Egy szép és tanulságos életút történelemmel vastagon fűszerezve. Ő maga mesélte nekem, aztán a városi pedagógusnapon is elmesélte egyszer a közönségnek.

 Az úgy kezdődött, hogy az édesanyja nem szeretett volna éhen halni.

Úgyhogy felállt otthon, hogy akkor ő megy Magyarországra a rokonokhoz. Ugyanis ő igazi német lány volt, az apja birodalmi német tiszt, aki megsérült a világháborúban, és hát ugye 1918-ban mondjuk úgy finoman, hogy nem túl sok élelmiszer volt Németországban. Ez már önmagában egy kicsit érthetetlen, hisz úgy tudtuk, hogy a háború végén milyen rossz volt itthon. Hát lehet, hogy a tankönyveket egy kissé meg kéne igazítani, főleg az azokról az időkről szólókat. Azt meg, hogy Trianonról és főleg a háború utolsó napjairól, az "őszirózsás forradalomról, a tanácsköztársaságról lehetne akár tíz filmet is készíteni, és egy sem készült, hagyjuk is. Talán akkor be kéne mutatni az igazságot, hogy pontosan mi történt, ki mit tett. Na de tényleg hagyjuk. Az anyja mégiscsak egy agrárországba jött, ahol azért volt élelmiszer rendesen, még ha azt már úgy gondolták, hogy szinte nincs is. :-) 

De mit csináljon? Nyilván tudott németül, de angolul és franciául is jól. Magyarul meg akkor még nem. Elment hát egy nagyüzemhez, aminek a nevét már sajnos elfelejtettem, hogy ő tud nyelveket, szívesen lenne idegennyelvi levelező. Mondták a portán, hogy nincs felvétel. Akkor ő az igazgatóval beszélne. Jelenleg nem ér rá. Jó, ő akkor megvárja. Ott ült több órát, mire behívták szegény 18 éves kislányt. Úgyhogy végül annál a cégnél dolgozott vagy 20 évet. :-)

Ildikó néni apjának apja egy szegény erdélyi varga volt, akinek született vagy 8 gyereke, de csak egy fiú maradt felnőtt korára életben. Elhatározta, hogy ha a fene fenét eszik is, ő a fiából orvost csinál. Úgyhogy a sötétben varrogatta a cipőket-csizmákat, és kuporgatta a gyerekének a pénzt, amit elküldött Budapestre az ott tanuló fiának, aki végül tényleg doktor lett.

És ők ketten ott ismerkedtek meg, Budapesten. A német lány és az erdélyi varga fia.

És akkor jött a második bécsi döntés. És egy székely fiút ez nem hagyhat hidegen! Úgyhogy családostól (akkor Ildikó már megszületett) szépen hazaköltöztek, hogy az apja segíthesse a népét. Az apja Ildikó néni szavaival szakbarbár volt, éjjel nappal dolgozott, az édesanyja pedig természetesen megtanult magyarul. Valamennyire. :-)  Mikor pl. egyszer mondani akarta, hogy szorítok érted (gondolom, németül a hüvelykujj szorítása az, ami angolul a cross my fingers), akkor mondta, hogy szorítom érted a hüvelyemet. :-)  Az élete vége felé pedig már eléggé rosszul beszélt magyarul, de ugyanez történik minden öreggel: Teller Ede is öregkorában már csak magyarul tudott.

Azt meg már tudjuk, mi jött utána, az oroszok, kommunisták, kitelepítés falura, Ceausescu, 90 körül meg kivándorlás Magyarországra. Úgyhogy állampolgárságért folyamodott Ildikó néni, aki egyébként Budapesten született. :-) Most is itt él a szomszéd faluban, de már megszakadt vele a kapcsolatom, hiszen már nem tanít. Persze az ősök vére benne van, a szakmájában rendszeresen országos versenyeken nyert díjakat a tanítványaival: ha valaminek nekikezdett, akkor azt úgy csinálta, ahogy azt a birodalmi német tiszt és egy ambiciózus varga unokájának kell.

Ő sokkal színesebben tudta elmesélni az élettörténetét, de én meg már rég hallottam, és ha tovább várok, még ennyire sem emlékszem majd belőle, úgyhogy leírtam. Szomorú, érdekes, ilyen ez a magyar történelem.

 (ha tetszett, iratkozz fel!)