Kilépünk-e az Európai Unióból?
2020. december 08. írta: fofilozofus

Kilépünk-e az Európai Unióból?

avagy mi az előnye az EU-nak?

Sok hülyeséget hallottam ezzel kapcsolatban mostanság, úgyhogy tisztázzuk a kérdést!

Először is leszögezem, hogy itt, most csak a magyar tagsággal, előnyökkel stb. foglalkozom, a többi ország nem nagyon érdekel. Mindegyiknek megvan a maga sajátos érdeke, ami nem biztos, hogy egyezik a miénkkel.

 

Nemrég olvastam egy hozzászólásban, hogy az EU előnye kb. annyi, hogy szabad utazni az országok között szabadon. Ebből is látszik, hogy az átlagember TURISTASZEMMEL tekinti az egész ügyet. Annyival érvelnek mellette is, hogy milyen jó, nem kell pénzt váltanod. Mert ennyit fognak fel belőle sokan.

OK, a magánemberek ennyit látnak, de a kretén EU-s politikusok meg annyit fognak az elkokózott agyukkal, hogy milyen jó nekünk, kapunk jó sok pénzt tőlük. :-) Majd biztos beszarunk, ha elveszik. Tényleg hülyék gyülekezőhelye.

Pedig annyira egyszerű a megfejtés, hogy nem is kell nagyon sokat gondolkodni rajta: az EU előnye, hogy

szabadon eladhatjuk a nálunk megtermelt árukat.

Ez a lényeg (nekünk). Gondoljuk el, hogy azért jönnek vígan ide a termelőcégek, mert az itt megtermelt árut bármikor, korlátozás nélkül eladhatják a teljes, 500 millió fős piac teljes területén. És ezért nem csak a nyugati cégek özönlenek, hanem a keletiek is. Gondoljunk itt pl. Dél-Koreára, Japánra. Ezek után persze jól jön a kapott pénz (amiről ne felejtsük el, hogy nemsokára nettó befizetők lehetünk), de az kismiska ahhoz képest, amit a szabad árukereskedelmen nyerünk. Összehasonlíthatatlan a kettő.

Egyből jönnek majd a finnyások, hogy persze, összeszerelő üzem vagyunk. Ez egyrészt nem igaz, mert nem csak azt hoznak, másrészt, ahol tényleg igaz ez az állítás, annak is nagy haszna van. Mert nem mindegy, hogy a képzetlen munkaerőnket a földön kapáltatjuk és az így megtermelt krumplit adjuk el, vagy ezek magasabb hozzáadott értékű munkát végeznek, és jobb életszínvonalon élnek, és a gyerekük esetleg már tanulni is fog. Hasonlóak ezek a finnyások a nyomorgó dzsentrikhez, akik nem koszolták össze a kezüket munkával, inkább úriasan kölcsönökből éltek. Baszki, az angolok egy nagy része is megdöglött hajdanán a szövőüzemekben, mi sem spórolhatjuk meg a fejlődés fázisait. Persze, egyből high tech mikroprocesszortervező irodát hoznak majd Mátészalkára, és felveszik az ottani munkaerőt, mert az nekünk jár. Egy kis józanságot: kemény küzdelem az élet, ha még nem hallották volna a fanyalgók.

És tudom, sokan meg azt mondják, hogy igaz, hogy mi is eladhatjuk az árunkat, de ők is idehozhatják a szemetüket. Aki ismeri a komparatív előnyök elméletét (nem kell valami eget rengető dologra gondolni, hisz a közgazdászok is megértik :-) ), tudja, hogy így jobban járunk. Főleg ha már erre van beállva a gazdaságunk. Kizárt dolog még elképzelni is, hogy valami bezárkózott gazdaságot működtessünk, ahol jól megadóztatjuk a külföldi árukat, mi meg mindent előállítunk magunknak. És közben jobban élnénk, mint most. Szerintem nem nagyon akad józan ember, aki ezt elhinné.

Ha megnézzük az eddigi gazdasági folyamatainkat, láthatjuk, hogy bár nem olyan ütemben, mint szerettük volna 1990-ben, de elég erőteljesen zárkózunk fel a nyugati termelési színvonalhoz.

Itt egy minapi cikk, vagy itt a blogon is írtam már erről.

 

Tehát jó úton vagyunk ( a 2002-2010-es kisiklást hagyjuk...), úgyhogy nem ilyenkor fogunk új, "csodálatos" gazdasági modellbe belefogni, mikor pont működik a jelenlegi.

 

Tegyük fel, hogy mi lenne a kilépésünk után?

Pl. a britek kilépésnél egy nagy és erős piac hagyta el az EU-t, szeretnének ők is ott eladni ezt-azt: Mercedest, erőművi berendezéseket, fene tudja még mi mindent. Ezért vélhetően nem tesznek nagy vámokat majd az angol árukra (vélhetően semekkorát), mert akkor cserében az ő árujukra sem tesznek olyat Nagy-Britanniában.

Szeretném feltenni a találós kérdést, hogy vajon a mi kilépésünk után tudnánk-e ezzel zsarolni az EU-t? :-)

Hát nem. Azaz arra tennének és olyan vámot, amilyet szeretnének. Az biztos, hogy másnap elkezdene költözködni az összes termelőcég, menne be az EU-ba. Az külön jó lenne, hogy körülöttünk csupa EU-s ország lenne. (Talán addigra Szerbia is belépne, meg Ukrajna?)

Ha érzékeltetni szeretném, akkor kb. akkora megrázkódtatás lenne, mint a rendszerváltás volt anno: bezárt gyárak, munkanélküliség mindenhol.

Kizárni nem lehet senkit, nincs ilyen intézmény, és azt kijelenthetjük, hogy nekünk meg nem érdekünk kilépni az Unióból, főleg ebből a laza keretből, ami most van. Ugyanis jelenleg nem túl sok mindent tudnak az akaratunkkal ellenkezőt véghez vinni. Pl. ez a jelenlegi jogállamisági vita is pont arról szól, hogy nekünk kéne megszavaznunk a saját tökön rúgásunkat, mert joguk az nincs rá erőszakkal végigvinni. A mérleg egyelőre rendkívül pozitív. Úgyhogy hülye ellenzéki ismerőseim hiába mondogatják mindig, hogy Orbán ki akar lépni az EU-ból, ez biztosan nem fog bekövetkezni, mert nem olyan hülye, mint amilyennek az ellenzék agyi potentátjai :-) képzelik. Legfeljebb ők álmodoznak, mert akkor megragadhatják a hatalmat.

Biztosan szeretnék, de nem esznek belőle.

 

Szóval egyelőre maradunk ennek nagy valaminek a tagjai. Ami nem jelenti azt, hogy egyszer, de ez nagyon távoli és jelenleg nem látható jövőt jelent, majd nem lépünk ki belőle. Ha nagyon elmennek a folyamatok egy birodalom irányába, akkor talán, de akkor meg majd nem fognak hagyni. Most azon dolgoznak, hogy jó Habsburg-módra szerződéssel szerezzék meg az országunkat: írjuk alá, hogy közös pénz, közös ügyészség, közös haderő, most azon dolgoznak, hogy egy brüsszeli bizottság mondhassa meg sima többséggel, hogy kaphatunk-e pénzt, majd jön a közös minden, aztán ha meghal a király, akkor ők öröklik a koronát. Nem kéne még egyszer hagyni.

 

Ha már itt tartunk ennél a jogállamisági trükknél, akkor -bár nem szorosan tartozik a témához- hadd írjak le egy hasonlatot ezzel kapcsolatban:

Árulom a házam, jön egy vevő és mindenben megegyezünk. Majd visszajön egy módosított szerződéssel, hogy írjam alá, hogy majd az anyósa megvizsgálja esztétikai szempontból a házat, és ha természetesen szigorúan tudományos esztétikai szempontok alapján úgy találja, hogy nem felel meg ezeknek az elveknek a ház, akkor csak a felét kell kifizetnie. De isten bizony nem fognak élni ezzel a lehetőséggel. És mivel nem írom alá, megkeresi minden nap a gyerekeimet, hogy elmondja nekik, hogy bírjanak rá az aláírásra, mert miattam fáznak szegény gyerekei.

Tetszettek volna a normális szerződést nem megváltoztatni!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/api/trackback/id/tr9216324760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lorrh 2020.12.09. 08:38:38

Rossz a példád. Egy húsz évvel ezelőtti szerződés nem láthat a jövőbe, nem láthatja, hogy egyes tagállamok milyen ravasz trükkökkel ássák alá a únió alapértékeit és csinálnak diktatórikus monolit zsarnokságot, ahol nem a párbeszéd és érdekek ütköztetése folyik, hanem autokrácia és korrupció állami szinten. A jognak követnie kell az élet változásait.

Ugyebár a római jogban sincs kiberbűnözéses rész, akkor most törvénytelenül járunk el a hackerekkel szemben?
Nem.
Az élethez kell idomulni a törvényhozásnak és az úniós szerződésnek is.

2020.12.09. 09:00:01

Addig jár a korsó a kútra.
Addig beszélnek a kilépésről

chrisred 2020.12.09. 09:06:17

"Most azon dolgoznak, hogy jó Habsburg-módra szerződéssel szerezzék meg az országunkat: írjuk alá, hogy közös pénz, közös ügyészség, közös haderő, most azon dolgoznak, hogy egy brüsszeli bizottság mondhassa meg sima többséggel, hogy kaphatunk-e pénzt, majd jön a közös minden, aztán ha meghal a király, akkor ők öröklik a koronát."

Érdekes nézőpont: a közös pénz nem kötelező, a közös hadsereget leginkább Orbán forszírozza, a nagy uniós országoknak eszük ágában sincs pénzt költeni más országok katonai védelmére, az uniós ügyészség meg arra való, hogy megvédje az uniós elosztású pénzeket szabályos felhasználását. Nem tudom, milyen bizottságról van szó, eddig is az Európai Tanács és az Európai Parlament döntött a támogatások elosztásáról, ezután is. Amúgy figyelmedbe ajánlom a 2004 évi népszavazás eredményét. Ilyen 1867-ben nem történt.

Rodney_2 2020.12.09. 10:02:41

@Lorrh: Soros-hiradót olvasol?? Idióta :)))

Rodney_2 2020.12.09. 10:12:18

Nagyon jó cikk, köszi.
Annyival egészíteném ki hogy a Tungsramot a GE 1989-ben vette meg, még komenyista diktatúra volt. Az Audi 1993-ban jött Győrbe. Hol volt akkor még EU. Tetszik érteni?? Nem csak azért jönnek ide mert EU tag vagyunk, hanem mert a német überfasza termékek jelentős része eladhatatlan lenne a globalizált világpiacon, ha a németországi költségszerkezet állna mögöttük + közel vagyunk és jó a logisztika.
PLUSZ: az EU csatlakozás előtt voltak ún. vámszabad területek.
Ha az EU degenerált ballibsi-zöld csürhéje elfogadja a legújabb zöld célokat, akkor az európai (német) ipar nagy részének annyi (ezt nem én mondom hanem a német ipar, azért lobbiznak pont az Orbánnál és a Morawieckinél hogy vétózzák meg a zöldülést). Ehhez képest ha hirtelen kinn találnánk magunkat az EU-ból akkor lehet hogy a fél országot vámszabad területté kéne tenni, hogy elférjen a kimenekülő német ipar. Kb így érhetnénk utol Ausztriát néhány év alatt :))))

chrisred 2020.12.09. 10:36:11

@Rodney_2: 1986 és 2004 között rengeteg vámszabad terület működött Magyarországon, de nem úgy tűnt, hogy nagyon közelítettük volna Ausztriát.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.12.09. 10:54:03

@Rodney_2: nem. Lásd japán autógyártók Angliában. Amikor vám lesz a terméken, már nem bolt az EU-n kívül gyártatni a terméket. Elúszott a haszon.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.12.09. 10:55:47

A példád azért sántít, mert elfelejtetted emlìteni, hogy elkezdted leszerelni a konyhát, a fürdøsszobát, a fűtést, de szerinted a szerződés sérthetetlen...

Rodney_2 2020.12.09. 13:44:24

@chrisred: Ne idétlenkedj, az Ausztria utolérése arra az esetre vonatkozott, ha a zöldülő haverjaid ellehetetlenítik az ipar egy részét az EU-n belül, akkor azt nyilván kitelepítik a legközelebbi megfelelő helyre. Hopp, itt egy 93 ezer km2-es vámszabad terület a szomszédban.
Csak megjegyzem hogy az ír csoda nem annak köszönhető hogy az írek okosabbak vagy szorgalmasabbak mindenkinél (mert nem, cserébe többet isznak), hanem annak hogy azt találták ki hogy lenyúlják az angolszsász orinetáltságú EU-n kívüli befektetők egy részét a UK-ről úgy hogy minden feltételben egy kicsit jobbat kinálnak (adózás, stb) és ők a másik angol anyanyelvű ország (hála az angol fasiszta imperializmusnak :))) ) és ők egy kis lélekszámú ország, ezzel nagyot dobtak a "per fő" tipusú adataikon. (Luxemburg meg pénzmosoda, egy főre hány mosógép jut :))) ) Így lehet "hirtelen" meggazdagodni, nem a kötelező buzulás bevezetésésvel :p

chrisred 2020.12.09. 13:54:06

@Rodney_2: Ne idétlenkedj, azért telepítik ki a termelésüket, hogy csökkentsék a költségeket. Ha osztrák életszínvonal lenne nálunk, akkor messze ívben kerülnének minket. Ne keverd a szezont a fazonnal, az adózásnak semmi köze a vámszabad területekhez, az írek adóparadicsomi megoldását már mi is bevetettük. Csak ugye semmit nem fogunk érni vele, ha kilépünk az Unióból.

Rodney_2 2020.12.09. 13:55:20

@Igazamvanvagyigazamvan?: "A példád azért sántít, mert elfelejtetted emlìteni, hogy elkezdted leszerelni a konyhát, a fürdøsszobát, a fűtést, de szerinted a szerződés sérthetetlen..."
De nem mert a magyar EU csatlakozás idején, vagy a liszaboni szerződésben nincsen az, hogy be kell vezetni a kötelező buzulást vagy hogy be kellene fogadni 1 millió majommigráncsot. Csak megjegyzem hogy egy terület etnikai vagy vallási összetételének erőszakos megváltoztatása el nem évülő emberiesség elleni bűnnek számít. Vajon miért??
És még ha igazad is lenne a példával, pont azt kérik számon rajtunk, hogy szerintük nem tartjuk be a szerződést. Akkor ők miért akarják egyoldalúan megváltoztatni? Ebben az egészben az a mega-hányás hogy teljesen legitim, hogy bizonyos körben egyetlen állam is megvétózhat egy döntést. Így léptünk be, ezek voltka a feltételek, a szuverenitás feladásának egy része volt megahtározva, nem az egésze. Számos példa van rá, hogy egy egy ország a saját partikuláris érdeke miatt megvétózott döntéseket. Itt most KÉT ország vétóz, mert úgy érzik hogy a változtatás direkt ellenük irányul. Erre a többiek azon agyalnak hogy hogyan lehetne kikerülni a vétót "trükkök százaival". Ez nem tűnik fel? Rohadt gazemberek, olyan fejlett jogérzékük van azoknak is hogy semmi...
És nyilván nem az EU pénzek ellopásáról van szó, mert a lengyeleknél nem lopják el, a románoknál vagy olaszoknál pedíg ellopják. Kicsit próbálj objektívan gondolkozni és tedd el a kettős mércét néhány percre :)

Rodney_2 2020.12.09. 13:57:39

@chrisred: Nem sikerült megértened amit írtam. HA A ZÖLDÜLÉS MIATT ELLEHETETLENÜL A TERMELÉS AZ EUBAN... Azt hittem hogy Soros-ügynöknek értelmesebb embereket vesznek fel és csak morálisan sérültek :)

Rodney_2 2020.12.09. 14:14:30

@Igazamvanvagyigazamvan?: Anglia "high cost country", Magyarország és Lengyelország "low cost countires" (ez szakkifejezés az outsourcinban) Ez egy elég nagy különbség hogy egy irodai munkahely pl. a harmadába vagy negyedébe kerül mint Nyugaton, ipari termelőhely detto.
Pl a Bosch a németországi mellett Magyaroszágon is üzemeltet egy R&D Centert, többek között önvezető autó fejlesztés folyik (némethez képest) jelentősen alulfizetett magyar mérnökök bevetésével, ami abszolút high-tech. Ott pl nem játszik a vám, így lehetünk technológiai szuperhatalom: olcsó de okos :)))) (irónia bazmeg)

Rodney_2 2020.12.09. 14:27:41

www.portfolio.hu/unios-forrasok/20201209/breking-feladta-a-vetot-magyarorszag-es-lengyelorszag-461048

"a mechanizmus szövege nem változik, de az alkalhazhatóságát tisztázzák, így például egyértelműsítik, hogy gender és migrációs kérdések esetére nem lehet az EU-pénzes szankciókat használni. "
Ezt nem én találtam ki :p

chrisred 2020.12.09. 14:30:16

@Rodney_2: "Azt hittem hogy Soros-ügynöknek értelmesebb embereket vesznek fel és csak morálisan sérültek :)"

Nem vonom kétségbe a hozzáértésedet politikai ügynökösködés terén. :)

chrisred 2020.12.09. 14:32:15

@Rodney_2: Mivel erről soha nem volt szó, viszonylag könnyű győzelem volt. :)

Rodney_2 2020.12.09. 15:00:55

@chrisred: Tudod hogy soros ügyben csak viccelek (bár ki tudja) a másikról meg tényleg volt szó. Vannak a politikában akiknek ez a nünükéje és ezt nyomja, mások csak a pénzek ellopása miatt aggódnak és hát az az amit valamennyire meg lehet magyarázni. De a lengyeleknél nem is lopják el, nekik ez mindegy. Nekik többször megüzenték hogy pl a homoszexuális házasság lesz a kritérium amit még az ellenzék sem akar. Ezért vétóztak.

chrisred 2020.12.09. 15:56:06

@Rodney_2: A lengyeleknek azt üzenték, hogy a bírói függetlenség nem vitaalap.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.12.09. 16:00:08

@Rodney_2: tényleg erről szólt??? Mert a kettøs mérce nyilván nem áll fönn esetedben...

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.12.09. 16:03:54

@Rodney_2: tehát ezért jó a kilépés? A német úgyis ide települ, mert olcsó a munkaerő...nem, ez nem így můködik. Ha nem kell termelés, akkor elég egy telefonvonal...a magyar mérnök majd bedolgozik a németországi központba. Tudod, ahogy a UK telefonközpontjai ( call center) is Pakisztánban , Indiában vannak.

Rodney_2 2020.12.09. 16:04:29

@chrisred: Mégis soros-ügynök lehetsz hogy ezt ilyne jól tudod :) De akkor biztosan azt is tudod hogy a bírókkal az alapprobléma az volt hogy "korrupt kommunista" bírók voltak akiket le kellett véltani, a vita azon volt hogy kik nevezzék ki a következő generációt. Nyilván ha valami ballibsi kormány lett volna, akkor az Brüsszelben nem okozott volna problémát.
A buziházasságról konkrétan volt üzenet a lenygeleknek hogy ez lesz a jogállamisági kritérium. Erre írtam azt, hogy a politikusok össze vissza üzengettek attól függően hogy kinek mi a nünükéje ( illetve melyik van Gyuri bátyád payrollján, mert azok nyomják a buzulást, normális ember magától ilyet nem tesz :))) ) A korrupt bírók egy része egyébként pont a Tusk pártjának embere volt, ezért is ment a hirigelés, mert az a párt volt nagyon korrupt amikor hatalmon volt, ezért jött aztán a PiS: Jog és Igazságosság :))) Nem lehet összemosni a magyar és lengyel helyzetet mert annyira különbözőek, legfeljebb a Soros-sorvezetőkben az agyhalott ballibsik számára :)

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.12.09. 16:06:17

@Rodney_2: de a Bosch feljesztései is nemzetköziek, ami az önvezetést illeti. Például az egyik project magyar- olasz-, román, kínai- , német dolgozókat foglalkoztat. Nem, nem járnak Németországba...

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.12.09. 16:08:16

@Rodney_2: érdekes agyad van...buzulás: nem, nem arról szòl, hogy kötelezó lesz, bár a fidesz ennek nyilván örülne.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.12.09. 16:09:09

@Rodney_2: bizony, ezek a ballibsik egy követ fújnak holmi fideszes brüsszelitákkal...

Rodney_2 2020.12.09. 16:18:03

@Igazamvanvagyigazamvan?: A románoknál és olaszoknál ballib irányultságú pártok alatt lopják a közpénzt, ott rendben van a jogállamiság :))) Ez a kettős mérce. Ha valakinek nem tetszik a pofája, akkor előveszik ezt a témát. Egyébként mindenhol lopják a közpénzt, amennyire lehet és elég kevés "ügy" van belőle. Pl 2019-ben az olasz Matera volt az EU egyik kultúrális fővárosa, a 10 tervezett rendezvényhelyszínből csak 2 épült meg, a többit ellopták: 80% :))) Amikor Pompeii kezdett összedőlni, az EU adott PLUSZ 100 millió eurót azzal hogy ezt most ne lopják el, vegyenek fel régészeket és renováljanak. Akkor nem lopták el az EGÉSZET hanem felvettek régészeket és renováltak, megnyitottak azóta 10 "új" házat is. Csak az érdekesség kedvéért, kb évente elmegyek oda, ismerek olasz régészeket mert ez az egyik hobbim :)
A románoknál tipikusan MINDEN EU projektből lopnak (ez bennfentes info az ezt vizsgáló szervezettől, ott dugtam valakit aki ezzel foglalkozott :))) ).

A kilépés nem lenne jó. Azt mondtam, hogy de nem is akkora katasztrófa mint amit a poszter leírt. Mert ő azt írta hogy akkor minden EU befektető elmenne az országból. Hát egy faszt, már az EU tagságunk előtt is itt voltak a legnagyobbak. 1995-re a világ akkori 50 legnagyobb multijából 48 jelen volt Magyarországon (akkoriban ilyenekkel foglalkoztam, vettem nekik magyar cégeket a privatizációk során)

Rodney_2 2020.12.09. 16:22:41

@Igazamvanvagyigazamvan?: Ott dolgozott a kis okos fiam amíg elege nem lett belőle, aztán elment Németországba német fizetésért :)))

a "kötelező buzulás" az egy szóvicc, ne ragadj le ennél: kötelező hogy legyen melegházasság, örökbefogadás stb mert különben fasizmus és jogállamiság blabla. Tiszta agyrém. Közben ezeket Nyugaton is csak néhány éve találták ki, onnantól kezdve kötelező emberi jog és kész.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2020.12.09. 20:55:16

@Rodney_2: "de nem is akkora katasztrófa mint amit a poszter leírt. Mert ő azt írta hogy akkor minden EU befektető elmenne az országból. Hát egy faszt, már az EU tagságunk előtt is itt voltak a legnagyobbak."

Ugye minden ország, még a legfejlettebbek is növekednek általában évi 2%-kal. Ha mi utol akarjuk érni őket, legalábbis belátható időn belül, akkor nekünk olyan 5 körül kellene. lehet, hogy nem menne el mindenki, ahogy mondod, de szerintem rövid vagy inkább közép távon szenvednénk. Nem +5 lenne, legyen igazad, csak +0. Mondjuk 10-15 évig. Azzal nem sokra megyünk. Ja, és megnyerné az ellenzék a választást. Szerintem már csak ezért sem érné meg. De a növekedés persze fontosabb.

Lorrh 2020.12.09. 22:53:57

@Rodney_2: dehogy olvasok! Elküldi személyesen, hogy mit kommenteljek, a kétezer dolláros csekkel együtt.
Csácsumi lúzerek!!!!

Rodney_2 2020.12.10. 01:09:39

@fofilozofus: Én sem akarom hogy kilépjünk az EU-ból. Nekem bebaszna mert magyar állampolgárként az EU-ban élek összevissza úgy, hogy már nem dolgozom :)
Csak azt nézem hogy ha kilépnénk (vagy kiraknának amire ugye nincsen mechanizmus de meg tudnak úgy szopatni hogy kilépjünk), akkor ez milyen lehetőséget hozhat (tudod a változás mindíg "opportunity" :) )
Amikor az EU meghirdette a 40%-os klimacélt, akkor a német ipar több nagyágyúja (pl Bosch) közölte hogy nekik végük van (csak megjegyzés hogy a Bosch - Faurecia beszállítópáros Magyarországon találta ki a zöldülési kényszer miatt azt, amiből lett a "dízel-botrány": méghogy nincs nálunk innováció). És a lengyeleknél és magyaroknál lobbiztak hogy vétózzák meg, mert ott van sok gyáruk és kutatási központjuk (R&D centre). Na most a covid válság hatására megőrült politikusok kitalálták hogy a klímacél ne is 40% legyen, hanem 55%. Ez praktikusan azt jelenti hogy egy csomó iparnak ki kell majd települnie az EU-ból. Hova? Ha kilépünk, akkor jöhetnek hozzánk, főleg azok akik már itt is vannak. Én azt nem értem hogy a nyugati emeberek miért nem akasztják fel a végtelenül kártékony politikusaikat. Milyen jól nézne ki pl az Unter der Linden a szép új régi stílusú kandeláberekkel ha ott vicsorítana a sok elmebeteg hazaáruló szar. De hát nem, a németek mindenáron szeretnének kollektíven öngyilkosok lenni.

Csak még egy dolog a degenerált hazaáruló ellenzék kompetenciáiról: mikor jött a BMW, ment a rinyálás hogy túl egyoldalú lesz az iparunk, az elavult technológiák lesznek nálunk, majd az elektromos autókat úgyis a németeknél fogják gyártani blabla. Mivel egy barátom hozta be a BMW-t, érdekelt a dolog és figyeltem mi történik. Hát az első CSAK elektromos autót gyártó gépsor jön ide. Nyilván, hiszen a költségszerkezet és az adórezsim itt sokkal kedvezőbb mint a németeknél ahol az adókból fenn kell tartani a túlfejlett jóléti rendszert és zabáltatni több millió majommigráncsot. Érvényesülnek a kapitalizmus farkastörvényei, a profitéhség :) Több távolkeleti gyártó is idehozta már az európai akkumulátorgyárát, stb. Nyilván az ellenzéki szakértők vagy idióták, vagy hazaáruló hazudozók, vagy mindkettő (az utóbbi Rejtő Jenővel szólva kézenfekvő)

Rodney_2 2020.12.10. 01:12:33

@Lorrh: Te egy primitív segg vagy aki ingyen csinálod ezt. Ez az igazi lúzerség. A Soros művelt gyökértelen zsidókat alkalmaz társadalomromboláshoz, te oda nem férnél be :))) Te a hasznos idióta vagy aki a propagandájuknak bedőlve hazaáruló szarként működsz ingyér :)))

chrisred 2020.12.10. 07:59:04

@Rodney_2: "De akkor biztosan azt is tudod hogy a bírókkal az alapprobléma az volt hogy "korrupt kommunista" bírók voltak akiket le kellett véltani,..."

Igen, a régi állampárti bírókat le akarták cserélni az új állampárti bírókra.

chrisred 2020.12.10. 07:59:36

@Rodney_2: "A buziházasságról konkrétan volt üzenet a lenygeleknek hogy ez lesz a jogállamisági kritérium."

Linket.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.12.10. 09:53:53

@Rodney_2: hülyeségeket beszélsz. Az ázsiai gyártók azért települnek ide, mert benn vagyunk az EU-ban. Lásd az angliai példát: Dyson, Land rover. A tulajok voltak a Brexit legnagyobb támogatói. A Dyson tavaly már kiköltözött Szingapúrba( három hónappal, hogy megállapodtak az EU-val), a Land Rover most jelentette be, hogy egy volt Mercedes gyárba költözik
... mert az angliai gyártás versenyképtelen lesz.
A japánok bezárnak, csak a Nissan mondta, hogy marad.
Nincsenek előnyei az EU-n kívüli gyártásnak. Ha olcsó munkaerő: Románia. Ha még olcsóbb, ahol még az előírások sem kötik: Kína.
UK: az elemzések szerint 7-10% közötti visszaesést jósolnak a szakértôk, köztük a kormány, a BoE.
Namost: vond le a magyar gdp-bôl az EU támogatásokat, meg azt a 7-10 %-ot... Ne mondd, hogy kevesebb lesz, mert Londonnak ott a City, ami a gdp 70%-át adja!
Miközben a halászat, amire rágòrcsöltek, 0,127%!!!

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.12.10. 09:56:51

@Rodney_2: a klímacél esetleg a fejlesztéseket pörgeti. Például a Tesla betelepülése ellenreakciót valthat ki, és a német gyártók is felébrednek végre. Nem, nem csak az autógyárak.

Rodney_2 2020.12.10. 10:18:11

@chrisred: Szerintem az indexen is volt, keresd meg :) Egyébként neked tudnod kellene hiszen normális ember ilyet nem mondhatott, csak valami lefizetett Soros-ügynök aki a társadalomrombolásra kapja a bónuszát.

Rodney_2 2020.12.10. 10:25:07

@chrisred: A PiS csak a hülyéknek írt Soros-sorvezetőkben szerepel állampártként, valójában erről szó sincs. Fogalmad nincs a valós helyzetről. Lengyelországban egy törékeny 3 párti koalició kormányoz ahol még a PiS a legnormálisabb (pl az egyik koaliciós partner kifejezetten vírustagadó és maszkmentes tömegtüntetéseket szervez a kormány megszorító intézkedései ellen, volt szerencsém ilyeneket látni, agyhalál). Az tartja őket hatalmon, hogy az ellenzékük a magyarhoz hasonlóan csupa degenerált és / vagy lejáratódott korrupt idiótából áll. A Trump győzelméhez is egy Clintonné kellett.

Lorrh 2020.12.10. 10:43:55

@Rodney_2: Shabbat shalom neked is judeai testvérem! Emlékszem rád, együtt berheltük a maceszt a lauderben.
"hazaáruló", "szar" ilyen nagy szavakat akkor még nem használtál. A barmitcvódnál romlottál el te is.

chrisred 2020.12.10. 10:53:35

@Rodney_2: Ja, aki ilyet ír, biztosan azt is elhiszi, hogy a Fidesz és a KDNP két különböző politikai erő, és koalícióban kormányoz. A lengyeleknél létezik igazi ellenzék, a polgári konzervatívok (ironikus módon Orbánék néppárti testvérpártja), akik komoly tényezőnek számítanak.

chrisred 2020.12.10. 10:56:04

@Rodney_2: "Szerintem az indexen is volt, keresd meg :)"

Szóval én fektessek be időt és energiát, hogy megcáfoljam magam. :) Nekem pont megfelel az a helyzet, hogy te nem tudtál engem megcáfolni.

Rodney_2 2020.12.10. 11:10:56

@chrisred: Ember, én Varsóban élek :)))

chrisred 2020.12.10. 11:26:41

@Rodney_2: Akkor már érthető a tájékozottságod a magyarorzsági viszonyokkal kapcsolatban. :)

Rodney_2 2020.12.10. 14:36:02

@chrisred: Tetszik hogy mindíg ügyesen váltod a témát de soha nem ismered el ha a másiknak igaza van :) Osztályelső lehettél a CEU Társadalomrombolás szakán :)))
Azért kicsit érteni magyar helyzet is, ha nem lenne covid járnék haza sokat és ott élnek a rokonaim, egy csomó barátom, stb. Már nem dolgozom, a covid zárások előtt közben egész évben utazgatok Európában, Londonban is szoktam lakni kicsit. Így aztán azt hazudom magamnak hogy ismerem a világ dolgait :))

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2020.12.10. 20:15:31

@Rodney_2: "Milyen jól nézne ki pl az Unter der Linden a szép új régi stílusú kandeláberekkel ha ott vicsorítana a sok elmebeteg hazaáruló szar"

:-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-)

Ubul80 2020.12.10. 20:56:28

@filozofus: Van még egy hozadéka az eu-nak ami nagyon fontos: A migráció. Az ember sokkal egyszerűbben tanulhat vagy dolgozhat, telepedhet le egy másik EU-s országban, mint korábban. Ez eddig sok millió ember keletről nyugatra való vándorlását jelentette.

Rodney_2 2020.12.10. 21:56:13

@fofilozofus: Amikor ott sétálgatok két buzi és négy migráns között, mindíg elképzelem...

Serény Vélemény 2020.12.11. 10:24:36

Gyakorlatilag semmilyen realitása nincs sem a kilépésünknek, sem a kizárásunknak.
(sajnos.)

Serény Vélemény 2020.12.11. 10:31:30

@Rodney_2: Nyilván megtervezték a gyárat, a gyártást, az értékesítést, berajzolták az excel görbéket, és megnézték, és összehasonlították, a lényeg a következő: amikor már annyi pénze van egy társaságnak, amennyi, akkor nem számít, hogy az első néhány évben nem megy át feketébe a szám a jobb alsó sarokban.
DE ha néhány év alatt, ami lehet akár 5-10 is, az egész beruházás megtérül és még profitot is hoz, és várhatóan sokat, akkor jó.
Kiszámolták, és itt nekik jó.
És ha jó, akkor nem fogják kitenni Mo-t az Euból, mert a végén, azok az emberek koppannának, akik abból a profitból fognak nyugdíjas korukban utazgatni, amit a tervezésnél az a görbe mutatott. Ezek meg választók, illetve nagy hatással tudnak lenni sok választóra.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2020.12.11. 18:55:30

"Az ember sokkal egyszerűbben tanulhat vagy dolgozhat, telepedhet le egy másik EU-s országban, mint korábban."

Hát igen, sajnos igazad van. EZért írtam az elején, hogy a mi szempontunkból nézem, mert nekik nyilván ez a jó benne. Mármint a nyugati tőkéseknek.

Ubul80 2020.12.12. 21:43:51

@fofilozofus: Ez egy nagyon súlyos áldozat, bár nem olyan súlyos mint pl. Romániának. Az a kérdés hogy elég gyors lesz-e a gazdasági felzárkózás ahhoz, hogy ezt meg lehessen állítani, esetleg megfordítani.
süti beállítások módosítása