Ezt a szófordulatot sokan halhatták már, akik találkoztak közgazdasági végzettségű vezetőkkel vagy önmaguk is abban a "szerencsében" részesültek, hogy ilyen képzésen vehettek részt..

Vizsgáljuk meg először azt, hogy ez az elv mit is jelent valójában?

A nagy idealista elképzelés az, hogy a vezetői tudás azt jelenti, hogy tudunk embereket, szervezetet vezetni. Pl. tudjuk, hogy hogyan kell az emberekkel bánni, hogyan kell a szabadságokat kiadni, hogyan kell tárgyalni, hogyan kell költségvetést tervezni stb. stb. Tehát ez egy általános tudás, ami MINDENHOL, minden szakterületen felhasználható. Ebben igazuk van a közgazdászoknak, hiszen ezek tényleg ugyanúgy működnek az olajiparban, az egészségügyben, informatikában és a színházban is. Sok, főleg kisebb vállalkozás is amiatt kerül bajba, mert nem birtokolja ezeket az ismereteket. Volt olyan ismerősöm, aki valami félkegyelmű módon nem értett a gazdálkodáshoz, rég hitelből működtette a veszteséges vállalkozását, ami azt jelentette, hogy egyáltalán nem fizette a közterheket. Amit kaptak pénzt, abból eléldegéltek, adót meg TB-t meg nem fizettek. És persze Bt.-je volt, azaz mindenért a saját vagyonával felelt. Aztán persze meglepődött, mikor az udvaráról a végrehajtók elvitték a kocsiját. Még most is azt nyögi, szép apránként. Szóval tényleg ismerni kell a gazdaság szabályait.

De ez csak a mondat egyik összetevője, mert a másik az, hogy teljesen fölösleges érteni bármi máshoz is, mert az nem hasznos, enélkül is vígan lehet valaki jó vezető bármilyen cégnél. De mi van akkor, ha konkrét szakmai kérdésben kell dönteni? Akkor mi alapján fognak ítélni? Erre az a sablonos és persze hazug válasz, hogy majd megkérdezik a (nagybetűs!) SZAKÉRTŐTŐL a véleményét, és majd abból hoznak igen bölcs döntést. 

:-))))))))

Na mármost kérem szépen! Elárulom, hogy minden kérdésben hozok én szakértőt, amelyik alátámaszt valamit, majd hozok egy olyat, aki az ellenkezőjét. Mert a világban, az életszerű esetekben nagyon nehéz, szinte lehetetlen eldönteni, hogy mi a helyes út. Nincs olyan könnyen megoldható feladat, mint a középiskolai matekpéldákban, ahol két vonallal aláhúzhatod az egyenlet megoldását. Az esetek döntő részében a megoldáshoz az illető élettapasztalata, habitusa, és esetleg megérzései döntenek.

Volt például egy döntés régebben a cégünknél, hogy a 2 kiszemelt technológia közül melyiket válasszuk.Mert utána akkor sok pénzt kellett belefektetni a megismerésébe, ezért fontos volt. Sokat gondolkoztunk, és azt mondtuk, hogy az A technológiához hasonló már sokszor elbukott (tapasztalat), válasszuk inkább a B-t. A Microsoft hihetetlenül marketingelte az A-t, de többször előfordult már, hogy valamit nagyon javasoltak, aztán megszüntették (tapasztalat), és másnap kb. majdnem letagadták, hogy létezett valaha az a technológia. Kb. mint mikor kivágták a komcsik a képekről először Trockijt, majd kezdtek a többiek is eltünedezni, majd a végén Sztálin is eltűnt. Utána nem is értették, hogy miről beszélsz, hisz az ott se volt. :-) Eldöntöttük a B-t, majd fél év múlva a M. bejelentette, hogy megszünteti az A-t, nem támogatja többé. :-) Most egy vezető, akinek semmilyen szakmai tudása sincs, milyen döntést hozott volna? Megmondom, ő biztosan az A-t választotta volna. Mert olyan esetben, mikor fogalmad sincs, hogy mit tegyél, mindig ott van kéznél a jó öreg szolgalelkűség: ha a nagy Ő (főnök, vállalat stb.) hirdeti, akkor CSAK jó lehet.

És akkor itt a rohadt jó kérdés: ha többféle szakértő van, akkor te HOGY választod ki közülük a jót? Mert OK, nem értesz a szakmai kérdésekhez, azokat majd a szakértő megmondja, de ki legyen az, ha utána vakon meg kell bízni benne? Persze itt is általában a "szaktekintélyt" keresik, hiszen fogalmuk sincs a konkrét témáról, olyan jegyeket keresnek, hogy pl. "más bankok is alkalmazzák", "nagy szakmai tapasztalat" stb, ami egyik sem jelent semmit, viszont jóleső érzéssel tölt el, hogy jól kiválasztottad a szakértődet.

Tehát a problémát előrehoztad, nem akkor fogod elcseszni, mikor döntesz, hanem mikor az összes kérdésben döntesz, azaz mikor kiválasztod a szakértőt.

Sajnos volt egy fájdalmas példám, amiben én is részt vettem. Nem szeretnék konkrétumokat írni, nehogy magukra ismerjenek a szereplők, esetleg valamilyen jogi következménye legyen. Szóval egy kisebb céghez hívtak minket segítségül, hogy pár hibát ki kell javítani a programban. Menjünk oda pár hónapra. Ez egy magyar kutató elég nagy ötletére alapult vállalkozás volt, amit egy kockázatitőke-befektetőn keresztül megvett egy nagyobb nyugati vállalat. (Nekem már az is gyanús volt, hogy ez a kockázatis cég csak akkor vette meg, mikor már megvolt a vevő, azaz ők csak az árat hajtották fel, de ez most nem része a mondanivalómnak.) Mikor odamentünk, akkor szembesültünk vele, hogy 300 hiba van a programban, azt kell kijavítani. Havi több millióért (fejenként) béreltek ötfős tesztelőcsapatot, volt projektvezető, fejlesztési vezető, szoftverfejlesztési vezető, persze dolgozott ott még hardveres csapat is, egy csomó szakmabeli (akik az eredeti iparági szakértők voltak, nem tudom, mit csináltak ott annyian). Szóval minden adott volt, hogy ne sikerüljön a munka. (Régi mondásom, hogy két esetben nem lehet valamit megcsinálni: ha túl kevés pénz van rá vagy ha túl sok.) A kollégám, mikor meglátta a 300 hibát, azt mondta, hogy ez a program sosem fog működni. Én optimistán azt mondtam, hogy majd kijavítjuk. Neki lett igaza. Utóbb, már nem dolgoztunk ott, kiderült, hogy a külföldi tulaj beszántotta a céget, mert az új szuperfejlesztés nem működött. Egy ideig tűrt, aztán megvette a magyar cég egy külföldi konkurensét, és azokat nyomta. Fájdalmas tapasztalat, egy magyar kezdeményezés ment a kukába. Ezután sokat gondolkodtam, hogy miért?

A válaszom az volt, hogy az ügyvezető nem értett ahhoz a szakmához, amit csinált, ő "általánosan tudott vezetni", és olyan segg hülyékre bízta a dolgot, akik elcseszték az egészet. Olyan szakmai bakikat csináltak, amik elképesztőek. Csak egy apró példa: iszonyúan elbonyolították a programot, hogy nagy legyen az adatbiztonság, azaz minden gépen megvolt minden adat. Ismerjük a mondást, akinek egy órája van, az biztosan tudja, hogy mennyi az idő, akinek kettő van, sosem lehet biztos benne. :-) Hát itt sosem egyezett a több helyen tárolt adat, tiszta szívás volt az egész. Aztán egy idő után jobban megvizsgáltam a helyzetet, és akkor esett le, hogy ezek a hülyék csak az ügyfelek adatait tárolták több helyen, ami nem volt olyan fontos, viszont a vizsgálatok hihetetlen fontos, később már pótolhatatlan adatai csak azokon a gépeken voltak meg, amelyeken készültek. :-))))) Vagy: három különálló alkalmazásból állt a program, és ezek jó bonyolultan kommunikáltak egymással. Egy idő után felvetettem, hogy miért is van 3, mikor együtt kell működniük. Egy idő után az egyik kollégám találta ki a megoldást:

-Te, nem hárman kezdték el írni a programot? :-))))))

Ezek csak a szoftveres részen voltak, de a hardvernél is nyilvánvaló tervezési baromságokat csináltak. Egy vezető, aki ért hozzá, az ezt az elején kiszúrta volna, a "szakértők" meg repültek volna. De aki ugye csak a "vezetéshez ért", az csak tilitolizza ide-oda a Microsoft Projectben a határidőket. 

(Ezen felül nagy megfigyelésem, hogy jó dolgokat csak evolúciósan lehet kifejleszteni: van egy csapat, ami bizonyított már, és azt hagyjuk dolgozni, erősödni. Az, hogy első lépésben felveszünk jó (azaz jónak TŰNŐ) szakértőket, majd felépítünk egy csapatot a semmiből, iszonyú téves koncepció, sosem működött. )

Akkor tegyük fel a kérdést, hogy miért ilyen népszerű ez az állítás, és ki szereti ezt a tételt elhinni? Ugye nem nehéz kitalálni, hogy az, aki semmihez sem ért a vezetésen kívül, azaz a közgazdászok. Nagyon jót tesz a lelkednek, ha azt hallod, hogy nem értesz hozzá, de nem te vagy a hülye, mert ugye neked nem is kell semmihez sem érteni csak a vezetéshez. Jó azoknak az erős cégeknek, akik cégekre akarnak dumálni sok drága hülyeséget, hisz ha nem ért hozzá a vezető, akkor majd azért választja őket, mert ők nagyok, az meg biztosan jó.

 Mindezek ellenére azt mondom, hogy van létjogosultsága ennek az elvnek is, méghozzá a multicégek háza táján. A nagy cégek általában átlagos minőségű dolgot állítanak elő, viszonylag drágán. Ez azért nem derül ki általában, mert

1. nagyon alacsony minőségű alapanyaggal dolgoznak (a lehető legolcsóbbal),

2. megszüntetik a konkurenciát felvásárlással.

Azt szoktam mondani, hogy középszar. Nagyon drágán, elfogadható minőség, ez a nagyvállalatok működésének alapja. Sokszor nem értettem, hogy miért nem lehet pl. jó minőségű, finom szörpöt venni a boltokban. A magyarázat az (végül kiokoskodtam), hogy literét 8000 forintért kellene adniuk, mert a középvezetők gépkocsihasználata meg a sok területi képviselő, stb stb. viszi a költségeket. Inkább adnak cukrozott szarokat, legfeljebb a marketingesek majd rászoktatják a népet. Ha nekem kéne multicéget vezetni, vélhetően én is a cserélgethető vezetők mellett érvelnék.

A fenti példámban egy komoly műszaki fejlesztést felvállaló cégről volt szó, amit már majdnem lehet csúcstechnika jelzővel illetni, az esetek többségében pedig viszonylag mechanikus gyártási munkáról van szó. Szóval a nagy tanulságom az, hogy működik az a modell, hogy nem kell a vezetőnek értenie a konkrét szakterületet, de ne akarjanak komoly fejlesztést végrehajtani, mert az nem fog menni. Viszont ilyen vezetőt elő lehet állítani mechanikus módszerekkel, képzéssel, jó szakértő, aki vezető is egyben pedig csak néhanapján terem.

A multikhoz tehát a középszar termékekhez középszar vezetők illenek. Ez a létjogosultsága a címbeli mondatnak.