Mindig lehet újat tanulni. Tegnap például Balatonfüreden a központi parkban fényképeztem le ezt a csodálatos emléktáblát. Szegényebb lennék, ha nem botlottam volna bele.
Hát igen, a marketing így működik: sokszor el kell mondani, aztán lesznek hülyék, akik el is hiszik.
A progresszív Vaszilij Mihajlovics Blohin munkában a szabadság országában (Vigyázó blog: a halál 50 árnyalata, három percenként kivégzés). Csak ő maga tarkón lőtt ebben a csodálatos országban olyan negyvenezer embert.
Vagy egy sztori a több százból, amit Kun Miklós osztott meg velünk. (Érdemes meghallgatni az előadássorozatát a Ludovikán.)
A Szovjetunión belül lehetett szabadon utazni. Ez nekem meglepő, de Kun szerint nem voltak olyan igazoltatások, mint a kádári Magyarországon. Ha ő mondja elhiszem, de nehezen. Azonban a munkavállaláshoz mindenképpen kellett a passzport. Ezt mindenki magánál tarthatta -- amennyiben nem vidéki faluban lakott. Mert akkor a párttitkár őrizte a széfjében! És a városi üzemekben sokkal jobban lehetett keresni, mint a szaros kolhozokban, de nem tudtál elmenni, mert kellett a munkaerő nekik is, sosem engedtek el. Azaz RÖGHÖZ VOLTÁL KÖTVE. Gyorsan elő kellene keresni most az általános iskolás törikönyvből az elmaradott magyar nemesek és a gonosz röghöz kötés című fejezetet. A kommunisták ugyanis mindig megírják az igazat, csak éppen mikor magukról beszélnek, azt másnak tulajdonítják.
Ebből a helyzetből egy fiatal férfi csak egyféleképpen menekülhetett. Ha behívták katonának, akkor a zsebébe tehette az útlevelét, és utána óriási nagy ívben elkerülte fatornyos faluját, még a közelébe se ment. A Szovjetunióban minden másként volt, így sokszor előfordult az a burleszkbe illő eset, hogy ha alkalmatlannak bizonyult valaki a sorozáson, akkor KENŐPÉNZT ADOTT a bizottságnak, hogy sorozzák be. :-)))))))))))))))))))))))))
(Másik ilyen elképesztő eset, hogy a piacokon kiégett villanykörtéket árultak. Ugyanis az égő hiánycikk volt, de ha bevitted a gyárba a kiégettet, kicserélted a jóra, akkor nem indult eljárás lopás miatt, hiszen megvolt a körte, csak kiégett. :-)))))) )
Persze azért megkérdezném, hogy OK, történelem, nem zúzzuk szét a kőtáblát, de ugye ha Goebbels ajándékozta volna, akkor is ugyanezt mondaná mindenki. Ugye? Hisz történelmünk egy darabja. :-)
Köszönjük a német vezetőknek, hogy először bölcs előrelátással Oroszországba csempészték Lenint, és pénzelték, így ő tudott kiemelkedni a sok ellenzéki közül, aztán pedig megfontoltan megtámadták a Szovjetuniót, minek eredményeképpen amerikai segítséggel nálunk is terjeszthették a kommunisták a szabadság eszméit.