A VIII. ker. igazságosabbá tett lakásrendelete :-)
2021. július 27. írta: fofilozofus

A VIII. ker. igazságosabbá tett lakásrendelete :-)

Remélem, a szavazóik értékelni fogják :-)

Olvassuk el ezt a zseniális cikket, ami nemrég jelent meg az Indexen:

https://index.hu/belfold/2021/07/22/onkormanyzati-lakasberles-csak-erettsegivel-ezen-is-valtoztat-jozsefvaros/

Benne van a kommunisták (liberálisok) összes orbitális baromsága, amit a világról gondolnak.

Nézzük soronként, mert olyan jó!

Miről is van szó? A VIII. kerületi önkormányzat új lakásrendeletet alkot. Ez az önkormányzati tulajdonban lévő bérlakásokról szól, amelyeket majd odaadnak az arra érdemeseknek. És ezt a kört az álnok Fidesz korlátozta, de ők majd jól odaadják az igazán arra érdemeseknek.

Kezdjük a lényeggel:

"a kerület előző, fideszes vezetése ugyanis teljesen másfajta társadalompolitikai célok mentén formálta a helyi lakásrendeletet. Igazságtalan volt, mert sok olyan kivételre adott lehetőséget, mely kizárta az alsóbb társadalmi csoportokat a bérlakáshoz jutás lehetőségéből."

Vélhetően így történt, ezt nem tudom ellenőrizni (mondjuk a világról alkotott képemnek nem mond ellent), de kiderül belőle egy fontos dolog: szinte minden önkormányzati/kormányzati intézkedésnek társadalompolitikai céljai vannak/lehetnek. A Fidesz esetében nyilván az volt ez a cél, hogy a nem túl jó, de javuló hírű Józsefvárosból kiszorítsák a szegényebb rétegeket, és eltolják a lakosságot a jobb módúak felé. Micsoda hülyeség! Az új vezetés célja ellenben az, hogy szegény emberekkel töltsék fel a kerületet. Mindenki eldöntheti, hogy melyik út a jobb, és később én is kifejtem majd a darwinista nézetemet.

 "Volt olyan extrém feltétel is például, mely bizonyos esetekben érettségihez kötötte a pályázaton indulást, máshol előnyben részesítette a magasabb összegű kauciót letenni képes családokat."

Ez tényleg extrém és tűrhetetlen, hogy tanult embereket költöztessünk a kerületbe.

"Az új lakásrendelet Pikó András szerint elősegítheti a VIII. kerület társadalmi sokszínűségének megőrzését"

:-))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

 Erre nem is írok inkább semmit. :-) Tényleg segít megőrizni ezt a sokszínű kerületet, ahelyett, hogy csúnya jómódúakkal töltené fel fokozatosan.

"miközben szűkíti a lakosság csoportjai – a Magdolnanegyed, Tisztviselőtelep, illetve a Palotanegyed és az Orczy-negyed lakói – közt meglévő társadalmi szakadékot." -- folytatódik a mondat.

Hogy hogyan is csökkenti ez a lakosság csoportjai közötti szakadékot, el nem tudom képzelni. Talán úgy, hogy a keményen dolgozó középiskolai tanár mellé, aki hitelből nagy nehezen összekuporgatta a kerületben egy lakás árát, beköltöztetnek egy családot, ami soha sem bánt jól a pénzzel, és majd jó sok tartozást fog felhalmozni, amit majd a polgár fizethet. Végül is a szakadékot nem csak úgy lehet csökkenteni, hogy a szegényeket felemeljük, hanem úgy is, hogy a gazdagokat (ami jelen esetben persze csak relatívan gazdag), lepusztítjuk.

Itt jön egy hosszabb fejtegetés, hogy a lakások többsége rossz állapotú, de nincs lóvéja a kerületnek, ezért:

"A rossz állapotú lakások megújításának másik módja az a pályázati konstrukció, melyben a bérlő vállalja a felújítást, ennek költségeit pedig a későbbiekben levonják a bérleti díjból."

Ez jól ellentmond a szociális demagóg baromságoknak. A felújítás összege elég nagy, de visszakapja a delikvens, azaz ha valaki EGYBEN ki tudja fizetni az elején a felújítást, akkor ő kapja meg a lakást. Amivel semmi bajom sincsen, de akkor most döntsék már el, hogy a szegényeknek kedvez majd ez a lakásrendelet vagy azoknak, akiknek van egy nagyobb tőkeösszegük erre a célra.

"A lakhatási problémák enyhítésére a VIII. kerület szociális lakásügynökség létrehozását is tervezi, azaz a lakáspiacról üres lakásokat bérel, melyeket tovább béreltet, miközben a tulajdonos számára garantálja a lakás állagának megóvását, karbantartását."

Mi vaaaaaaan? Piaci áron bérel lakást, és kiadja olcsóbban a rászorulóknak? Gratulálok. Ha meg ugyanannyiért, akkor meg mi a tököm értelme van?

"ugyanakkor az új rendelet lehetővé teszi, hogy a pályázó az egzisztenciális helyzetéhez leginkább illeszkedő lakást kaphassa meg, azaz nem a lakásokhoz keresnek pályázót, hanem a pályázóknak lakást."

:-)))))))))))))))))))))))) Játék a szavakkal, a kőkemény gazdasági realitásokat nem írhatják felül, aztán ilyen semmitmondó szómágiával fedik. "nem a lakásokhoz keresnek pályázót, hanem a pályázóknak lakást." -- röhögnöm kell.

"Azt a jellemző józsefvárosi problémát, hogy a bérlők egyszerűen nem fizetik ki a bérleti díjat...kialakulásuk megakadályozására új eljárásrendeket és eszközöket biztosít a rendelet. "

Nocsak, de jó, intézkednek is. Így:

"Növelték például a díjtartozás részletfizetésének idejét a hajléktalanná válás elkerülése érdekében"

 :-))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Tényleg, kurva jó intézkedés: ha nem fizet valaki, akkor haladékot adnak neki, hogy egy kicsivel hosszabb ideig ne fizessen. :-))) Ezzel jól megoldják ezt a kínzó problémát.

"A bérlőknek a szociális családsegítő központ javaslata alapján lakbér támogatást is tudnak biztosítani"

Nagy újdonság, a fideszes időkben ilyen biztosan nem volt. :-)

"de az is a bérlők biztonságát szolgálja, hogy a bérleti időt ötről tíz évre emelik, mely meg is hosszabbítható"

Jó képlet: adunk a polgárnak még ingyen lakást (mert ne gondoljuk, hogy a piaci árhoz közelítő lakbérekről van szó), csak szavazzon majd ránk!

"A tartozáskezelés korábbi gyakorlata is kifejezetten büntető jellegű volt, ha valaki három hónapig nem fizetett valamiért, akkor nagyon gyorsan lett hat vagy akár kilenc hónapi elmaradás regisztrálva büntetésből azért, mert a három hónapot nem fizette ki."

Csúnya büntető hozzáállás. Nem szabad ilyet csinálni, segíteni kell azokat, akik nem fizetnek. Biztosan saját akaratukon kívül teszik, szegények.

Akkor összefoglalom, hogy mit tudtam meg ebből a cikkből. Két lehetőség van:

-nem változik semmi, és  továbbra is a jómódúak kapják majd meg a lakásokat (lásd előre nagy összegű fizetés)

-beköltöztetik a lakásokba a rászoruló családokat.

Ha az első az igaz, akkor írtak egy nyalinger cikket az Indexen, hogy micsoda szociálisan érzékeny már ez a kerületvezetés a korábbi csúnya fasisztákkal szemben, közben meg ugyanazt csinálják (jobbik eset). Ha meg a második, akkor majd kíváncsi lennék a kedves szavazóik arcára, mikor egy "rászoruló" családot melléjük raknak, aki nem fizeti a közös költséget, munkába meg nem jár.

Lakásvásárlásnál fontos szempont, hogy van-e a házban önkormányzati lakás. Ha van, akkor általában a vevők megköszönik a lehetőséget, és továbbállnak. Az ilyen lakás ugyanis időzített bomba. Egy helyhatóságnál ugyanis nincsenek profitmegfontolások, nem kell értékarányosnak lennie semminek, nem kell hasznot hoznia. Egy "profit" van csak: a szavazat. Ezért könnyű szívvel odaadják bármilyen idiótának a lakást, aki sokat jár a nyakukra vagy csak jóemberkedhetnek általa, hogy a nyolcgyermekes szegényeken segítettek, amit a plakátra feltehetnek majd. A lakók meg dögöljenek meg.

A magyar önkormányzatoknak elég szűkösek a jogi lehetőségeik, ezért a legjobb, ha megnézzük, hogy mi történt az amerikai liberális városokkal (ez ott a kommunista megfelelője kb., de most már mi is értjük, hogy a kettő tkp. egy). Többségükben elkezdték osztogatni a segélyeket, miáltal a szemét odaköltözött, a normálisok meg el. És minél jobban megtörtént ez a folyamat, annál többen szavaztak rájuk. Chicago azt hiszem az egyik ilyen példa, de lehet hogy Detroit. Utána lehet olvasni sok helyen. Egy végtelen süllyedés, ami egyébként az alkalmazó oldaláról sikeres, hisz őt megválasztják. Az is könnyen látható, hogy ez a rendszer átcsoportosítja a társadalom alját a te városodba. Nagy ötlet.

 

 

Akkor most következzék a darwinista rész!

Már lehet, hogy volt szó erről a blogomon, de akkor egy kis felfrissítés:

1. A szegénységet nem lehet megszüntetni

Szegénység volt, van lesz. Ha eddig nem sikerült megszüntetni, akkor nem nekünk fog sikerülni.

2. A szegénység öröklődő tulajdonság

Két módon öröklődik: egyrészt genetikailag, hiszen az IQ örökletes tulajdonság, nem lehet oktatással változtatni rajta. Aki ezt állítja, az ideológiai okokból hazudik. És bizony elég erősen korrelál az IQ a jövedelemmel. Másrészt kulturálisan öröklődik, mert a szegénység forrása a lustaság és az élj a mának életérzés. Ezt pedig a családban tanulja az ember.

3. A szegénység csökkentésének a módja, hogy ha rossz szegények lenni

Ha támogatjuk a szegényeket (főleg ha pénzzel), akkor csökkentjük rajtuk a nyomást, hogy változtassanak az életükön. A legjobb, mikor elveszti  a segélyt, mikor munkába áll. Biztos nagyon fog törekedni rá, hogy dolgozzon. :-) A szegénység csökkentésének legjobb módja azonban az, mikor a szegények (lásd 2. pont) sokkal lassabban szaporodnak, mint a gazdagabbak, és így a társadalomban arányaiban kevesebb lesz belőlük. Durva, mi? Pedig ez így van. Ha a legjobb példát szeretném mondai, akkor a német területek középkori túlszaporodására utalok: azért ilyen szorgalmasak a németek, mert az óriási túlnépesedés miatt csak a legkitartóbbak házasodhattak, akik legoptimálisabban művelték azt a kis földjüket, ami volt. És ezt szorozzuk be 3-400 évvel. Egyszerűen a szegénységre hajlamosító kulturális tulajdonságok kiszelektálódtak. (Jut eszembe, a liberálisok mantrája volt mindig a darwinizmus meg a verseny a mélyen "buta" egyházzal ellentétben :-) ).

Kívánok a kedves DK-s szavazónak sok rászoruló szomszédot!

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/api/trackback/id/tr8516635594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lorrh 2021.07.28. 07:38:05

Jól kielemzed a cikket és igazat is adok neked.
Ezzel vitatkozok csak: "mert a szegénység forrása a lustaság"
Dehogyis! Millió oka van a szegénységnek, első sorban a lehúzó környezet. A társadalmi immobilitás: ha beleszületsz egy hátrányos helyzetbe akkor ott is maradsz.
Extra erőfeszítés kellene a felkapaszkodáshoz és akkor is öröklődnek a minták hogy egy pillanat alatt mindent elveszthetsz.

midnight coder 2021.07.28. 09:13:53

Baloldali önkormányzat = a kerület lumpenizálása.

lobaszopiatej 2021.07.28. 20:17:07

Budapesten nincsenek rászorulók, csak haverok (kiéhezve óingatlanpanamára, mint lásd I. ker).

Itt bárki kap munkát minimálbérért, aki nem fogyatékos / elitta az eszét / lusta / szingli golddigger / öregező.

Inkább munkásszálló kellene, vagy tepsiszálloda mint Tokióban, bekamerázva minden, szigorú házirenddel amit keményen be kell tartani (mások zavarása miatt).

Ha igazi rászorulókat kerestek, azok vidéken vannak, de őket meg nem kéne idehozni (gy.k.: mert csak tovább növelik a zsúfoltságot és a szegénységet, csökkentve a közbiztonságot).

lobaszopiatej 2021.07.28. 20:23:46

@Lorrh: "Extra erőfeszítés kellene a felkapaszkodáshoz és akkor is öröklődnek a minták hogy egy pillanat alatt mindent elveszthetsz. "

Ez csak a cuclizmusba volt így, ahol mindenki ugyanannyit keresett és szegény volt.
Számos ellenpéldát láttam a környezetemben, csakis az iskolán és az iskolai aktivitáson, valamint legvégül a külföldi elhelyezkedés az amin múlik.

Sajnos csak a kiugróan jó tanulókat karolják fel, sokakat otthagynak a szarban mert csak a csúcstehetséget nézik, a gyámság meg szart sem ér. Persze, a pedofil meg a buzi lobbitól védik a lurkókat, csak az egy porhintés.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2021.07.28. 22:12:41

Annyit kihagytam a cikkből, hogy egy dolgot érdemes a szegényeknek adni, és az az oktatás. Nagyjából az tényleg ingyenes itthon. Persze meg lehet a gyereknek venni a márkás idióta tolltartót, és utána panaszkodni, hogy dehogy ingyenes az iskola, de csak menj el a szent USÁ-ba, és akkor látod, hogy de, az.

Persze ott is a legnagyobb visszahúzó erő a család, de azt már tényleg nincs jogunk és lehetőségünk sem felülírni.

Untermensch4 2021.07.29. 05:10:01

@fofilozofus: "Két módon öröklődik: egyrészt genetikailag, hiszen az IQ örökletes tulajdonság, nem lehet oktatással változtatni rajta. Aki ezt állítja, az ideológiai okokból hazudik. És bizony elég erősen korrelál az IQ a jövedelemmel."

Nem biztos hogy sikerül szó szerint idéznem: "Ha a Magyar Népköztársaságban valaha kapitalizmus lesz, az nem nyugat-európai hanem dél-amerikai típusú lesz."

Lorrh 2021.07.29. 12:57:28

@Untermensch4: jó idézet! és mennyire igaz!

Untermensch4 2021.07.29. 22:23:35

@Lorrh: Sajnos dél-amerikától eltérően itt a mediterrán lazaság és életöröm mellé németes túlszabályozási hajlam és balkáni slendriánság is tartozik.
Ezt is egy nálam okosabb és műveltebb embertől smitteltem, de nem szó szerint.
A probléma az hogy az "élni és élni hagyni" rész nálunk kevesebb mint a latínóknál. Viszont könnyebb átköltözni az EU-ba ha inkább európai kultúrában élne az ember...

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2021.07.31. 13:00:30

@Lorrh: " jó idézet! és mennyire igaz! "
Ebben nem vagyok biztos. Jó lenne utána nézni, ez is egy jó téma. Pl. egy brazil ismerősöm meglepődött, hgy nálunk ingyen van a zeneiskola a gyerekeknek, ott meg keményen fizetni kell érte. Favellák sincsenek itthon akkora mennyiségben, mint ott. Számokkal kellene alátámasztani ezt az állítást, mert most csak egy bemondás, ami igaz vagy nem, szerintem nem.

Untermensch4 2021.07.31. 14:47:34

@fofilozofus: Régen olvastam, Grósz Károly mondta vmikor a 80-as évek végén.
Az hogy stílusában nem annyira európai mint dél-amerikai a magyar kapitalizmus, hogyan számszerűsíthető? A "favellák sincsenek itthon akkora mennyiségben", szintén hogyan is számolható? Lakosság-arányosan? Azt a területet nézzük az ország teljes területéből százalékosan ahol a B.O.P.E. bevetési egység a nullánál sokkal nagyobb valószínűséggel lesz elföldelve sikeres előállítások helyett?
Egy mérnöknek a munkahelyén a mexikói mérnökökkel összevesztek a magyarok mert mexikóban a kezdő mérnök megy el tanárnak hogy anyagilag kicsit megszedje magát, hogy utána mérnökként dolgozhasson és ne csak egyik hónapról a másikra éljen... itt meg ugyebár fordított a helyzet.
De ez csak terelés (annak viszont egyformán jó a zeneiskola és a mérnök-tanárok...). Sztem a lényeg az hogy a korrupció az európaiak vagy a dél-amerikaiak korrupciójára hasonlít jobban?

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2021.08.02. 14:47:37

@Untermensch4: Pl. a lakosságarányos nyomornegyedek mérete ilyen jó mutató meg az egy főre jutó GDP meg az írástudatlanok száma, mennyi embernek van egészségbiztosítása, mekkora az olló a szegényebb és a gazdagabb rétegek között. A kommunizmus végén mindig előjött ez a dél-amerikai szöveg, nyilván Grósz is ezért mondta, és kifejezetten azért mondták, hogy riogassák az embereket, hogy majd jönnek a gazdagok, ők meg elszegényednek. Meg amerikai cégek fogják irányítani az országot.

Én nem ezt látom, max. ha nyer majd az ellenzék, akkor lesznek a cégérdekek az elsők. Most a középosztály és a szegényebb rétegek megerősítése van napirenden. Szerintem távolodunk Dél-Amerikától, de ezért lennének jók a számok.

Untermensch4 2021.08.05. 09:30:26

@fofilozofus: a PISA-teszt megmagyarázásával ("nem veszi figyelembe a sajátos magyar körülményeket") a funkcionális analfabétákról nem kell tudomást venni.
A "van egészségbiztosítása" kicsit csalós ha pl bizonyos betegségekkel olyan soká kerül sorra vizsgálatra a várólistán hogy addigra már a "van életbiztosítása" részhez ér. A várólisták lerövidítésére is volt már pár éve egy adminisztratív módszer, minden hónap első hetében adtak időpontot de csak a következő 30 napra.
Dolgoztam egy olyan NER-es cégnél ahol vszeg papíron minden kezdő és záró üzemorvosi vizsgálat megvolt amit egészségre veszélyes munkakörnyezetre előírnak a törvények, én csak egy vérnyomásmérést vettem észre mindebből. De problémája legfeljebb a kéthavonta változó nevű munkaerő-kölcsönző cégnek lesz belőle, ha eljárás közben nem fantomizálódik. Az üzem egyszintes, nem kell foxcon-háló.

Ubul80 2021.08.09. 12:00:16

Nem csak Dél-Amerikában, Nyugat-Európában is nagyon drága, ha valamilyen különórára járatod a gyereked. Legyen az művészet, sport, stb. Annyi a különbség hogy amerikában ha van jó sok pénzed, akkor biztosan meg tudod oldani hogy a gyerek eljusson oda, nyugaton ez nem biztos. Ha már olimpia, vegyük a példát a sportból: Nem tudom a világon hány helyen van még arra lehetőség mint Budapesten: Heti 40 ezer forintért el tudod küldeni a gyereket olyan napközis sporttáborba, ahol sikersportágban sokszoros válogatott, a jelenlegi élvonalban dolgozó szakemberek foglalkoznak velük színvonalas sportlétesítményben. átszámítva 114 euróért egy hétre napi háromszori étkezés, egész napos foglalkozásik, napi két edzés. Itthon ez bárkinek elérhető.

Untermensch4 2021.08.09. 19:36:51

@Ubul80: " Annyi a különbség hogy amerikában ha van jó sok pénzed, akkor biztosan meg tudod oldani hogy a gyerek eljusson oda, nyugaton ez nem biztos."
Ha ugyanúgy testőrrel meg páncélautóval szállítod akkor ugyanannyira biztos.

"jelenlegi élvonalban dolgozó szakemberek foglalkoznak velük színvonalas sportlétesítményben. átszámítva 114 euróért egy hétre napi háromszori étkezés, egész napos foglalkozásik, napi két edzés. Itthon ez bárkinek elérhető. "
NYeu-hoz képest olcsónak olcsó de ha a medián bért veszed alapul (plusz a gyerek utáni adókedvezmény) akkor azért a nyári szünet költségvetése a "mindenki" egy részének meghaladja az anyagi képességeit.

Ubul80 2021.08.09. 20:59:48

Dél-Amerikában sokkal könnyebb "felemelkedni" mint Nyugat-Európában. Elmondom miért: Óriási hiány van képzett szakemberekből. A szegények, a nyomornegyedek lakói egyszerűen nem hajlandóak tanulni. Az oktatásban sokkal több lehetőség van, mint amit kihasználnak. Egyszerűen szarnak rá, nem hajlandóak az életükből 20 évet kemény tanulásra és munkára feláldozni. Helyette fociznak, buliznak stb. Visszahúzza őket a család és a közeg. Az egészségügyi ellátásra és hasónlókra pont magasról tesz minden fiatal. Ha szorgalmas és tehetséges vagy, de szerencsétlen helyre születtél, ott sokkal könnyebben ki tudsz törni, ha kiszakadsz a közegből. De egy csomó dolognak ott nincs meg a kultúrája. Nincsen annyi egyesület, műhely ahova elmehetnél. Nincsen annyi zeneiskola, sportegyesület, uszoda, stb. pláne annyi képzett szakember. Nyugaton pedig egy csomó ilyen dolog nem csak drága, de olyan kibaszott tömeg van, hogy egyszerűen nagyon nehéz bejutni. Magyarországon egy alsó középosztálybeli család nyugodtan meg tudja magának engedni hogy a gyereke zeneiskolába, valamilyen művészeti oktatásra vagy valamilyen sportegyesületbe járjon. Ezek átlagosan könnyebben elérhetőek mint egy átlagos EU országban. Lakosság számához mérten nálunk rengeteg lehetőség van, és a legtöbb dolog ingyen, vagy elérhető áron.

Untermensch4 2021.08.09. 22:24:52

@Ubul80: "Magyarországon egy alsó középosztálybeli család nyugodtan meg tudja magának engedni hogy a gyereke zeneiskolába, valamilyen művészeti oktatásra vagy valamilyen sportegyesületbe járjon. Ezek átlagosan könnyebben elérhetőek mint egy átlagos EU országban."

Az "alsó középosztálybeli" sztem eu-ban és dél-amerikában is meg tudja magának engedni. Persze könnyebb lenne ha definiálnánk mettől meddig terjed a középosztály.

Ubul80 2021.08.10. 08:17:55

@Untermensch4: Dél-Amerikában a többségnek ez csak álom. A brazilok kenu 1000-es olimpai bajnoka gyerekkorában pl. szennyvízcsatornákon, és egyéb ilyen-olyan kanálisokon evezett, nem egyesületben. A focin és talán a röplabdán kívül szinte minden más sport a "gazdagok" kiváltsága, hogy a viszonylag kevés helyre bejusson a gyerek. Vidéken eleve nincs semmi, a nagyvárosokban pedig a szülők is órákat utaznak a munkahelyekre, nem tudják a logisztikát megoldani. Ugyanúgy ha pl. egy hangszeren szeretnél tanulni. Eleve bajos egy sűrűn lakott részen otthon pl trombitán gyakorolni :) Ehhez ki kell törni, ami csak keveseknek sikerül. Nyugaton pedig eleve kevés gyerek születik, főleg ha az őslakosokat nézzük. Anyagilag talán ott nem gond a többségnek, bár megkérik az árát, ezek a dolgok nincsenek támogatva. Német ismerős mesélte hogy picivel az átlag feletti jövedelemmel, 300 euróba kerül havonta az óvoda. Két gyerekének 600 eur. És ha nem hozod el fél 4-ig, akkor nagy kegyesen vigyáznak rá, de a "késést" pluszban ki kell fizetned. Ha pl úszótanfolyamra vinnéd a gyereket (ami szintén nem olcsó), ha szerencséd van csak néhány hónapos várólista van. Olyan, ami Budapesten simán lehetséges és sok szülő így is tesz, hogy gyerekkorban akár 4-5 dologba is belekóstoljon a gyerek és gyakran 2-3 alternatíva is egy-egy dologban ami megközelíthető, nyugaton nagyon ritka. Vidéken kisebb városokban zeneiskolák, tánccsoportok már a szocializmusban is egész jól voltak. Szerencsére sportinfrastruktúra is sokat javult az utóbbi 10 évben. Ha nem valamilyen extrém drága sportról beszélünk (pl. lovaglás), akkor mindez havi 6-7 ezer forinttól elérhető. De számoljunk átlagos 15 ezer Ft-tal. Ebből nyugatón kb 1 magánórát tudsz kifizetni.

Untermensch4 2021.08.10. 16:49:11

@Ubul80: Megmondanád mediánbér %-ában hogy szted mettől meddig tart a középosztály?
Az eddigi érvelésed annak a cifrázása hogy azért jobb nálunk mint dél-amerikában mert nyeu-hoz képest olcsóbb a munkaerő a hozzáadottértékes oktatási szolgáltatásokban és jobb a kiépített infrastruktúra mint dél-amerikában.
Tisztább és fókuszáltabb lenne a kép ha
1) tudnánk mi a középosztály
2) a három régióban meg tudnánk nézni hogy ez a populáció mekkora hányada
3) és mekkora hányad van ez alatt
4) a mediánjövedelem hány %-ába kerülnek adott oktatási szolgáltatások

Ubul80 2021.08.10. 17:55:32

@Untermensch4:
0) a lakosság hány % vesz igénybe ilyen szolgáltatásokat.
Ez a legfontosabb. A gyerekek hány%-a sportol egyesületben, tanul zenét, művészetet, stb.
Aztán a 6. pont, hogy ezek a gyerekek mely társadalmi osztályokból kerülnek ki.
Dél-Amerika és Nyugat-Európa is hatalmas, sokszínű terület. Venezuelától mondjuk Sao Paulóig, vagy Anglia, Németalföld, Skandinávia vagy Spanyolország, tovább nem is sorolom.
Nagyon érdekes kérdések, jogosak a felvetések. Ezekre nincsenek pontos számaim, ha lenne jó sok időm, érdekes lenne utána nézni. A véleményemet szubjektív dolgokra alapozom: amit itthon látok, a gyerekeimmel átéltem és, a Nyugat-Európai és a Dél-Amerikai ismerőseimtől hallok hogy ők hogy élnek, mit gondolnak ezekről a dolgokról illetve amit az ottani helyzetről tudok/olvasok.

Untermensch4 2021.08.10. 22:29:31

@Ubul80: 0) nálunk is érdekes. A hozzáférés olyasmi mint a vasúthálózat. Népességhez és területhez képest sűrű, de a megállóhelyek 5km-es körzetében élők arányában annyira nem is... ugyanez pl a megyeszékhelyen elérhető sportegyesületek és egyebek viszonylatában azt eredményezheti hogy 10-20 km-nyi távolság 1-2 óra a papíron kiváló tömegközlekedéssel. Aminek az egy utaskilométerre eső költségét soha nem emlegetik (biztos annyira olcsó hogy szóra sem érdemes).

Ubul80 2021.08.13. 12:49:29

@Untermensch4: A hozzáférés nem sokat ér, ha hozzáférsz de nem veszed igénybe. Számomra a hozzáférésnél fontosabb a szolgáltatást valóban igénybe vevők száma. Ha sokaknak nehéz hozzáférni, akkor az igénybe vevők száma is alacsony lesz, mert utóbbi függ az előbbitől. Nyilván egy városi gyerek előnyt élvez a logisztika miatt. De ha valamit ösztönözni akarsz, akkor nem ott kell elkezdeni ahol a legdrágább, hanem ott ahol a legalacsonyabb az egy sportoló gyerekre jutó költség. Attól hogy bizonyos szempontból hátrányban van egy vidéki gyerek, még nem jelenti azt hogy a városi gyerekek nem értékesek és nem szabad támogatni nemes célokat csak azért mert nincs egyenlőség és van aki nehezen fér hozzá. Az utazás egyébként csak az egyik szempont. Lehet hogy Londonban lakom a nem tudom hány metróval felszerelt városba, el tudnék bárhova jutni, de pl nincs az egész városban egy olyan vívó egyesület, amiből Magyarországon több is van.

Untermensch4 2021.08.13. 16:42:55

@Ubul80: " A hozzáférés nem sokat ér, ha hozzáférsz de nem veszed igénybe."
Ha a hozzáférés elméletileg van, gyakorlatilag nincs, akkor sem sokat ér.
Az egy sportoló gyerekre jutó költség az egyesület működtetése szempontjából ugyanakkora, azt pedig nem tudjuk megmondani hogy egy nem teljesen kihasznált kapacitású nemes célhelyen miért nem töltik ki az üres férőhelyeket.
Itt kapcsolódik a fenti vasúti hasonlat, konkrétabb példával: városi evezős egyesület, vasútállomástól 1,5 km, 17 km-re fekvő pár ezres település, a vasúti megállóhely a falu központjától 3 km, a pusztában.
A magyarisztáni vasúthálózat kiépülésénél a 19.sz végi lobbi- és ostobasági nézőpontok érvényesültek (előbbi a korrupció, utóbbi a "nehogymá'agőzmozdonykéménybő'kiszállószikrafelgyújtsaabúzatáblát" miatt határozta meg a pályák vonalvezetését. Az ángilusoknál ha jól tudom elővárosok születtek úgy hogy a vasúttársaság vett földet, épített rá vasutat, aztán jól kiparcellázta építési telkeknek, így csinált magának forgalmat...

Ubul80 2021.08.14. 07:32:55

Miből gondolod hogy Angliában nem a lobbi és a korrupció érvényesült?
A városi sportegyesületekben nem hogy a létszámot fel tudják tölteni, de a nagyobb helyeken minőségi alapon szelektálva egy csomó gyereket elutasítanak, egyszerűen helyhiány miatt. Vidéken főleg elindítani nehéz a dolgokat, toborzás, stb. De mivel ez egy jó dolog, támogatni kell, hatékonyság szerint priorizálva. Ezzel az a baj, hogy kérdéses meddig fenntartható. Jelenleg a TAO-ból történik, cégek az adójuk egy részét sportra áldozhatják. Ennek köszönhetően iszonyatos fejlődés ment végbe az utóbbi 5 évben, megsokszorozódott a sportoló gyerekek száma. Viszont egy kormányváltás esetén az SZJA drasztikus emelése mellett kétségem nincs a felöl hogy a sporttámogatásokat is megszüntetnék. Önköltség alapúra való átállás azt jelentené hogy többszörösére emelkedne a tagdíj csökkenő színvonal mellett, amit a vidéki szülők sokkal kevésbé tudnának átvállalni.

Untermensch4 2021.08.15. 15:44:23

@Ubul80: "Miből gondolod hogy Angliában nem a lobbi és a korrupció érvényesült?"
A folyamat során vszeg jelen volt, az eredmény költséghatékonysága az érdekes.

" Viszont egy kormányváltás esetén az SZJA drasztikus emelése mellett kétségem nincs a felöl hogy a sporttámogatásokat is megszüntetnék."
Egyrészt: kiszamolo.hu/hogyan-adozol/
Másrészt kétségem sincs hogy megtartanák. Nagyon jó pénzszivattyú a TAO és már bejáratott a marketingje (lásd saját hozzászólásod), a hatékonysága kiváló ha a semmihez hasonlítjuk (azaz a teljes önköltségi sportegyesületekhez, esetleg nálunk drágább országok sportegyesületeinek az önköltségéhez).

Ubul80 2021.08.16. 08:19:22

@Untermensch4: Előbb utóbb a komcsik vissza fognak jönni, ezt a fidesz is tudja. Akkor majd jön a rombolás, és x év múlva újra lehet kezdeni az építkezést. Ezt ismerjük már, 36% szia, szuperbruttó, gyerekek utáni adókedvezmény elvétele. Sportban a Bozsik program megszüntetése, minden szolgáltatás "megvágása". Ehhez már van tapasztalat, pontosan lehet tudni mire számíthatunk. Szerencsére annyira előrelátó a fidesz és az egyesületek, hogy tudnak tartalékolni. Egyrészt a sportlétesítményeket nem fogják lerombolni, az azért nagyon durva lenne. Ezek megvannak, évtizedekig használhatják a gyerekek. Másrészt a TAO pénzeket csak önrésszel együtt lehet elkölteni, az is szabályozva van hogy mire. A legtöbb egyesület az utóbbi években sokkal több TAO-t kapott, mint az adott időszakban amennyit felhasznált. Fel lett töltve a keretük, de csak egy részét tudták lehívni, a nagy részére egész egyszerűen nem volt szükség. Az önrésszel együtt pár évig még kihúzzák, ha megszűnne a lehetőség hogy a cégek az adójuk egy részét felajánlhassák. A sportegyesület ahol a lányom sportol, 5 éve alakult. Most 120 gyermek sportol csak egy sportágban a 3-ból. Neked pénzlenyúlás, a gyerekeknek és a családjaiknak lehetőség.

Untermensch4 2021.08.16. 11:28:47

@Ubul80: Kissé elbeszélünk egymás mellett. A pénzlenyúlás része nem abban van hogy csökkenti az adóalapot. És nem is abban hogy a pénz nem lenyúlt részét rendeltetésszerűen elköltik.

"Akkor majd jön a rombolás, és x év múlva újra lehet kezdeni az építkezést."
2010-ben a söralátét méretű adóbevallás mellett volt egy másik ígéret, nagy elszámoltatás az elmúltnyolcév korrupciós bűncselekményeiért. Egy-két nokiásdobozos parasztot leütöttek a sakktábláról és egyébként agyon van hallgatva a téma... alig 11 év telt el. Sztem a dolgok legegyszerűbb magyarázata hogy "a fidesz" és "a komcsik" vagy "az ellenzék" kartelleznek. Együtt lopni és a feltörekvő versenytársakat még feltörekvés közben letörni egy működő, stabil de nem ridegen megmerevedő rendszert eredményez. Az egypártrendszer nem működött jól, csináltak kétpártrendszert.
Egyébként meg "a baloldalon" is előfordulhat egyes embereknél jellemfejlődés, nem? Viktor is soros-ösztöndíjasként és egy országos liberális párt alapítójaként kezdte, még a liberális internacionálé alelnöke is volt... aztán hogy megváltozott. Vagy nem.

Ubul80 2021.08.17. 11:35:44

@Untermensch4: A söralátét adóbevallásnál sokkal több megvalósult: elkészíti a NAV. Még egy söralátétet se kellett kitölteni, csak rá kellett nyomni a nap által elkészített bevallásra hogy OK. Én pont teszek a ballibsik jellemfejlődésére. Nem érdekel az egész társaság. Egy fontos dolog van velük kapcsolatban: Lehetőleg soha többé ne kerüljenek hatalomra. Majd ha egyszer lesz egy olyan új párt ahol megcsillan az értelem vagy a tisztesség csírája, akkor rájuk oda fogok figyelni. Jelenleg a fidesz az egyetlen alternatíva - minden hibával együtt - a kormányzásra.

Lorrh 2021.08.17. 11:52:58

@Ubul80: igazad van az adóbevallás tekintetében.
Meg tudnád mutatni melyi fideszes vezető szemében csillan az értelem fénye? Kósalajos? Németszilárd? Matolcsy?
A legfőbb vezető szemében csak a kapzsiság és a hatalommánia meg az erőszak csillan meg. Ez neked annyira tetszik?
És szerintem SE jöjjön vissza ez az impotens baloldal.

Ubul80 2021.08.17. 12:38:14

@Lorrh: Matolcsyt eléggé lejáratta a ballibsi sajtó. Ő egy nagyon okos ember. Kósáról nincs túl jó véleményem. Németh Szilárdot is nagyon támadják, őt annyira nem ismerem, nem tudom megítélni. De rakj össze egy baloldali kormányt! :) Jakab a belügy, vagy a külügyminiszter lesz? :) Dobrev lesz a miniszterelnök? Szabó Tímea az igazságügy miniszter? :) A Kórózs az egészségügy miniszter? Lehet a fideszt szidni , de képzeld el hogy állna fel az összefogás kormánya. Hogy mennének a dolgok azután? Azt hogy mennyi ész van, mérjük le a teljesítmény alapján. Friss hír a 2. negyedéves GDP növekedési adat: 17,9 %. Magáért beszél. A félkegyelmű ballibsi banda ezt meg sem tudta volna közelíteni, abban biztos vagyok.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2021.08.17. 13:21:36

@Untermensch4: " ... előfordulhat egyes embereknél jellemfejlődés, nem? Viktor is soros-ösztöndíjasként és egy országos liberális párt alapítójaként kezdte, még a liberális internacionálé alelnöke is volt... aztán hogy megváltozott."

Nem jó a példád. Először is jellemfejlődés még létezhet FIATAL embereknél, de idősebbeknél nem. Másrészt Viktor nem változott meg, csak elhitte egy ideig, amit kívülről ránk tukmáltak, a liberáls világmegváltó ideológiát. Milyen tájékozódási lehetőség volt 88-ban egy ember számára itthon, aki nem a kommunista párt nyaloca volt? semmilyen. Sem internet, sem szülői tapasztalatok, sem személyes tapasztalatok nem voltak. Persze hogy elfogadta a Soros-ösztöndíjat. De az eszét dicséri, hogy rájött, hogy ez csapda, és időben dobbantott. Egy átlagember csak simán kiszolgálta volna a gazdit a biztos jutalomfalat reményében. Ő meg elkezdett velük harcolni, mert ELVEI vannak. Gyakorlatilag Soros megvásárolta a teljes magyar ellenzéket, és egyedül Viktor jött rá, hogy ez helytelen.

Untermensch4 2021.08.17. 23:33:17

@Ubul80: " Még egy söralátétet se kellett kitölteni, csak rá kellett nyomni a nap által elkészített bevallásra hogy OK. "

És amennyiben a NAV által készített adóbevallás pontatlan, emberünk rányom hogy OK, miután a NAV 5 éven belül esetleg megállapítja hogy nem volt jó a bevallás, ki lesz megbüntetve?

Untermensch4 2021.08.17. 23:45:55

@fofilozofus: A fidesz vezetéséből hányan jártak a CEU-ra? A gyerekeik közül hányan?
" Ő meg elkezdett velük harcolni, mert ELVEI vannak. Gyakorlatilag Soros megvásárolta a teljes magyar ellenzéket, és egyedül Viktor jött rá, hogy ez helytelen. "
És a nagyongonosz sorosördög aki némi pénzért jelentős károkat okozott a font shortolásával, plusz szintén némi pénzért egy aprócska délkelet-ázsiai pénzügyi válság nevű dolgot is, nos a viktor és csapata által vezetett magyar gazdasággal semmit nem tud tenni. Mert hőseink annyira jól megvédenek minket. Nem azért mert még mindig a zsebében vannak és műbalhé az egész. A "baloldal" 2002-2010-es időszakra vonatkozó "nagy elszámoltatása" meg ugye tabu. Az olyan anekdoták nem reprezentatívak amikor a vörösdiplomás vezérkarú volánban a fülkeforradalom előléptetési hullámot generált mert az egyik igazgató a fideszes polgármester közlekedési ügyekért felelős tanácsadója lett...
ELV az lett volna ha a migráncsozás közepette kellő cinizmussal de kiválogatják a menekültek közül a keresztényeket, vagy vasárnapi boltzár helyett a kereskedelemben magasabb vasárnapi bérpótlékot állapít meg a szép új fideszes munka tvkönyve. A degenerált thürmer nagyobb elvhűséget mutat (főleg az önkonzisztenciájával együtt) mint viktorék.

Ubul80 2021.08.18. 08:50:07

@Untermensch4: Ha öreganyámnak fasza lenne, ő volna öregapám. Ez a kákán is csomót keresés.

Untermensch4 2021.08.18. 09:16:57

@Ubul80: Az ígéret az volt hogy "söralátét méretű adóbevallás". Ez akkor lehetséges ha maga az adóbevallás egyszerű, így kevés a hibalehetőség, nem kell mindenkinek könyvelőt fogadni ha van egy havi párezer HUF bevételű mikrovállalkozása/másodállása/alkalmi munkája (ami a munka alapú társadalomban előfordulhat).
Ehhez képest maradt a bonyolult adóbevallás, megcsinálja a NAV, de ha rosszul, a jobbágy meg nem fogad könyvelőt akkor jön a büntetés...
Ez nem kákán is csomót keresés hanem parasztvakítás. A kereskedelmi magasabb vasárnapi bérpótlékot meg mindenféle szakmai szervezetektől a bolti dolgozók családjáig sokan mondták már akkoriban is, csak a kispajzsospárt olyan kicsi hogy még annyi emberrel sem futnak össze akiktől hallhatták volna.
süti beállítások módosítása