. Egyébként a legjobb benne, mikor Soros Merkelt azzal vádolja, hogy lepaktált az ördöggel.

:-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) 

Még megszólalni is nehéz, hiszen ha valaki, akkor ő az ördög földi helytartója, de legalábbis szóvivője.

 

Azt előre leszögezem, hogy én sem tudom a válaszokat, legfeljebb kérdéseket tudok feltenni egyelőre, amelyek azonban közelebb vinnének az igazsághoz, ha születnének rá válaszok. Valami friss, független jogász kéne ide, aki meggyőző érvekkel el tudná oszlatni a kételyeimet. Majd meglátjuk, hogy lesz-e ilyen, eddig nem láttam. De ha valaki tud rá válaszolni, azt megköszönöm, és kommentben szívesen látom.

Szóval az első kérdés: megszületett az egyesség, értem. De ilyen egyezség már született az EU-s országok vezetői között nyáron. Majd az általam gyűlölt, és legszívesebben megszüntetendő EU Parlament elé került, ahol belekontárkodtak, és lett belőle az, ami. A kérdésem az, hogy ez megint oda kerül? Mert akkor futhatunk még pár ilyen kört. Mondjuk nekünk olyan égető szükségünk nincs arra a gigahitelre, aggódjanak az olaszok. Azaz az idő minket nem sürget. De azért óriási győzelemnek nem nevezném. Csak egy állomás egy hosszú tárgyalássorozatban. Ma olvastam egy cikket, ami azt sejteti, hogy bizony ez visszakerül a tökkelütöttek elé. Jó lenne bizonyosat tudni.

A másik kérdés, hogy az első nap (azt hiszem, tegnapelőtt) volt egy olyan értelmű megjegyzés, hogy ha az EU-bíróság úgy látja, hogy itt bizony jogsértés van, akkor a miniszterelnökök tanácsa elé kerül az ügy, ahol 100%-kal fogadhatják el. Ma már nem olvastam ilyet, és különben sem lehetett érteni, hogy mit kell elfogadni majd 100%-kal: a jogállamiság megsértésének kijelentését vagy az azt elmarasztaló határozatot. Ha előbbit, akkor nyert ügy, szart sem ér az egész jogállamisági eljárás, hiszen nem szavazzuk meg magunk ellen. Ha viszont vissza lehet vonni a határozatot 100%-kal, akkor meg biztos, hogy nem fogják visszavonni. De mondom, ma már nem olvastam erről.

Az is kérdés, hogy mit lehet megtámadni a bíróságon:

"A megszületett végső megállapodás garantálja, hogy a feltételrendszert csak a támogatásokhoz közvetlenül kapcsolható ügyekben alkalmazzák, illetve hogy mielőtt hatályba lépne, a tagországok egyfajta »előzetes normakontrollt« kérhetnek arról az Európai Bíróságon. A mostani számítások szerint ez nagyjából két évvel tolhatja el a rendszer hatályba lépését. Magyarán nem lehet politikai nyomásgyakorlási eszközként használni a mechanizmust, a magyarok és lengyelek célt értek! " (mandiner.hu)

Minden egyes elmarasztást lehet megtámadni vagy az egész mechanizmust magát? Az utolsó előtti mondat alapján csak magát a rendszert lehet megtámadni, és azután ha életbe lép, akkor a konkrét ügyeket már nem. Vagy a fene tudja. Az utolsó mondat elég meredek következtetéslevonás: tehát nem lehet politikai nyomásgyakorlásra használni. Én gyarló matematikus nem látom ezt az összefüggést. Tehát ha két évvel eltoljuk a rendszer hatálybalépését, akkor az nem használható már sohasem politikai nyomásgyakorlásra? Mi van?????

 "Nincsen már vétó, nincsen izmozás, van viszont jogállami mechanizmus és egy üres kiegészítés, meg persze a méretes zakó. Az Európai Bíróság pedig pár hónap alatt jóvá fogja hagyni a jogszabály alkalmazását. Vagyis Orbán elbukott, Magyarország nyert – ennyi a lényeg, minden más csak porhintés."

- mondja egy valaki szintén a mandineren szemlézve.

 

Ha tényleg csak két évet nyertünk, akkor nagy szívás lesz. Minden gyerek tudja, hogy két év olyan gyorsan eljön, hogy észre sem veszed, és akkor ott állsz letolt gatyával, miközben megszavaztuk a közös hitelfelvételt (atyaúristen!).

 

Van viszont egy jó benne, miszerint továbbra is jogállamisági mechanizmusnak hívják, csak éppen nem azt lehet a keretében vizsgálni. Mintha a erősködne valaki, hogy vezessek be a házamban jogállamisági mechanizmust, de az azt jelentené, hogy megvizsgálják, hogy elég energiadús-e a kutyám tápja. Azaz a neve nem változott csak a tartalma. Ezt sem tudom biztosan, de mintha ilyesmi irányában kaptam volna információkat a sajtóból. Persze a 2015-ös migránselosztást is egy jogi kiskapuval szavazták meg (elég volt a belügyminiszteri tanácsban szavazni róla, ahol olyan többség kell csak, ami megvolt. A sürgősséggel magyarázták, és az EU Bíróság igazat adott nekik. Vagy mikor nem számolták bele a tartózkodókat a magyarok elleni eljárásnál. Abban az ügyben még nem született bírósági döntés, de nem lepődnék meg, ha nem a mi igazunk győzne.) Szóval lehet, hogy ezt is majd valami jogi csűrcsavarral fordítják ellenünk. Majd meglátjuk.

 

 

Azt mindenesetre kijelenthetjük, hogy igaz a régi mondás, hogy az ördög a részletekben rejlik.

Azért a mai Soros-bánkódás elég reménykelő! :-) Ő csak ért a részletekhez! ;-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/api/trackback/id/tr6416329022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ulpius66 2020.12.11. 20:52:45

"Akkor most ki győzött tegnap?"

Tegnap a jogállamiság győzött!

DE LEGINKÁBB MINDENKI GYŐZÖTT!
(de vesztes biztos nincs.....)

ulpius66 2020.12.11. 20:55:09

Tegnap egyedül Legény Zsolt vesztett..... bár mára kiderült, hogy ő sem!

"Legény Zsoltot az MSZP parlamenti képviselőjét csütörtökön kapták el az ukrán határon nagy mennyiségű cigarettával autója csomagtartójában. Legény az RTL KLUB Híradójának arról beszélt, hogy ő értesítette a konzulátust, a cigaretta pedig nem az övé volt.
Amikor megérkeztek, kinyitottam az autót, én voltam a legjobban ledöbbenve. Tele volt cigarettával. Az a cigaretta nem az enyém, nem én vásároltam, nem tudom, hogy került bele az autómba – mondta."

VANNAK MÉG CSODÁK!

Rodney_2 2020.12.12. 05:22:23

@ulpius66: Egy MSZPs bűnöző. Ki gondolta volna?? Ha jól értettem "volt" képviselő. Valamiből meg kell élnie. Mihez érthet egy MSZPs képviselő?? Hazudozás, lopás, csalás? Esetleg hazaárulás, de azért most neki nem fizettek mert már hosszú a lista.

Rodney_2 2020.12.12. 05:26:21

Szerintem az általad gyűlölt EP miatt egész Európa megszívja. Lemarad a globális versenyben (ez már folyamatban van) mert amíg máshol a technológiai fejlődésre fókuszálnak addíg itt a buzulás a téma és az ipar ellehetelenítése zöldülés címén. Tipikus szétrohadó társadalom. Ennek köetkeztében viszont fokozatosan elszegényedik és a német és kínai munkás jövedelem szintje idővel össze fog érni (mert miért ne??). Ezt nem én találtam ki, okos emberek erről már könyveket írtak.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2020.12.12. 12:04:32

@Rodney_2: Igazad van, és egyértelműen ebben nem a buzulásnak van szerepe, hanem a "zöldítésnek". Tkp. bénítják az európai fejlődést mindnenféle ideológia faszságok miatt. EZ pont ugyanaz, mint mikor a szovjetek nem engedték, hogy vállalkozz, mert volt az agyukban erről egy gát, amit hívjunk ideológiának nyugodtan (ami szintén faszság volt).

A buzulás nyomatása csak tünet, tünete annak a betegségnek, amit a valóságtól elrugaszkodásnak hívhatunk (jólét, voltuntarizmus stb.).

torró 2020.12.12. 16:23:33

index.hu/belfold/2020/12/12/rona_peter_orban_viktor_eu_veto_koltsegvetes_jogallamisag/
"„Amit most Orbán Viktor Brüsszelben elért, azt talán csak a francia minisztertanács egykori elnökének, Talleyrand-nak sikerült, amikor nem sokkal Napóleon veresége után visszaállította Franciaország helyét az európai politikai rendszerben. Az unió Orbán Viktor tevékenysége nyomán értékközösségből érdekközösséggé vált, tehát Orbánnak sikerült teljesen újradefiniálnia az Európai Unió lényegét” – véli Róna Péter."
Orbán már kikérte a kávét!

torró 2020.12.12. 16:42:01

Feltettem ugyanezt ide: Orbán, az augsburgi lókupec

Orbán pucéran dzsiggelt, sztepptáncolt és.... Letiltottak. Akkor ki nem engedi az ellen véleményt?:DDDD de hát ezt nem én írtam! Csak meg akartam mutatni a baloldalnak, hogy van más nézőpont is. Úgy látom ebből világosan látszik, hogy ha ők jutnának hatalomra a kritika minden csíráját elfojtanák. De ott Orbán köpködése teljesen úri passzió. Pedig röhej, de sose voltam fideszes:

0dzsud0 2020.12.12. 16:50:16

@Rodney_2: Amit alattad torró idéz, arról mi a véleményed? Mintha olvastam volna korábban, hogy egy ideje nagyon rossz véleménnyel vagy Róna Péterről, akitől már teljesen feleslegesnek tartod már bármit is idézni.

Ubul80 2020.12.13. 08:21:09

Aki időt nyer, életet nyer. Gyuri bácsiért bármikor eljöhet az ördög. Ráadásul nem arról van szó, hogy változatlan formában marad a javaslat, csak később lép hatályba, nagy tartalmi változások is vannak. Persze ki tudja mikor akarják majd újra átírni.. Ez egy folyamatos harc lesz. Csatát nyertünk. Érdemes megnézni azt a videót, amikor a döntés előtt Orbánék irodájában van a fél EU vezetése, Merkel, Macron stb... Orbán Fb oldalán fent van. Ez biztosan győzelem!

Rodney_2 2020.12.13. 20:54:49

@0dzsud0: Köszi a kérdést :)
Én Rónát ismerem a 90es évekből amikor private equity befektetésekkel foglalkozott. Elég jó fej volt és volt egy érdekes stílusa (ahogy nekem is van :) )
Legközelebb akkor került elő (számomra) amikor ballib közgazdászként és "oxfordi professzorkén" elég furcsa véleményeket fogalmazott meg. Ez nekem nem volt összeegyeztethető a korábbi gondolkodásával és arra gondoltam hogy hát bizony megöregedett :( Aztán amikor elkezdte magyarázni hogy a devizahitel tulajdonképpen nem is hitel mert blabla, akkor arra gondotlam hogy szegény már megzüttyent (mert hát mi a picsa ha nem hitel?? én több mint egy évtizedig voltam banki felsővezető, igaz hogy külföldön, az ilyenektől kihullik a szőröm).

Rátérve az adott cikkre. Ezt már olvastam és akkor azt gondoltam, hogy bár igaza lenne. A fene tudja. AZ EU egy nagyon komplex képződmény és minden szinten (ország, EP, "Brüsszeli vízfej") tele van különböző érdekcsoportottokkal akik különböző agendákat nyomnak és egy részük ráadásul elég gyenge szellemi képességekkel rendelkezik (gondoljunk Sargentinire aki kb egy takarítőnő szintjén mozog és az is kurva nagy stresszt okozott neki hogy valaki összevágta neki Soros NGO-k szövegeiből amit fel kell majd olvasnia, ha láttad a szereplését akkor ez teljesen egyértelmű volt). Ami egyik percben egy törékeny egyensúlynak vagy konszenzusos megállapodásnak tűnik az másnapra felborulhat illetve más szinten más érdekcsoportok az erősebbek. Ehhez képest Bizánc a fasorban nem volt. Nyilván ez a "management" képtelen az EU-t hatékonyan managelni (a von der Leyen is mint Merkel üdvöske kétszer egymás után megbukott mint miniszter, gyorsan el kellett valahova helyezni, hopp az EU vezetőjének jó lesz. Botrány). Az EU-nak csak akkor van valamennyi esélye a nagyon kemény globális versenyben, ha a Róna féle utat választja és nem a buziházasságon gyilkolják egymást évekig hanem beleállnak a technológiai fejlesztésbe, a hadsereg fejlesztésébe (a jelenlegi EU-t a francia atomfegyver nélkül Oroszország kb egy hét alatt megszállná) és eltanulnák az USA-tól hogy a fegyverek erejével és titkosszolgálatokkal is megtámogatva a legpofátlanabbul nyomják a gazdasági érdekeiket (USA, Kína is ezt csinálja). Libernyák nyafogással mennek a levesbe és velük mi is.

Itt van egy példa, a dolog megértéséhez azt kell tudni hogy az USA az elmúlt 10 évben teljesen lenyúlta Romániát, a mindenkori nagykövet (meg a CIA ember) ott a főnök. A jelenlegi EU Főügyészt is ők utasítgatták hogy mikor ki ellen kezdjen eljárást és kivel ne foglalkozzon, így lettek milliárd USD katonai megrendelések. És most az EU-nak van egy ilyen zsarolható és a "szelektív" munkában gyakorlott főügyésze. Fasza.
foter.ro/cikk/alig-egy-napja-van-hivatalban-az-uj-miniszterelnok-de-az-amerikai-nagykovet-maris-meglatogatta/?fbclid=IwAR0oG58YV3kYwkzzu1a3SyoWE-yC-DwN3BZPZCYfV5GwC2OQ0Q8JnW4xwFg
süti beállítások módosítása