Hogy én mennyire utálom az inflációt!

Pár éves gyerek voltam, mikor szembesültem vele. A nagymamám mindig adott 50 fillért, hogy menjek el a tőlünk tíz háznyira lévő S. nevű étterem/kocsmába, és vegyek egy gombócos fagyit. Egyszer a hihetetlenül magasra tupírozott hajú kiszolgálónő (Gyerekesen csodálkoztam mindig ezen a frizurán, nem értettem, hogy ez mi. Az az igazság, hogy ma sem értem.) valamit makogott, és egy fél fagyit odakent a tölcsérbe. Majdnem sírva mentem anyukámhoz, és elmeséltem, hogy ez a szemét csak kisebb fagyit adott. Mire anyukám:

- Ja, nemrég mondták be a TV-ben, hogy áremelések lesznek, biztos megemelték 1 forintra az árát. Tudod, kisfiam, ez az INFLÁCIÓ.

A jó, k. anyját az inflációnak - gondoltam volna, ha akkoriban tudtam volna káromkodni.

Ez csak arról jutott eszembe, hogy 1974 (!!!) óta most volt először ilyen alacsony ez az állatfajta. Teljesen elképesztő. Most is majdnem sírok, hogy ha belegondolok, hogy a Fekete Jánosék által elkezdett gyarmatosítás-kifosztás talán most kezd véget érni. Közel 40 év, egy nemzedék általában ennyit dolgozik. És nemcsak elvesztegettük, ha nem talán még mélyebben vagyunk, mint mikor elindultunk ezen az úton. Emlékszem, gyerekkoromban mennyit hallottam a cserearányromlás szót.

Na, mindegy, csak legyen vége vére már!