Nagybani gulyás
2020. július 25. írta: fofilozofus

Nagybani gulyás

Ezen a szép napon, mikor szétesik az egyik legmételyezőbb szellemi dögkút, egy fontos tudást kell megosztanom veletek. Akinek sok barátja, ismerőse van, hamar belefut abba, hogy nagy tételben főzzön nekik gulyást. De míg otthon szemre ki lehet mérni a hozzávalókat, addig itt már nem mindegy, hogy miből mennyit teszünk bele. Régóta összeírtam több főzésem adatait, és ma összegeztem őket. Nem mondom, hogy tökéletes, lehet még finomítani, de ha ebből indultok ki, nagyon nem tudjátok elbaltázni. Mármint a mennyiséget, mert Fábry egyik mondása szerint, nincs az a jó kakaspörkölt, amit egy kis szarral el ne tudnék b*szni. :-) Meg ugye le is lehet égetni, túlvizezni, kiborítani, elsózni stb. stb. Szóval végtelen lehetőség van, de legalább a mennyiség jó lesz. :-) Recept nincs, azt mindenki ismeri, csak hozzávalók. Ráadásul az eszközöket is összeírtam, mert általában ki kell vonulni valahova, a templomhoz vagy az iskolához, a táborba, tehát az eszközöket is vinni kell magaddal.

 

 

Eszközök gázos főzéshez:

-üst vagy bogrács,
-merőkanál,
-gázpalack,
-gázégő,
-tömítés gázhoz,
-állvány üsthöz, bográcshoz,
-fedő üsthöz, bográcshoz,
-fakanál,
-kötény,
-nokedliszaggató,
-lábas kivenni adagot lisztérzékenyeknek,
-állíthatós villáskulcs,
-gyufa v. öngyújtó,
-vízmerő,
-ha nincs víz a helyszínen, akkor kannában víz,
-szemeteszsák,
-mosogatószer, szivacs,
-konyharuha,
-esetleg kis fakanál, kis lábas,
-folpack, ragasztószalag, ha szállítani is kell.

Eszközök fával történő főzéshez:
-fa, hasáb
-fa, apró, begyújtáshoz,
-fejsze,
-papír.

 Ha előkészítés is van:
-kés,
-vágódeszka.

Tálaláshoz:
-mély tányér,
-kanál,
-pohár,
-alkoholos filc, feliratozni a poharakat, különben 3-szor annyi fogy
-szalvéta, 2 db egyrétegű / fő

Egyéb:
-asztal, szék, ha nincs a helyszínen,
-zeneeszköz,
-szörp,
-ásványvíz.

  

Hozzávalók

Gulyás

-felnőttre 14 dkg hús fejenként, gyerekre 10, (disznóból lapocka, dagadó vagy csülök a jó (ez utóbbi nyers, nem füstölt, és kicsontozva, lebőrözve, csak a húsa, nagyon jó), aki combot tesz bele, az azonnali máglyahalált kockáztat :-), marhából lábszár)
-felnőttre 10 dkg krumpli fejenként, gyerekre 7,2,
-fejenként 2,7 dkg zöldség, nagyrészt répa + fehérrépa, zeller,
-fejenként 2 dkg hagyma,
-fejenként 1 dkg zsírszalonna,
-fejenként 0,5 dkg zsír
-fejenként 1,8 szelet kenyér,
-só,
-piros paprika,
-köménymag,
-csipetkéhez 10 dkg liszthez 1 tojás 12 főnként,

Babgulyás

-felnőttre 12,32 dkg hús fejenként, gyerekre 8,8,
-felnőttre 1,68 dkg füstölt hús fejenként, gyerekre 1,2
-fejenként 5,46 dkg bab, nem elég előző este beáztatni, 24 óra kell neki!!!

-a többi ugyanaz, mint a sima gulyásnál, csak krumpli, kömény nélkül + babérlevél és tejföl

Végezetül a L'art pour l'art társulat szenes bablevesének receptjét osztom meg. ;-)

Jó étvágyat!

A bejegyzés trackback címe:

https://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/api/trackback/id/tr8116076848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lorrh 2020.07.28. 07:26:00

Aki járt vendéglátóipariba ott a tankönyvekben a receptekben a mennyiségek 100 főre vannak megadva... 4 kg vaj meg 1 liter mustár meg fél kiló só és egyéb ilyen sokkoló mennyiségek.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2020.07.30. 17:19:14

@Lorrh: :-))))))) Ezt nem tudtam, érdekes információ. Biztos azért adtam meg így, mert matematikus vagyok, és valahogy ez jutott először eszembe. :-) Tök jó, csak be kell szorozni a vendégek számával, és kész. :-)

Ha vegyész lennék, akkor biztos molban adnám meg.
süti beállítások módosítása