Lefőtt a következő évre készülő pálinka, a káposztát is eltettük savanyítani, úgyhogy jöhet az elmaradt feladatok ledolgozása. Sok izgalmas eszembe jutott az utóbbi időben, de egyelőre csak egyet!

Előre leszögezem, hogy nem vagyok irodalmár, ezért nem is tudok és akarok belemenni irodalomminőségi fejtegetésekbe. Inkább a megérzéseimet írnám le, továbbgondolásara. Esetleg olyannak, aki még ért is hozzá. Ami erre a témára irányította a figyelmemet, az az, hogy bizonyos dolgok nagyon, de nagyon relatívak a világban. Pl. egy matematikust is el lehet jelentékteleníteni vagy felmagasztalni, de azért ott mégiscsak valamilyen kézzelfogható teljesítményt kell lerakni az asztalra. Bizonyítható a tétel vagy nem. Újdonság vagy nem. Persze ügyes (=pofátlan) jogászok biztosan ki tudnák magyarázni, de szerencsére az ítélőközeg (azaz a matematikusok társadalma) kevésbé érdekalapú, tehát ő maga is keresi a jót. A természettudományi egyetemeken nincsenek gendertudósok.(Emlékszem, mikor Tarlóstól, aki valamilyen mérnök egyébként, kérdezte valamilyen szociobuzulógus, hogy ugye ők is sokat vitatkoztak az egyetemen társadalmi kérdésekről stb. akkor mondta, hogy persze, pl. az integrálokról rohadt sokat vitatkoztak, hogy megértsék :-) ) Tehát minél jobban lehet egy kérdésnél értelmezni azt, hogy "tetszik", annál szubjektívebb. Már a történelemtudományban is, pedig ott félig-meddig tények vannak, lehet teljesen mást érteni ugyanazon esemény alatt is, hiszen az érdekek mást mondanak. Lásd szlovák királyok. Nem nehéz belátni, hogy az előbb említett relatív "dolgok" közül a legkézzelfoghatatlanabbak a művészetek, így az irodalom is. Itt aztán rohadtul számít, hogy tetszik valami vagy nem. Itt fokozottan érvényes a közmondásom, hogy "bármit meg lehet magyarázni, és az ellenkezőjét is." Mikor Facebookon ráleltem egy régi kedves ismerősömre, aki egyébként azóta rossz útra tévedt, és talán a DK-tól balra helyezkedik el (mondjuk a Gallilei-kör szellemi közelében) és egy kisvárosban irodalmi szalont működtet, ahová "nagy" írókat költőket hív meg esténkét, akkor kezdtem el tűnődni: az irodalom divat, rettentően szubjektív. Akkor lehet, hogy nem is maga a műalkotás annyira értékes, csak a mögötte álló ember vagy szellemi irányzat a fontos? Továbbmenve: ha úgysem lehet objektív mércével lemérni, akkor miért ne csalnának vele? (Orbán egyik vicce volt valamelyik évértékelőn: Kérdezik a székely bácsit:

-Bátyám, iszik-e a hal vizet?

Mire ő:

-Azt nem tudom, de alkalma az vóna rá. :-)

Azaz: amire van lehetőség és csábítás, azt ki is használják majd.)

Még tovább: ha lehet, hogy manipulálják az egészet, akkor kit magasztalnak fel elképesztő módon a zavaros, végletekig elhazudott múltból?? És ekkor jutott eszembe a középiskolás tanulmányaimból a Nyugat. Az egész 4. osztály a "Nyugat" bűvöletében telt, fantasztikus írók, költők. Gyanús ez a megkérdőjelezhetetlenség. De hogy lehetne ellenőrizni, hogy van-e benne sandaság? Vitákba nem megyek bele, mert a tudásom nincs meg hozzá, ráadásul hitvitákban még az sem számít. Úgyhogy mint egy természettudományos valakitől várható, egyből a jó öreg számok jutottak eszembe: 

-Nézzük csak meg az újságok példányszámát!!!!

Itt mindjárt megkaphatjuk a teljesen logikus ellenérvet:

-100 milliárd légy nem tévedhet, egyél te is szart!

Hát igen. Ha valamit sokan olvasnak, attól még lehet ócskaság. A pankrációt biztosan többen nézik a TV-ben, mint ahányan mondjuk Mikszáth-novellát olvasnak, mégsem mondanám, hogy a pankráció oly nemes művészet. De szerencsére a számok olyasmit mutatnak, amivel elég nehéz vitatkozni. Akkor nézzük a Nyugatot:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Nyugat_(foly%C3%B3irat)

Aszongya: "Példányszám: eleinte pár száz, később pár ezer."

Mondjuk egy olyan korban, amikor még nem volt TV, internet, rádió csak korlátozottan, ez nem tűnik valami acélosnak. De persze azok más idők voltak, nem tudhatjuk. Akkor nézzük csak ezt:

http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_520_magyarorszag_tortenete/ch03s04.html

Aszongya: "az Új Időkre 1930 körül 30 ezren fizettek elő, majdnem annyian, mint a háború előtt, s többen, mint az összes többi szépirodalmi lapra együttvéve." Vagy ez: "1910-ben 1882 hírlap és folyóirat jelent meg Magyarországon, 1938-ban 1934. Az utóbbiak közül politikai napi- és hetilap volt 376, szépirodalmi folyóirat és hetilap 138". (Köszönjük a TÁMOP EU-s pályázatnak, hogy ilyen szépen összeszedték, nekem nem sikerült volna.)

Tehát a 30-ás években 138 szépirodalmi újság volt Magyarországon, amelyek olvasóinak kb. a fele az Új időké volt. Mellette működött a Nyugat és még 136 másik kifejezetten szépirodalmi lap.

Akkor most olvassuk el az előző mondatot, és ízlelgessük! Milyen hatása lehetett az akkori irodalmi életre a Nyugatnak a fentiek fényében? És akkor tolul a kérdések tömkelege: miért nem tanultunk az iskolában a súlyának megfelelően az Új időkről? Miért nem tanulnak MOST az iskolában a súlyának megfelelően az Új időkről? Miért tanulunk a súlyát TÖBBSZÖRÖSEN felülreprezentálva a Nyugatról? Ezek után akkora irodalmi nagyságok voltak-e az ott tanult költők, írók? A nem oda tartozó, a kommunizmus által teljesen elhallgatott szerzők (Wass Albert, Nyírő stb.) milyen minőséget képviseltek? (Tudom, a nyugatosok, azaz a mai irodalmi megítélés alapján semmilyet, de ezek után hadd ne higgyem el.)  

(Mielőtt fikáznák egyesek az Új időket (https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%9Aj_Id%C5%91k),leírom, hogy kik publikátak benne:   Mikszáth Kálmán, Bródy Sándor, Tömörkény István, Bródy Sándor, Ambrus Zoltán, Radnóti Miklós, Kassák Lajos, majd Szabó Lőrinc, Harsányi Zsolt, Csathó Kálmán, Zsigray Julianna, Benedek Marcell, Márai Sándor, Fekete István stb. Persze bőven olvashatunk róla olyan jelzőket, mint "ókonzervatív", "az úri Magyarország képviselője" stb. Meg kéne már 2017-ben haladni a kommunista országrombolás egyéb formáit is, pl. az irodalomban.)

Röviden összefoglalva a következő kép alakult ki bennem a Nyugatról: egy jelentéktelen irodalmi lapocska, amit vélhetően pár mecénás tartott el, többek között a kor akkori Soros Györgye, Hatvany Lajos. Ahhoz tudnám hasonlítani a jelenséget, mintha (ne adja az Isten) elfoglalná megint Magyarországot egy külső hatalom, mondjuk a 40-es években, és az iskolában tanítanák, hogy milyen elképesztően progresszív és jövőbe mutató volt a Magyar Narancs c. újság a 10-es években. Csak senki nem olvasta.