Miért ne grillezzünk!
2021. június 24. írta: fofilozofus

Miért ne grillezzünk!

Tegnap a német-magyar előtt elhívtam az ismerőseimet egy jó kis ír gulyásra, amit persze az udvaron bográcsban főztem meg. Attól volt ír, hogy Guinness-szel öntöttem fel, meg paradicsommal, kakukkfűvel ízesítettem.. Ajánlom mindenkinek, hogy feldobja a sima gulyás, babgulyás vonalat. (Bár felvetettük a családban, hogy ki kéne próbálni, hogy mit nem lehet bográcsban elkészíteni, és a legvadabb a torta volt :-), azonban rengeteg étel elméletileg lehetségesnek tűnt, több, mint amire számítottam. ) A neten vannak ír gulyás receptek.

Akkor rátérek a címben említett ajánlás indoklására. Alapvetően két érvem van ellene: egy nemzetkarakterológiai :-) és egy rendkívül gyakorlati.

 

Egyszer volt egy kínai albérlőm, akitől kértem valamilyen hivatalos iratot. Bement a konyhába, kinyitotta a sütőt, és kivette belőle a papírokat!

-Mi van????? Itt tároljátok az iratokat?

-Igen.

-És nem használjátok a sütőt?

-Nem, nem.

-Soha?

-Soha.

:-)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

 

És akkor beugrott, amiről egy ismerősöm régebben beszélt, hogy a sütés nyugati szokás, a főzés pedig keleti. Ebben is látszódik a magyarok származása. Nálunk majdnem minden háztartásban van bogrács, viszont tegye fel a kezét, aki látott már amerikai filmben békésen bográcsozó családot! :-))

Én még nem láttam. Ponyvaregényes stílusban:

-És tudod miért nem láttál? Mert nincs ilyen család. :-)

Beállnak a hatalmas grillűrálomásaikkal a kert sarkába, és irtózatosan nagy marhahúsokat, zöldséget, stb. sütnek. De sosem főznek.

Szóval az első érvem az, hogy ha már van ilyen különleges szokásunk, csak szolgalelkűségből ne adjuk fel. Persze nehéz lesz, mert a fiatalok amerikai sorozatokon, Netflixen nőnek fel. Megszakadt az az évezredes hagyomány, hogy a gyerekek a tudásukat a szülőktől szerzik. Ma már nincs így: perverz, homokos halihúdi rendezők és forgatókönyvírók tanítják őket. Büszkék lehetünk arra, hogy Magyarország milyen karakán, szembe megyünk Brüsszellel meg a homoklobbival, de majd nézzük meg úgy 20-30 év múlva, mikor a mai fiatalok fogják majd az országot irányítani, hogy mi marad ezekből. Egy jó példa erre, hogy nemrég jártam egy nagy áruházban, és pont a kerti osztály előtt mentem el. Egyből szembe tűnt, hogy százfajta, az ilyen helyeken megszokott minőségű :-) grillezőeszközt árultak. Szándékosan körbesétáltam, hogy bogrács van-e? Nem volt. Mert a francia központban ugyan kinek jutna eszébe ilyet rendelni, hiszen neki se kell ilyesmi (pontosabban kéne, csak nem tud róla :-) ). Meg a magyar kisfőnöknek se jut eszébe egyébként, mert őket a szolgalelkűek táborából toborozzák, és egyébként is elavult, ősi szokás, nem olyan korszerű és menő, mint a grillezés.

A másik érvem viszont nagyon meggyőző lesz, kevésbé elméleti.

Nagy néha én is grilleztem itthon, bár sosem sikerült olyan jól, mint a bográcsozás. Az ilyen alkalmakkor feltűnt valami. Ugye azért hívom a barátaimat, hogy velük legyek, beszélgessünk. De a grillezés csak frissen jó, nem lehet elkészíteni előre. Úgyhogy mikor erre került a sor, akkor a többiek szépen ettek, én meg gályáztam vagy egy órát, mire mindenkinek megsütöttem a húst. Ráadásul általában nem lehet egyszerre sokat elkészíteni egy átlagos házi eszközzel, úgyhogy a vendégeknek is rohadt sokat kell várni, ha sokan vannak. Addig persze inni sem lehet annyira, nehogy elrontsuk a húst stb. stb. Magyarul tiszta szívás az egész. Ehhez képest a bográcsost előre elkészíted, mindenki egyszerre ehet belőle, neked meg nem kell rabszolgaként egy elvileg kellemes időtöltés egy részét elpazarolnod. Másnapra is eltehetsz belőle, amitől még jobb íze lesz. Arról nem is beszélve, hogy ugyanannyi személyre sokkal kevesebb munka elkészíteni, mint egyenként sütögetni valamit.

Közben eszembe jutott még egy érv, bár ilyet nem szeretek mondani: a bográcsos egészségesebb. Az égett hús ugyanis elég rákkeltő tud lenni. Ezt azonban azért nem szeretem mondani, mert valójában nincs egészségtelen étel, csak egészségtelen életmód van. (Persze van, de tekintsünk el a nyilvánvalótól, pl. gyilkos galóca. Az egészségtelen, de ha a normális fogyasztható ételekről beszélünk, akkor a halálba kergetnek ilyenekkel, hogy a "disznóhús egészségtelen".)

Úgyhogy nálunk egyhamar bizonyosan nem lesz grillparty. ;-)

 

Ha már itt tartunk, akkor pár érdekességet megemlítenék még a bográcsozásról. Biztosan feltűnt sokaknak, hogy a bográcsozás általában a férfiak kiváltsága. Ha nem főz otthon a  férfi, a bográcshoz általában akkor is csak ő érhet. :-) Egy idő után rájöttem, hogy miért van ez. Mert a bográcsban főzés valójában hadi feladat. A goulash suppe a monarchia hadseregében kelt új életre, de biztos vagyok benne, hogy Rákóczi hajdúi, Atilla hunjai is ebben főztek maguknak, és valahogy lóháton is elvitték. Ennek modern változata a gulyáságyú, amiről sokáig én sem tudtam, hogy mi. Azt hittem, hogy a Néphadsereg fegyverzetének és harci moráljának a kigúnyolására kitalált fogalom. De nem, tényleg volt ilyen: egy utánfutó nagy üstökkel. Beteszed a húst, krumplit, vizet stb., majd alágyújtasz, egy teherautó után kötöd, és amíg kiér a gyakorlatra, addig szépen elkészül, és még keverni sem kell. Tökéletes. Nem véletlen, hogy élelmes vendéglátósok megvették a rendszerváltás után a leselejtezett gulyáságyúkat. (Szerintem ma már nem használhatók, mert emlékem szerint alumíniumból voltak az üstök.)

 

Egy másik észrevétel: említettem, hogy az ír gulyáshoz nagyon jó, ha friss kakukkfüvet használunk. Elszomorító, hogy a kommunizmusban hogy lepusztult a magyar konyhakultúra: só, bors, piros paprika, ennyi volt a fűszer. Ha nem, akkor is szárított fűszerek. (Egyszer majd erről is írok.) Kérem szépen, én egyszer, vagy úgy öt éve a kiskert szélére beültettem egy kis kakukkfüvet, és most már kaszálni kell, akkora bokor lett. Rozmaring, oregánó (szurokfű), menta, kakukkfű stb. Aki nem szeret keményen kertészkedni, azt is bátorítanám, hogy ha van kertje, megteheti ezt, minimális munka.  (Aki szeret keményen dolgozni, az ültessen krumplit. :-) )

 

   

 És akkor a végére egy jó jelenet a Drakulics elvtársból, a bográcsozásról:  :-)

 

https://youtu.be/INGeEwcMmIk?t=4285

 

Tényleg rohadt jó lenne, ha még száz év múlva is itt bográcsoznának a büdös kommunisták. :-))))))

 

A bejegyzés trackback címe:

https://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/api/trackback/id/tr5916603666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fikalnyik Eugén 2021.06.25. 10:16:13

Ez a mentalitásbeli különbség.
Az amerikai a grillezéssel enni akar, a magyar meg "bográcsozni". Az amerikai odadob egy sajtot, egy kolbászt és amíg a hús sül már ehet is valamit. A magyar pedig órákig lesi a tűzet, rázogatja a bográcsot, és mint valami csodát úgy várja a zsíros-paprikás lében úszó mócsingok megdicsőülését, mert azt hiszi ennivaló lesz belőle. Aztán a csodavárásból mindig szar jön ki, a nyavalygás, hogy nem volt jó a hús, kevés ideig főtt a cucc, nem vártunk eleget (reggel óta főtt te szerencsétlen, mire várjak még) vagy éppen szétfőtt a krumpli. De a kenyér legalább jó volt. Aztán következő alkalommal ugyanígy nekiáll, mert magának is elhiszi, hogy képes valamit csinálni, és a tűz mellett álló szaki biztosítja róla, hogy most már csak egy kicsit kell várni és nagyon jó lesz. Ha nem most, akkor négy év múlva, de tényleg.
Az amerikai meg zabál.
Dagadt is, de legalább zabál.
A magyar meg főz, évszázadok óta.

sync 2021.06.25. 12:31:38

@Fikalnyik Eugén: Csináljanak slambucot az amcsik rostélyon.

midnight coder 2021.06.25. 17:22:12

@Fikalnyik Eugén: Azért nem reményetelen a dolog. Azért mert az ismeretségi körödben nincs olyan aki tud fõzni, hidd el vannak azért akiknek ez néha sikerül.

midnight coder 2021.06.25. 17:22:52

Amúgy szerintem a magyarok eredetileg biztos hogy sokkal inkább sütöttek mint fõztek.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2021.06.25. 22:07:00

@midnight coder: Ez kevéssé valószínű, hiszen keletről jöttünk, ott meg a főzés az alap. Persze mikor az ember megismerte a tüzet, akkor biztos, hogy a sütés volt előbb, viszont akkor meg még nem alakult ki a magyar nemzet fogalma. Én inkább hajlok a főzésre. Lásd hun üst.

BiG74 Bodri 2021.06.25. 23:25:42

Megint megmondtad a tutit!
Azért árnyaljunk, van olyan meleg ismerősöm, aki imád bográcsozni és tud főzni. Valószínűleg azért mert ezen dolgoknak semmi köze a szexualitáshoz. Ennek a gasztronómiához van köze. Amit kihagysz, hogy a grillen egyszerű de változatos ételsor készíthető, a fehérhúsoktól a vörösig, a csirkeszárnytól a mellehúson át a tarjáig, kolbászokig, fűszeres húspogácsákig, és rengeteg zöldség vagy éppen mézédes kukorica. Ha bográcsozol akkor is király kaja készülhet, de egyfajta, aztán vagy eszik mindenki, vagy nem.
Ráadásul pont, hogy az amcsiknál van hagyományosan többfajta ragú, amit pont nem sütni szoktak grillrácson.
Aztán a hadifeladat. Hát, ha visszamegyünk az nagyszerű néphadsereg előtti időkbe, akkor két dolgot láthatunk. Adott helyen a fronttól biztosabb távolságban női személyzet is gulyáságyúskodott, férfi csak a leértékelt fajta. Közelebb a fronthoz viszont persze, hogy férfi, mert ott gyakorlatilag harcoló személyzet lehetett csak, és az nő nem volt.
Aztán a grillezésnél is okosan kell előkészülni, és nem egyedül gályázni. A bográcsozásnál detto, csak ott az az egy kaja értelemszerűen egyszerre lesz kész. Ha pedig a tegnap elkészített bográcsosra hívsz haverokat másnap, akkor akár a konyhában is főzhetsz fazékban, az nem bográcsozás.
Amivel egyetértek, az a fűszerezés elfelejtése.

Fikalnyik Eugén 2021.06.26. 15:22:23

@midnight coder:
"Azért mert az ismeretségi körödben nincs olyan aki tud fõzni, hidd el vannak azért akiknek ez néha sikerül. "

Na ja, a bográcsozás mint főzés.
Max. azoknál, ahol nincs aszfaltos út.

hoplita 2021.06.27. 14:19:29

@Fikalnyik Eugén:
Kár, hogy a hülyeség nem fáj, szívesen hallgatnám napestig az óbégatásodat, nyomi.

Ubul80 2021.07.02. 17:06:02

A sült hús azért egy elég fasza dolog. Nyársra tűzött rablóhúst tűz körül ülve sütögetni szintén tud hangulatos lenni.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2021.07.04. 22:44:47

@Ubul80: Ebben egyetértünk, tényleg jó dolog a sült hús, nem is írtam, hogy nem. Csak megcsinálni szar. Azt nem írtam a cikkben, hogyha meghív egy ismerősünk, akkor ne menjünk el. ;-)))))))))))))))))))))))))))))

Ubul80 2021.07.05. 08:54:31

@fofilozofus: bizonyos létszám felett akkor is szívás, ha más grillez. Várni kell, nem tudnak az emberek egyszerre enni, stb. Elkészítés is macera: süljön minden át, ne égjen meg, újabb begyujtas ha az első parazson nem sül meg minden. A bogrács ezerszer egyszerűbb. Viszont az emberek egyre valogatosabbak. Akármilyen fasza cuccot főzöl bográcsban, az emberek egy része nem fogja megenni

Untermensch4 2021.07.15. 23:51:15

Voltam már olyan kerti grillezésen ami úgy zajlott hogy aki akart az bekapcsolódott a hőkezelési folyamatba, a házigazdát ugyanannyit láttam és ugyanannyit beszélgettem vele mint bárki mással (pedig én végig a célvonalnál ültem, az asztalnál). Olyan bográcsozáson viszont nem voltam ahol nem akkor készült az étel amikor ott volt már mindenki... ugyanúgy, aki akart, bekapcsolódott a gyártási folyamatba (még kevés alkohol elfogyasztásakor tisztázva hogy ki az egyetlen felhatalmazott a fűszerezésre).
"Közben eszembe jutott még egy érv, bár ilyet nem szeretek mondani: a bográcsos egészségesebb. Az égett hús ugyanis elég rákkeltő tud lenni."
Ezt az érvet én sem erőltetném amíg nemzetkarakterológiailag sütünk nyárson szalonnát...

Untermensch4 2021.07.15. 23:55:44

@fofilozofus: Mióta (nem is tudjuk teljesen pontosan hogy mióta...) kialakult "a magyar nemzet fogalma", sikerült pár új dolgot megtanulnunk, mint a nem kihaltaknak és/vagy beszűkülteknek szokott is sikerülni. A paprika, paradicsom, krumpli pl eléggé újdonat ételek.
A régészek ástak ki kelta üstöket is, ha prekoncepcióhoz keresünk csak és kizárólag alátámasztó érveket akkor kelták vagyunk mert forralt bort szeretek inni..? :)
süti beállítások módosítása