Mi a közös Kádár Jánosban és Orbán Viktorban?
2022. május 26. írta: fofilozofus

Mi a közös Kádár Jánosban és Orbán Viktorban?

Most van Kádár Jani 110. születésnapja, úgyhogy beugrott egy téma, amiről már régen akartam írni.

Bár sokaknak szentségtörés ezt a két embert, a gyilkost és a reformert egymás mellé tenni, de van egy sajátos történés kettejük életében, ami nagyon meghatározza a politikai gondolkodásukat. És ha azt mondom, hogy van bennük közös, akkor sok ember, aki a PISA-teszten elbukna szövegértésből, máris azt a hihetetlen bravúros logikai összefüggést érzi a mondandómban, hogy: van bennük közös szerintem, tehát azt mondom, hogy ugyanolyanok az ország szempontjából. Már én szégyellem magam, hogy szabadkoznom kell, hogy nem ezt akartam mondani. Mindig is szerettem volna, ha a blogomat nem olvasnák elmeroggyantak. Ugye ha mondjuk van Hitlerben meg mondjuk Böjte atyában közös, hogy pl. szerették/szeretik a palacsintát, akkor még nem azt állítom, hogy ugyanolyanok lennének.

De mégis mi lehet a közös bennük? És itt konkrétan a politikai pályájukra gondolok, sőt olyan dologra, ami a 2022-es év eseményeit, költségvetését is nagyban meghatározza.

Nem húzom tovább az időt, elárulom: mindkettejük kapott egy óriási pofont a politikai pályájuk során, aminek hatására kezdtek (bizonyos szempontból) hasonlítani egymásra. Nyilván sok politikus kap néha pofont. Pl. Kádárt is letartóztatták az elvtársai, Orbánra is emlékszem 94-en a Fidesz-székházból, mikor elszontyolodva vette tudomásul a választási eredményeket (Orbán a jégkorong VB-t nézte a TV-n, és nem ment ki egyből az újságírók elé, mire a Magyar Narancs úgy kommentálta, hogy Orbán az elzárt szobában hokizik.) De most nem ezekre gondolok, hanem nagyobbakra: Kádár esetében ez az 56-os forradalom volt, Orbánnál pedig 2002.

Mindenki ismeri a gulyáskommunizmus elnevezést, ami a kommunizmus egy élhetőbb, magyar változatát jelentette: aki nincs ellenünk, az velünk van, volt a jelszava Kádárnak (mondjuk érdekes, hogy Jézustól idéz egy kommunista funkci :-) ), így lazább pórázra engedte a népet. De sokan nem értik, hogy ez Kádár KÖZVETLEN 56-os tapasztalata miatt volt. Az ÁVÓ megszervezője, aki Rajk haverját zokszó nélkül kísérte az akasztófához (képletesen persze), megértette, hogy a NÉPPEL SZEMBEN még egy zsarnok sem tehet meg bármit, ráadásul nem is éri meg neki. Úgyhogy ezt a gulyáskommunista puha diktatúrát nem ingyen kaptuk, azért az 56-os hősök dolgoztak meg.

Jellemző történet, hogy mennyire rettegett Kádár egy újabb forradalomtól, mennyire beleégett az agyába valami, amit ott látott:

Magyarországon 1957-től 1974-ig (bocs, most nem tudom a pontos dátumokat, de kb.) óriási volt a GDP-növekedés: évi 5,7%. (Egyből érthető, hogy miért szerették sokan a rendszert). De jött valamelyik olajválság, és kiszámolták a közgazdászok, hogy vissza fog esni a növekedés 3,8%-ra. De van egy jó ötlet: vegyünk fel devizahitelt, abból vegyünk jó nyugati gépeket, és akkor a technológiai ugrástól akkora lesz a növekedés, mint előtte. És Kádár jóváhagyta (így lett a felvett 4 milliárdból 20, de ez most más történet.) De miért hagyta jóvá? Nem tudjuk, de szinte biztos vagyok benne, hogy NEM MERTE MEGKOCKÁZTATNI, hogy lemenjen az emberek életszínvonala, mert akkor jön egy újabb 56!

Akkor most térjünk át Orbánra! Csak gondoljunk hirtelen a vasárnapi boltzárra és az internetadóra: az első komolyabb ellenállás után AZONNAL feladta ezeket, hiszen nem akart megkockáztatni még egy 2002-t! És nála is pont ugyanaz a logika érvényesült, mint Kádár esetében: a népet békén kell hagyni. Ezért meg sem próbálják elvileg keresztény pártként az abortusz betiltását még véletlenül sem. (Én sem tanácsolnám nekik demokratikus keretek között: a nép meg akarja ölni a neki nem tetsző időben érkező utódokat, és ez ellen egy választott vezető sem tehet semmit, ez van. Ha Kádár érezte, hogy nem tehet meg mindent, akkor egy választott vezető még jobban érzi.)

És akkor jött a 2022-es  választás, amelyik pont ugyanúgy nézett ki (előtte legalábbis), mint a 2002-es: egyesült ellenzék, két tábor csap össze. Így Orbánban is megindultak ugyanazok a reflexek, mint Kádárban az olajválság kitörésekor. Még a választás előtt volt egy cikk, amiben Viktor azt mondta (mindig elmond sok mindent, de csak egyszer, és rohadtul kell figyelni meg érteni) (sajnos most nem tudom megkeresni), hogy Varga Mihállyal megértette, hogy a 13. havi nyugdíj erkölcsileg jár a nyugdíjasoknak, így ő elfogadta, pedig nagyon ellenkezett. Magyar nyelven: kibasz*tt nagy gazdasági öntökönszúrás (mert ezt minden évben ki kell osztani, nem egyszeri tétel és rengeteg nyugdíjas van), de nem fogunk nyerni, ha ezt nem tesszük meg. Valahogy Kádár is így érezhette a devizahitelek felvételekor. És lehet, hogy jobban járt volna, ha ennyire nem fél, mert abba rokkant bele az ország. Ha megnézzük a ma bejelentett 1000 milliárdos kiigazítást, akkor is lehet ilyen érzésünk. Vajon sikerül helyre billenteni az egyensúlyt, vagy ez egy ugyanolyan lefelé tartó spirál lesz? Majd meglátjuk. Itt fog elválni, hogy ők jobbak-e (gazdaságilag, mert egyébként persze hogy jobbak), mint Kádárék voltak.

 

Két megjegyzésem lenne:

1. Nem tudom bírálni őket, mert a politikai logika mindig ugyanúgy működik, és úgy látszik mindegy, hogy diktatúra van vagy szabad választás. Én is ezt javasoltam volna, mert a politikának is van szabályrendszere, mint pl. a fizikának, és aki nem vesz róluk tudomást, az nagyon pórul jár. Úgyhogy pont ezért bírálni sem tudom őket, csak egyszerűen leírtam, hogy mi a helyzet.

 

2. Bár a két rendszer életminőségben összehasonlíthatatlan, de mégis az látszik, hogy mindkét politikusnak JÓT TETT a pofára esés. Ezért lehetett Magyarország a legvidámabb barakk, és Orbán is sokkal jobban elszállt volna magától, ha nincs ez a fiaskó. Nekem is jót tett, mikor a válság alatt egy évig munka nélkül voltam: a kapott pofontól sokkal jobban átláttam a világ és a személyes sorsom irányait. Sőt, még olyat is bátran kijelentenék, hogy csak akkor lehet jó politikus valaki, ha megkapja ezeket az irtózatos nagy sallereket.

Nagyon szeretném, ha a hazám sorsa nem ugyanúgy alakulna, mint 50 évvel ezelőtt, azaz egy az emberek közérzetének javítására tett kompromisszum belerángatja az országot egy nagy válságba. Bízom a kormányban, fenéket, Orbán Viktorban bízom, hogy helyén van az esze, és neki sikerül ezt a rossz emlékekből elkövetett vargabetűt kisimítania.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/api/trackback/id/tr817841281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2022.05.27. 08:00:08

Orbánnak ma az a legnagyobb baja, hogy nincs kihívója. A másik oldalon Gyurcsány ül, ami garantálja hogy szinte bármit megtehet, akkor sem lesz leváltva.

MEDVE1978 2022.05.27. 10:14:33

Nem gondoltam nagyon erre a párhuzamra, pedig sokrétűen felfesthető.
Akár a származást érintően is:
Mindketten hátrányos helyzetű környezetből érkeztek, vidékről. Kádár ugye egy fiumei cselédlány zabigyereke, akit az apja nem ismert el, ennek ellenére tanították, hogy kitörjön a szegénységből. Orbán családja is szegény volt, vidéki, falusi környezetből származtak. Ez egyből előrevetíti a kisebbségi komplexusokat, amelyeket kompenzálni akartak a dekadens pestiekkel szemben. Kádárnál ez a munkás-paraszt hatalom, Orbánnál a nemzeti máz és a kisember istenítése, a vidék preferálása.

Érdekes, hogy a felfogás a politikai rendszereken belül viszont eltérő. Kádár diktatúrában mozog, a 60-as évektől kezdve mégis inkább türelmi politikát folytat az aki nincs ellenünk az velünk vagy jelszóval, kulturális téren pedig a tilt-tűr-támogat hármassal. Ellenben Orbán egy demokráciában gondolkozik totalitariánusan avagy teljes letámadással, pontosan, hogy a nincs velünk az ellenünk van jelszóval, illetve kulturális téren a majdnem teljes megsemmisítés igényével az ellentábor iránt. (A majdnem teljes a külső közönségnek szól, megéri fenntartani az olyan médiát, mint a Népszava vagy az ATV, annak érdekében, hogy a külföldieknek lehessen mutogatni, hogy mit ugatnak, nálunk van ellenzéki sajtó. Ugyanakkor ezek kontrollálhatók, egyfajta a köldöknéző, reagáló entitások.)

ulpius66 2022.05.27. 10:37:02

"Mi a közös Kádár Jánosban és Orbán Viktorban?"

Hát nekem annyi, hogy szinte egész életemet e két ember politikája határozta meg!

66 éves nyugger vagyok, az életem első 33 évét (1956-89) a "Kádár-korszakban" éltem, azóta az "Orbán-korszakban"
(tudom volt Antall, Boross, a pufajkás, a D-209, a futóbolond, meg a libatolvaj....) azért összességében Orbánról fog szólni ez az időszak a jövő történelmében....

ÉN NAGYON ELÉGEDETT VOLTAM MINDKÉT POLITIKUSSAL!!!
BOLDOG VOLTAM MINDKÉT RENDSZERBEN.
(akikkel elégedetlen voltam, azokat zárójelbe is tettem....)

AZ ELMÚLT SZÁZ ÉV MAGYAR POLITIKÁJÁT 3 EMBER HATÁROZTA MEG: HORTHY, KÁDÁR, ORBÁN.....
(főleg, ha Orbán 2026-ban is győz, akkor évre pontosan ugyanannyi ideig vezeti az országot, mint Horthy......24-24 év....)

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2022.05.27. 16:17:17

@MEDVE1978: "Mindketten hátrányos helyzetű környezetből érkeztek, vidékről."

Szerintem ebben elég nagy különbség van köztük. Az hogy valaki nincs anyagilag eleresztve, de van szerető családi légkör egy apával, aki dolgozik a családért, és egy értelmiségi anyával teljesen más, mint egy proli családban apa nélkül felnőni. Küzdeni kell, az biztos, de Viktoréké normális család, Kádáré meg nem is család. Egyébként nem vagyok benne biztos, hogy Viktorék családja olyan szegény volt, de ezt nem tudom.

"illetve kulturális téren a majdnem teljes megsemmisítés igényével az ellentábor iránt"

Ehhez képest pont ma olvastam ezt a mandin:

"Az orbánista diktatúra pénzén aktivistáskodik NoÁR New Yorkban"
mandiner.hu/cikk/20220527_noar_new_york

A jobboldaliak szerint a kultúra területén túlzottan megengedő a hozzáállás. És ha a filmeket nézzük, akkor szerintem is minősíthetetlen a helyzet.

Billy Hill 2022.06.11. 23:15:34

(A pápai pápaszemes ezzel szemben középnemesi vagy nagypolgári körülmények között nőtt fel... NOT)
süti beállítások módosítása