Jesse Owens olimpiája
2019. október 08. írta: fofilozofus

Jesse Owens olimpiája

(Felhalmozódott egy csomó jó téma, és én meg csak halogatom a megírásukat. De valamikor bele kell kezdeni. :-))

Ma egy rövid kis színes történetet adok közre okulásul arról, amit mindannyian tudunk: mindent meg lehet magyarázni, csak jó sajtó kell hozzá. Egy régi Rubiconban olvastam egy cikket azonos címmel (Rubicon 2012/7, 69. o.), de csak most került elő újra ez a példány. Ebből merítek főleg.

 

Mivel nem vagyok nagy sportrajongó, bevallom, hogy fogalmam sem volt, hogy ki fia borja ez a Jesse Owens. Itt el lehet olvasni: 

Wiki

A lényeg, hogy a 36-os Olimpián 4 aranyérmet szerzett. Egy érdekes történet: mikor a selejtezőkön már két hibás ugrási kísérlete volt, akkor a német aranyéremesélyes, Luz Long megmutatta neki, hogy hogyan kell a nekifutást jól beosztani. Nem kell mondanom, hogy ezután Owens világcsúccsal megnyerte a számot. :-) Azt hiszem, a sportszerűség csúcsa volt, amit Long tett. Egyből barátok lettek.

A lényeg azonban, hogy az amerikai újságok akkor is kihangsúlyozták, hogy a német rendszer fajüldöző, elnyomó, pfuj.

Ilyeneket olvashatunk:

 

"Fekete bőrű atlétaként a fajüldöző Németországban a sport és az egyenrangúság hősévé vált."

 

Race - A legendák ideje (film)

"A fekete bőrű Jesse Owens a világ legnagyobb atlétája szeretne lenni. Az 1936-os berlini olimpián is az esélyesek közé sorolják, ám a sporteseményt áthatja a fasizmus szelleme. A faji előítélet ellenére Owens négy aranyéremmel tér haza."

Ugyanúgy eladják, hogy ez az olimpia a fajüldözésről és az az elleni harcról szólt, mint ahogy be akarják (sajnos sokaknak egyébként sikeresen) mesélni, hogy az amerikai polgárháború a feketék felszabadításáról szólt. Jó vicc.

Az amerikai sajtó szerint Hitler elhagyta a stadiont, hogy ne kelljen gratulálnia a fekete sportolónak. Ez megjelenik a filmben, amely korrektség szempontjából elég jó,de ez a momentum benne maradt. Azért a szokásos amerikai filmes színvonalat hozza, úgyhogy megnézni nem éri meg, én is csak e cikk miatt tettem.

Akkor a tények:

-Hitler tényleg nem üdvözölte Owenst a 100 m-es futás után, de a feljegyzések szerint ide-oda kocsikázgatott, ahogy az ideje engedte, úgyhogy a többiket sem üdvözölte személyesen.

-Talán Owens önéletrajzának hihetünk: "Amikor elhaladtam a kancellár előtt, felállt, intett nekem, és én visszaintettem."

-Owens szerint létezik egy sajtófotó (ez már később volt, nem a 100 m-es után) a Hitlerrel történt kézfogásról, amelyet az amerikai sajtó visszatartott, hogy diszkreditálja Hitlert.

-Owens lement hídba, mikor megtudta, hogy az olimpiai faluban a fehérekkel EGY SZÁLLÁSON lehet, mert odahaza ugye a "niggereknek" külön épületbe kellett menniük.

-A legdurvább, hogy Manhattanben az olimpiai hősöknek tartott felvonulás után NEM ENGEDTÉK be az Astoriába a főbejáraton, csak a feketéknek fenntartott kapun :-((((((

 

OK, a végén kiderült, hogy Hitler gratulált neki, de akkor ki nem???

Hát az amerikai elnök, mert éppen választás volt, és nem akarta magát délen égetni egy négerrel.

:-))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Megjegyzem, hogy ez pont ugyanolyan eljárás, mint mikor Sztálin mellől utólag szép sorban kiretusálták a már nemkívánatos vezetőket. Itt ugye fordítva, utólag már pont mindenki szerette otthon. Owensről egyébként a Wiki angol bejegyzése elég korrekt, pontosan feltüntetik az eseményeket, ott úgy tűnik, nem hallgatnak el semmit. Ha valakait részletekbe menően érdekel, ott nézzen utána. Ja, és természetesen nem akarom a tömeggyilkos Hitlert mentegetni, csak az amerikai (és tetszőleges) sajtó cinikusságát akartam bemutatni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/api/trackback/id/tr5615175492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.09. 05:21:49

Hitler elsősorban a fajkeveredés ellen volt, nem annyura a más fajok ellen.
süti beállítások módosítása